Guild Wars: Reforged – betekintő

Kevés MMO mondhatja el magáról, hogy több mint húsz évvel a megjelenése után is aktív játékközösséggel rendelkezik, és még kevesebb kap olyan átfogó modernizálást, amely valóban új életet lehel belé. A Guild Wars Reforged azonban ezt a célt tűzte ki maga elé. Az ArenaNet nem új tartalmakkal, kinézetbeli felújítással vagy más radikális átalakításokkal lehelt új életet a klasszikus szerepjátékába, hanem egyetlen, könnyebben elérhető csomagba sűrítette bele a teljes élményt, elérhetővé tette a steam fiókkal történő bejelentkezést és számos, régóta hiányolt kényelmi funkcióval korszerűsítette a játékmenetet. Az eredmény egy olyan felújított kiadás lett, amely megőrzi az eredeti Guild Wars minden erényét, ugyanakkor sokkal könnyebben befogadhatóvá válik a mai, modernebb közegben (még ha pár bukkanót így is tartogat a játékosok számára).
A játékmenet alapjai változatlanok maradtak. A klasszikus egér-billentyűzetes irányítás továbbra is ismerős lesz mindenkinek, aki valaha eltöltött néhány órát egy hagyományos MMORPG-ben. A képességalapú harcrendszer ma is ugyanazzal az ütemes ritmussal működik, amely annak idején a Guild Wars védjegye volt. A különféle profession-ök kombinálása révén rengeteg egyedi karaktert alakíthatunk ki, legyen az kardokkal harcoló, nehézpáncélt viselő csatamágus, vagy épp varázslatokat dobáló druida.
A Guild Wars régen is, de még a modern időkben is más filozófiát képvisel, mint a legtöbb MMO: Ugyan a városok és egyéb közösségi területek, ahol a főbb npcket találjuk tele vannak más játékosokkal, ám amint belépünk a játékvilágba, egy saját, külön játékteret kapunk, mely csak a miénk, illetve azoké, akikkel egy partyban vagyunk. Ezáltal a játékmenet inkább egy kooperatív kaland érzetét kelti, mintsem egy hagyományos MMO-ét. Emellett lehetőségünk van előre összeállított „henchmen” and saját magunk által testre szabható „hero” karaktereket is felfogadni, így, ha épp egyedül is játszunk, teljes partival tudunk nekivágni a játéknak, autonóm társakkal, akiket nem kell kézi vezérelnünk. Ennek köszönhetően a Guild Wars ma is az egyik legbarátságosabb MMORPG azok számára, akik inkább egyedül szeretnek játszani.
Bár a játék vizuálisan egyértelműen a kétezres évek elejéhez tartozik, de a Reforged változat némileg javított a megjelenítésen, mely főleg a modernizálásban nyilvánul meg: a nagy felbontású kijelzők támogatása, az átdolgozott kezelőfelület végre lehetővé teszik, hogy 1440p-s vagy akár 4K felbontáson is élvezhessük a játékot, még akkor is, ha a modellek és a tájak inkább hatnak nosztalgikusnak, mint látványosnak.
Hasonlóan hasznos újítás az átdolgozott küldetéskövető rendszer is. A feladatok sokkal egyértelműbb iránymutatást kapnak, így az előrehaladás kevésbé körülményes, miközben a világ felfedezése továbbra is megőrzi természetes ritmusát. Az új rendszer különösen azok számára jelent komoly segítséget, akik lazább tempóban szeretnének kalandozni, vagy egyszerűen nem szeretnék minden küldetésnél a játék wiki oldalát vagy más külső útmutatót böngészni.
Technikai oldalról a Guild Wars Reforged kifogástalanul teljesít. Modern gépeken, nem meglepő módon gond nélkül fut, de ami ennél is fontosabb, hogy a szerverek a frissítés megjelenésekor érkező játékosrohamot is stabilan kezelték. A teljesítmény végig egyenletes maradt és még a legzsúfoltabb területeken sem volt tapasztalható komolyabb akadozás.
A legnagyobb meglepetést azonban nem a PC-s verzió okozza, hanem a Steam Decken való megkönnyített hozzáférhetőség. A Guild Wars Reforged szinte tökéletes példája annak, hogyan lehet egy több mint húszéves MMO-t kényelmesen játszhatóvá tenni hordozható eszközön. A fejlesztők teljes értékű kontrolleres támogatást építettek a játékba, amely meglepően természetesen működik.
A kezelési séma a modern MMORPG-kből ismerős megoldásokat alkalmazza. A ravaszgombok külön képességsorokat aktiválnak, így könnyedén elérhető minden fontos varázslat és támadás anélkül, hogy bonyolult gombkombinációkat kellene megjegyezni. Bár néhány kezelőfelületi elem még nem minden esetben működik tökéletesen, például mikor bizonyos menük időnként kitakarják egymást, de ezek inkább apró kellemetlenségek, mint valódi problémák.
Persze a Guild Wars Reforged nem fogja meggyőzni azokat, akik eleve idegenkednek a klasszikus MMORPG-k felépítésétől. A játék minden modernizálás ellenére is megőrizte húsz évvel ezelőtti alapjait, ami egyszerre jelenti legnagyobb erősségét és legnagyobb korlátját. A Reforged nem próbálja újraírni saját történelmét, hanem inkább egy klasszikus felújításként viselkedve megőrzi mindazt, ami miatt annak idején játékosok milliói szerették meg, miközben modernizálja a korából származó gyengeségeit. Az átdolgozott kezelőfelület, a modern kijelző támogatás és az ötletesen kivitelezett kontrolleres irányítás új életet lehel ebbe a különleges MMORPG-be.







