Oldal kiválasztása

Medal of Honor – Előzetes

Medal of Honor – Előzetes
14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A tavalyi Video Game Awards-on jelentette be az Electronic Arts, a tíz éves múltra visszatekintő Medal of Honor sorozat új epizóddal bővül, ráadásul szakítva a hagyományokkal, modern köntöst kap a játék.

A Medal of Honor sorozat az Allied Assault óta nem találja önmagát, a több mint tíz éves múltra visszatekintő széria életképtelen, rossz koncepciókat követő részeket tudott csak letenni az asztalra. A kiadó  megérezvén a közelgő veszélyt, miszerint, ha hamarosan nem kezdenek valamit a franchise-szal, a süllyesztőben találhatják évek alatt felépített brandjüket, gyorsan elővették a még mindig jól csengő nevet és egészen új megvilágításba helyezték azt. A tavalyi VGA-n bemutatott új felvonás, ugyanis szakít a második világháborús, mára teljesen unalomba fulladt zsánerrel, így a vadonatúj, akár a sorozat rebootjának is tekinthető, simán csak Medal of Honorként emlegetett produkció a modern hadviselés mostanra megismert petárdáit próbálja meg újból elpuffogtatni, természetesen a saját varázst hozzácsapva. Az idei Game Developers Conference alkalmával első ízben demózták a játékot, így több előzetes is napvilágot látott, melyek infócsokrából szemezgetve készítettük előzetesünket.

 

Ahogy a bevezetőben is említettem, az új Medal of Honor egészen új területre evez, a történet helyszíne ezúttal a 2001 óta amerikai megszállás alatt lévő Afganisztán, ahol a derék amerikai katonák az akkori Bush-kormány parancsára nyomultak be, mégpedig az al-Kaida terrorszervezet felkutatása miatt. A játékban mi egy speciális, titkos osztag, a Tier 1 egyik operátorát fogjuk majd alakítani, akik még az első NATO offenzíva alkalmával teljesítettek titkos küldetéseket. A Tier 1 az amerikai hadsereg, azon belül is a United States Naval Special Warfare Development Group legspeciálisabb terrorelhárító-osztaga, ahol csakis a legtökösebb és legjobb katonák szolgálhatnak. Az anti-terrorista csapat tagjaival együttműködve készül a játék, az EA Los Angeles emberei így soha nem látott realisztikus ábrázolást ígérnek, ami nem feltétlenül a küldetések milyenségén lesz majd lemérhető, hanem az emberi kapcsolatokon, a játék mondandóján. A fejlesztők célja ugyanis nem a szokásos patrióta hangvétel megütése, a cél itt az, hogy a játékos átérezze, milyen is küldetést teljesíteni gyalogos haderőként ebben a szörnyű háborús helyzetben, így a katonák között kialakult szoros kötelékeknek is fontos szerepük lesz a játék során.

 

A valós elbeszélések alapján összeállított és egy láncra felfűzött történet hiteles képet fest majd az Afganisztánban zajló eseményekről, ráadásul az életközeli élmények feldolgozása egyben azt is jelenti, olyan missziókat teljesíthetünk majd a monitorunk előtt ülve, amit a Tier 1 legényei valóban átéltek, így a beleélésnek is nagyobb lehetőség és tér jut.

 

