Szemfényvesztők 3. – Filmkritika

Minden jó bűvésztrükköt időbe telik megtervezni és felépíteni… de vajon igaz ez a róluk szóló akciófilmekre is? Lássuk, mennyire lett varázslatos a Szemfényvesztők kilenc évvel megkésett folytatása!

Amikor a 2013-as első rész bemutatta, hogy négy karizmatikus utcai bűvész miként verbuválódik profi bűnözőcsapattá, akik kvázi a közönség orra előtt lopják meg a világ leggazdagabb nagyvállalatait, senki sem gondolta volna, hogy ez az alapanyag trilógiává duzzasztható. Azon filmek sokadalmához tartozott, amit a sztárparádé és az ötletesen abszurd sztori miatt egyszer megnéz az ember, de nem vár tőle sokat. Végül mégis elég pénzt termelt ahhoz, hogy megérjen egy második részt; ilyenkor pedig, jó hollywoodi szokás szerint, kibővítik a sztárok listáját újabb nagy nevekkel, a sztorin némileg változtatnak, de épp csak annyit, hogy az eredeti koncepció ismét működjön, és voilà, már meg is van a sikeresnek elkönyvelhető folytatás! És ha már ez a recept bevált, miért érnék be csak egy folytatással? Azonban bármennyire is ígéretesnek tűnt harmadik filmet készíteni, a projekt megrekedt a fejlesztési szakaszban és éveken át nem haladt semerre.

Valljuk be: a hír, hogy tavaly nyáron elkezdték forgatni a Szemfényvesztők 3-at Budapesten, sokkal inkább az ide látogató sztárok miatt volt szenzáció, mintsem a folytatás megvalósulása miatt. 2016 tájékán talán még másképp lett volna. Akkor még elég sok érdekesség keringett a filmről, például, hogy a második részt jegyző Jon M. Chu visszatér rendezőként, vagy hogy az új szereplők egyike Benedict Cumberbatch lesz. Ezek közül végül semmi sem valósult meg, a projekt sorra bukta el a rendezőjét, az íróit és a színészek is csak a sötétben tapogatóztak valahányszor a folytatás állapotáról kérdezték őket. Idővel lényegében el is halt a harmadik rész iránti érdeklődés.

Aztán 2023-ban szép csendben feltámadt a hamvaiból azzal a bejelentéssel, hogy a történet egy jelentős „újragondolása” lesz az eddigi filmeknek. A rendezői széket a Zombiland és az Uncharted direktora, Ruben Fleischer foglalta el, miközben olyan tehetségek csatlakoztak a produkcióhoz, mint Justice Smith, Dominic Sessa, Ariana Greenblatt és Rosamund Pike. Ráadásul az új film végre megkapta azt a címváltozatot, amit a kézenfekvősége miatt már a második rész rendezője is szorgalmazott, de az akkori marketingcsapat nem hagyta jóvá: Now You See Me: Now You Don’t.

Tíz évvel az utolsó balhéjuk után (igen, a történet hűen leköveti az időmúlást), a Négy Lovasként ismert illuzionista-kvartett feloszlott, ám a hírnevük a bűvészvilágban azóta is töretlen. Ezt használja ki három amatőr bűvészifjonc, akik némi deepfake segítségével a Lovasok álcája mögé bújnak, és korrupt cégeket buktatnak le a trükkjeikkel. Ebből egész jól eléldegélnék mindaddig, amíg fel nem keresi őket a Lovasok egykori frontembere, Atlas (Jesse Esienberg), aki egy valódi bűntény végrehajtásához kéri a segítségüket: el kellene lopniuk a világ legértékesebb gyémántját, hogy ezzel megbuktassanak egy több évtidezes bűnöződinasztiát. Később természetesen csatlakozik hozzájuk a három másik Lovas is (Woody Harrelson, Dave Franco és a második részből kiírt Isla Fisher), valamint a Lovasok mentoraként/riválisaként szolgáló Thaddeus Bradley (Morgan Freeman), és még… na, de ne áruljunk el minden titkot, az egyébként se lenne méltó egy bűvészfilmhez. A lényeg, hogy lesz itt fordulat és reveláció bőven, ahogy azt az első két résztől megszoktuk.

A történet ebből a szempontból ugyanarra a sémára épül, mint az elődei, de a kiszámíthatóság szerencsére csak az elcsépelt akciójeleneteken érződik. A rejtélyelemeket elég jól tálalja a film ahhoz, hogy fenn tudja tartani az izgatottságot. Amivel viszont tényleg sikerült frissességet csempészni a sztoriba, és ezért minden elismerésem a készítőké, az az, hogy kellő önreflexióval reagál az elmúlt évek változásaira. Jó, hogy szót kap a pandémia hatása és az AI terjeszkedése a bűvészetre nézve, ráadásul mindezt Z-generációs illuzionisták hangsúlyozzák ki, akik már teljesen más technikával tanulják és alkalmazzák a bűvészetet, mint a „nagy öregek”.

A film ily módon hemzseg a generációs különbségekből fakadó poénoktól. Amolyan old school vs. new school dinamika jellemzi az összes jelenetet a Lovasok és a fiatal bűvészek között, amit sokkal élvezetesebb nézni, mintha csak a személyes problémáikat fűznék bele a párbeszédeikbe. Ez hatalmas fejlődés az előző részekhez képest, ahol sem a karakterek közti viszonyrendszer, sem a személyiségük mélysége nem volt megfelelően kidolgozva. 

A film mindezek ellenére tud negatívan önismétlő lenni. Harmadjára már enyhén szólva is idegesítő, hogy a Lovasok mindig ugyanazokat a manipulatív cseleket vetik be a trükkjeik kivitelezéséhez. Azt a képtelenséget sem tudja már lenyelni a néző, hogy ezeket a nemzetközileg körözött bűnözőket sosem kapja el a rendőrség, pedig minden bűntettük után fél órákat monologizálnak a színpadon. Nem tudunk már szemet hunyni a SZEM felett sem; az első résztől kezdve ez a titkos bűvésztársaság adja nekik a konkrét utasításokat, de még most sem tudunk meg róla semmi érdemlegeset.

Van tehát hiba, nem is kevés, amit egy harmadik résznél már nehéz megbocsátani, hiszen minden folytatással lehetőség lenne a karakterek fejlődésére és az eredeti narratíva kibővítésére. Itt sajnos nem ezt kapjuk, hanem egy színes-szagos, de valójában sablonos látványfilmet. Az egyetlen érzékelhető változás, hogy mivel a főszereplők tagadhatatlanul öregszenek, muszáj a korukhoz illő háttérsztorikat kapniuk; ezt leszámítva minden cselekedetük ugyanolyan, mint 2013-ban. Most még sikerült ezt ellensúlyozni a szereplők vérfrissítésével, de ha a franchise bővülni akar, a következő részhez ez már nem lesz elég.