Oldal kiválasztása

Transformers – Az utolsó lovag – Filmkritika

Transformers – Az utolsó lovag – Filmkritika
3 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Bizonyára ha feltenném a kérdést, hogy ki szereti a tűzijátékot, ki szeretné kipróbálni valaminek a felrobbantását, vagy akár csak hatalmas Transformerekkel játszani hónapokon át, sokan feltennénk a kezünket. De ezzel nincs is semmi baj. Valahogy így képzelem el a rendező urat is, aki immáron ötödik alkalommal kap nem kevés pénzt, hogy kb. két és fél-három órán keresztül kényeztesse a szemünket. Az utolsó lovag semmivel nem hoz többet, mint a korábbi Transformers filmek, de ugyanakkor semmivel nem hozz kevesebbet. Látványorgia és humoros akciófilm, díszletnek használt történettel. Szerintem ezzel sincs semmi baj.

A történet egy Cybertron technológiára épülő bot körül körvonalazódik. A világunk felismerte a Transformersekben rejlő veszélyeket, és jó földi emberekként nem a békés együttélésre próbálnak törekedni. Kivétel nélkül vadásznak az Autobotokra és az Álcákra egyaránt (főleg az Álcákra), az előző rész főhőse Cade Yeager (Mark Whalberg) pedig bújkálni kényszerül, mivel segíteni mer az elesett Transformerseken, akik sérülten a bolygónkra vetődnek. Egy ilyen segítőakció során azonban különös talizmán kerül hozzá, melynek segítségével kiválasztott lesz és kelletlenül ugyan, de választás nélkül indul, hogy segítsen megtalálni a világot fenyegető veszély egyetlen ellenszerét: Merlin varázsbotját, amit csak Merlin vér szerinti örököse használhat, s amit valójában egy Cybertron őrzőtől kapott, hogy megvédje népét. Ebben segítségére lesz egy angol gróf, Sir Edmund Burton (Sir Anthony Hopkins) és egy Oxfordi professzor, Vivian Wembley (Laura Haddock).

A film cselekménye az elejétől kezdve folyamatosan visz előre, a több mint két és fél órás játékidőből pedig egy percet se unatkoztam. Pontosan tudtam mit várok a filmtől (két óra agykikapcsolást, semmi mást) és így nem is csalódtam. A poénosnak szánt jelenetek többségén a mozi hangosan kacagott velem együtt, aki pedig ismeri Michael Bay munkásságát, tisztában van vele, hogy az akciójelenetekkel sincsen baj. Rengeteg robbantás, sok lassítás, még több robbantás, óriási robotok és vicces beszólások, oh és igen, robbantás és pirotechnika a köbön. Látvány és CGI-orgia a szemnek, de aki mást vár ettől a filmtől az nagyon el van tévedve.

Színészi alakításról nagyon nincs értelme beszélni, mindenki hoz egy alapvető kötelező szintet, a karakterek jól működnek együtt, s könnyedén megtalálhatjuk az összes jellemző klisés karaktert. Egy csenevész, de nagyszájú kislányt, a világot megmentő kiégett amerikait, a gyönyörű és okos, ám a helyzethez semmit sem értő angol nőt, (és az amerikai-angol helyzetkomikumokat), visszatér a nagydumás okostojás is és parancsot teljesítő de a szívük mélyén jó katonák sincsenek messze. Az újdonság talán a robotok felhozatalában kereshető, az évszázadok óta nálunk élő öregebb gépek sok vicces szituációt hoznak magukkal, kezdve a frontvonaltól meggárgyult háborús tankkal egészen az Anthony Hopkins mellett ugráló inasig. Oscardíjas alakítást senkitől se várjunk, de az élőszereplők kedvesen asszisztálnak majd a robotok mellett.

Mark Wahlberg as Cade Yeager in TRANSFORMERS: THE LAST KNIGHT, from Paramount Pictures.

Viszont a történet mellett már nem lehet csak úgy elmenni. Értem én, hogy nem egy csavarokkal teli, mély, érzelemittas díjnyertes alkotás volt a cél, de annyi logikai bukfenc és hiányosság van a sztoriban, hogy ha nem figyeltem volna akkor is az arcomba ordít. Például a film elején Űrdongónak próbálnak hangot csinálni egy új alkatrésszel, ami nem igazán sikerül. Aztán egyszer csak, a legkritikusabb pillanatban, minden előjel nélkül megszólal a saját hangján. HOGY? Ugyanígy érthetetlen a rengeteg Transformers megjelenése, akik állítólag kihaltak, de most egy bolygónyi érkezik belőlük, vagy Anthony Hopkins viselkedése. Ráadásul nagyon sokszor előfordult, hogy képtelen voltam eldönteni, hogy most éppen ki kivel van és ki üt kit. Ezek mellé jön az eddig felépített mitológia semmibe vétele, és az autobotok évszázados történelmi szerepe… Értem én, hogy fő a látvány, de ezek bosszantó dolgok és még csak a jéghegy csúcsát mutogattam.

Összességében a Transformes – Az utolsó lovag nem lett rossz film. De jó semmikép sem. Vicces, kikapcsol, visz magával. Azonban objektív szemlélőként, más alkotásokhoz igazítva messze elmarad az értékelhetőtől. Saját magához viszonyítva azonban hozza a kötelezőt. Ha az előző részek bejöttek és nem jöttél ki rossz szájízzel a moziból, akkor egyszer érdemes ezt a filmet is megnézni. Ha már az előző részek is kiborítottak, akkor viszont nem ez lesz az a rész, ami megszeretteti veled az univerzumot. Én az eddigi filmeken is jól elvoltam, így ezzel a résszel se volt különösebb problémám. Két és fél órára csak nevettem és nézegettem a robotok harcát, nem gondolva a világ és az élet bajaira. Néha van, hogy csak ennyi kell.

Translate »