A játék érdekessége, hogy két csapat ügyködik a fejlesztésen, ami két különböző grafikus motor használatát is jelenti. A szóló módot az EA Los Angeles dédelgeti, a csapat az Unreal Engine 3-at használja a munkához, és a napokban megjelent gameplay trailer hűen ábrázolja, még mindig kiváló teljesítményre képes a több éves engine, feltéve ha megfelelő kezekbe kerül. A korábban pletykált dupla történeti szál ennek megfelelően nem teljesül, ellenben az egyjátékos kampány alatt több karakter bőrébe is bele fogunk bújni, ami azt is jelenti, hogy különböző stílusú küldetéssorozatokat fogunk teljesíteni. Ezekről pontos információnk egyelőre nincs, annyi viszont biztos, hogy lesz egy "szike" fedőnéven emlegetett lopakodós szekvencia és egy nagyobb pusztítást, igazi aprítást és rombolást magában rejtő "pöröly" rész is. Ezen kívül lesznek olyan missziók, amikor magas beosztású al-Kaida vezéreket kell kézre kerítenünk, esetleg ártatlan túszokat kell kimenekítenünk, ilyenkor pedig álcánkat megtartva kell beszivárognunk az ellenséges vonalak mögé. A Tier 1 operátorai ugyanis nem katonai uniformisban bóklásznak, így a környezetbe való beolvadás is egyszerűbb lesz. Az EALA mellett a DICE is dolgozik a játékon, a Battlefield-szériát jegyző svéd alakulat ugyanis a többjátékos mód hegesztéséért felelős. A csapat a házon belül kikísérletezett Frosbite motort veti be, így a járműirányításra, hatalmas terepekre, változatos játékmódokra és pergős akciókra kihegyezett multival számolhatunk, bár erről az elemről még semmit nem árult el az Electronic Arts.

 

A helyszínek tekintetében Afganisztán autentikus ábrázolása volt a cél, így barlangokba bújtatott bunkerekben, földalatti alagutakban, porig rombolt, szegényes, viskókból álló falvakban, na és persze a hegységekben is küldetéseket fogunk teljesíteni, miközben a kialakult körülményekhez meglepően jól, és gyorsan alkalmazkodnak az ellenfelek, akik között találunk terroristákat, csecseneket és tálibokat is. Harcmodorukat tekintve a gerilla taktika, a közelharcot érintő városi harcok, a nem várt, meglepetésszerű rajtaütések lesznek a jellemzőek, így mindig résen kell majd lennünk, ugyanis egy nagyon új és kiszámíthatatlan ellenséget kapunk.

 

A bemutatott demóban a 60%-os készültségi állapotban lévő Medal of Honor volt mozgás közben látható, a szerencsés külföldi újságírók beszámolói szerint a játék már így is pazarul fest, a környezet ábrázolása, a karakterek animációja és kidolgozottsága meglepően remekül fest, ráadásul a játék mellé egy nagyon hiteles hangrendszer jár, így például a lövések visszhangzanak a hegységben. A demóban bemutatott pályán egy hegyek között megbúvó légvédelmi állást kellett a csapatnak felrobbantania. A küldetés előtt komoly eligazítást és tanácsokat kapunk a csapattagoktól, akik a játék közben is folyamatosan jeleznek nekünk és a többieknek, így a legnagyobb káoszt is könnyedén átláthatjuk. Olykor érdemes lesz taktikus módon előrenyomulni, fedezékről fedezékre haladni, miközben folyamatosan figyeljük csapattagjaink újabb utasításait. Az EALA ezzel elérte, hogy a missziók valóban egy valós, szervezett katonai műveletnek tűnjenek. A csapattagok arra is ügyelnek, hogy ne csapjunk feleslegesen zajt, két járőr közül, ha sikerül az egyiket likvidálni, akkor mielőtt felvernénk mindenkit, gyorsan besegítenek, és végeznek a megmaradt fazonnal. Az éjszaka leple alatt zajló küldetések során célszerű kerülni a fényforrásokat, célpontunkat megközelítve, pozícióba állva pedig sebészi pontossággal végezhetünk ellenfeleinkkel. A fényforrások esetében érdemes még megemlíteni, hogy akár előnyünkre is fordíthatjuk, hiszen egy megvilágott szobában, a lámpát kilőve, majd éjjellátóra átváltva egyértelmű taktikai fölénybe keveredhetünk.

 

A Medal of Honor idén ősszel fog megjelenni, PC-re, X360-ra és PS3-ra, az eddig látottak alapján pedig végre olyan, a névhez méltóan kivitelezett epizódot kap a sorozat, amire sokáig emlékezni fogunk. Lehet, hogy egyesek szerint Modern Warfare koppintás az egész, a látottak és olvasottak mégse erről árulkodnak, így mi kíváncsian várjuk a végső eredményt.

 

Előzetesünk az IGN és a GameSpot írása alapján készült

Translate »