Oldal kiválasztása

Rayman Fiesta Run – Játékteszt

Rayman Fiesta Run – Játékteszt
10 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Minden kertelés nélkül mondhatjuk, hogy mobilplatformokon a Fiesta Run nyújtja az eddigi legoptimálisabb, legszebb és legteljesebb Rayman-élményt, ráadásul filléres áron.

Habár mondhatjuk, hogy a játék a Rayman Jungle Run egyenes folytatása, hiszen alapvető játékmechanikája megegyezik azzal (értsd: folyamatosan scrollozó képernyő, koppintásos ugrás és képességhasználat, amelyek közül az utóbbiak fokozatosan válnak elérhetővé), mégsem igaz ez teljes mértékben, ugyanis a Fiesta Run sokkal jobban hasonlít a konzolokon is megjelent Rayman Legends-hez, és ennek köszönhetően teljesebb élményt képes nyújtani.

A Fiesta Run elsődlegesen a Legends-ben megismert egyik tematika köré épül, és ételekkel teli pályákat kínál, azokból is összesen 75-öt. A Legends-ből visszaköszön a kisméretűvé alakítás és az inváziós pályák elérhetősége is, de természetesen a grafikai megvalósítás is nagyban hasonlít hozzá. Az, hogy mégsem egy spin-offról beszélhetünk, elsődlegesen annak köszönhető, hogy ennek ellenére is sikerült teljesen egyedi hangulatot varázsolni a játék köré, amiben nagy szerepet kapott az egyedi pálytervezés és az új, az előrehaladást mutató térkép.

A mobilos verzióban ugyanis immáron az összegyűjtött lumoknak megfelelően haladunk előre egy térképen, ahol az út bizonyos szakaszán kapjuk meg az újabb és újabb szinteket, az út közben pedig ajándékok (képességek, karakterek, képek és egyéb gyűjthető kiegészítők) várnak ránk, amik automatikusan aktiválódnak, ha elérünk azon pontig. Az egyes elágazásoknál első körben csupán az alapszintű pályákat érjük el, ugyanis a további pályaverziókat akkor kapjuk meg, ha begyűjtöttük az összes lumot. Ekkor egy korona jelenik meg a pálya fölött, és elérhető válik a nehezebb fokozat (pl. az inváziós mód). Ezek bár ugyanarra a pályára épülnek, ám mindig található bennük valami csavar, ráadásul vizuális téren is eltérő változatot kapunk (pl. minden árnyékban lesz, mintha sötétben játszanánk), így sosem fogjuk azt érezni, hogy a játék ugyanannak a szintnek az ismételt végigjátszására kényszerít (pl. mint ahogy az a KickBeat esetében volt).

Természetesen a pályákat akármennyi alkalommal újrajátszhatjuk, azonban a konzolos verzióval ellentétben itt menet közben nem térhetünk vissza a kihagyott lumokért (hiszen folyamatosan scrollozik a képernyő). Ez egyben megfelelő kihívást is jelent, hiszen be kell tanulnunk a pályákat, másrészről viszont nem okoz komolyabb fennakadást, hiszen a mobilos verzió szintjei sokkal rövidebbek a konzolos nagytestvérénél. Ez egyébként egybevág a mobilos használattal, hiszen akkor is érdemes elővennünk a játékot, ha csak 5-10 perc szabadidő áll a rendelkezésünkre. Ha sokadszorra elvétenénk a megfelelő útvonalat vagy ugrást, választható egy olyan extra opció (némi lum beáldozásáért), amely mutatja játék közben az optimális útvonalat és hogy mikor melyik képességet kell használnunk. Így gyakorlatilag egy drótpályán vezethetjük végig karakterünket, ami segít abban, hogy csak az ütemre kelljen koncentrálnunk, de szerencsére így sem teszi kihívástól mentessé az egész játékmenetet. Mindenki maga dönthet arról, hogy ezt az aktuális futam előtt megvásárolja-e, és bár nagy a kísértés, szerintem hamar rájön majd mindenki, hogy e segítség nélkül nagyobb élmény sikeresen végigvinni az aktuális szintet. (Én a készítők helyében korlátoztam volna azért a használatát, és csak akkor tettem volna elérhetővé, ha egyszer már teljesítette valaki a szintet.)

A Jungle Runhoz képest a Fiesta Run nagyobb kihívásokat tartogat számunkra, így sokkal tovább képes lekötni a játékost, és megteremti a motivációt ahhoz, hogy vissza-visszatérjünk az egyes szintekhez, és minél tökéletesebb eredményt érjünk el. Az elérhető extra segítségek élvezetessé teszik a játékot a kevésbé tapasztalt vagy rutinos játékosok számára, illetve biztosítják, hogy akkor se hagyjuk abba a játékot, ha teljesen elakadtunk valahol. A 800 Ft körüli árért teljes joggal érezhetjük úgy, hogy egy teljes értékű Rayman-játékot kapunk mobileszközünkre, így a Fiesta Run kötelező vételnek számít a műfaj kedvelőinek!

A játék elérhető a Google Play, az Amazon és az App Store kínálatában.

Értékelés: 9/10

Translate »