Amikor Gru és újdonsült felesége, Lucy képtelenek legyőzni az emberiséget fenyegető legújabb gonosztevőt – az egykori gyerek tévésztárt, aki a 80-as évek megszállottja, és Balthazar Brattnek hívják -, megalázó módon kirúgják őket az Anti Gonosz Ligából. A minyonok azt remélik, Gru megragadja az alkalmat, és visszatér a bűn útjára, de amikor Gru világossá teszi, hogy már visszavonult mindettől, akkor a minyonok felmondanak, és elindulnak a saját fejük után.

A bal oldali sajtós összefoglaló elég félrevezető, hiszen ezúttal egyáltalán nem a minyonok, hanem Gru és ikertestvére, Dru kerül a középpontba, de azért kedvenc Tic Tac-figuráink is mindig ott vannak a háttérben, hovatovább egy tehetségkutató műsor és egy börtönjelenet erejéig maradandót is alkotnak a Gru harmadik epizódjában.

Mellékszálként még nyomon követhetjük a lányok életének mindennapjait is (különösen kiemelkedőt ezen a téren az egyszarvúvadászat nyújthat a nézőknek), ám az igazi újdonságot az ikertesó megjelenése, az ő hozzá kapcsolódó új helyszín, valamint az aktuális főgonosz Hollywood-utálata szolgáltatja.

Ez összességében pedig pont elegendő egy újabb epizód megtöltésére – a Gru 3 ugyanis képes arra, amire sok film manapság nem, másfél óránál meghúzza a határt, és éppen ezért közel végig képes fenntartani az érdeklődést, és alig-alig lassul be a tempó.

Úgy tűnik, mostanra ért be a technológiába fektetett idő, pénz és energia, ugyanis a harmadik részben talán minden eddiginél egységesebb és látványosabb a számítógépes animáció, igazán “filmes” a kamerakezelés és a fókuszálás, és összességében is látszik a látványvilágon, hogy gondos kezek munkájáról van szó. Ráadásul kellő rövidségűre vágták meg az egyes jeleneteket, emiatt sikerült kellemes összhangba hozni a képi és zenei világot az események sorozatával, így egységes, koherens élményben lehet része a nézőnek, legyen az gyerek vagy felnőtt.

Érdekes módon a legnagyobb problémát ennek ellenére éppen a célközönség pontatlan meghatározása okozza. Bárhogy is pörgetem újra a poénok sorozatát, nem sikerül egységes véleményt alkotnom arról, vajon most ez a film a kisgyerekeket célozta meg, csak az alkotók gondoltak a felnőttekre is, vagy a felnőtteknek szól, csak a “setting” és a karakterek miatt mégis maradt a gyerekfilmes besorolás?

A poénok és utalások egy jelentős része ugyanis kifejezetten felnőttes, és bár a film kétharmadát biztosan értik és élvezik a kisebbek is, egyes dialógusok vagy kiszólások értelmét csupán felnőtt fejjel lehet megérteni, de legrosszabb esetben is kínos kérdéseket tehetnek fel a kicsik bizonyos szavak hallatán, jelenetek láttán. Lásd pl. a következetlenségekkel teli – és végül hirtelenül elvágott és szőnyeg alá söpört – jelenetet, amikor Margo véletlenül egy párválasztási szertartás kellős közepébe csöppen, majd végül Lucy segítségével elég csúnyán utasítják vissza a kisfiú (és erősen sztereotipizált anyukája) eljegyzési ajánlatát.

Ha valakit zavarnak az ilyen felemásan sikerült gegek, annak könnyen elronthatja az élményét az ilyesmi, de ha ezen felül tud emelkedni a néző, akkor felhőtlen szórakozásban lehet része. Arra azonban mindenképpen jó volt az újabb alkotás, hogy tovább görgesse a franchise szekerét, és megteremtse az alapot egy negyedik rész, vagy akár további spin-offok (ONIONS!) elkészítéséhez.

FIGYELEM! Az alábbi két videó megtekintését csak azoknak ajánljuk, akik vagy egyáltalán nem akarják megnézni a filmet, vagy éppen nyomós indokot keresnek a megtekintésére. Ha biztosan beülsz rá a mozikban, inkább a vásznon éld át az élményt! Mi szóltunk. 😉

Tehetségkutatós fellépés

Minyonok a börtönben

Oszd meg velünk és olvasóinkkal a saját véleményedet egy hozzászólásban!

hozzászólás