Oldal kiválasztása

Halálos iramban: Ötödik sebesség – Filmkritika

Halálos iramban: Ötödik sebesség – Filmkritika
13 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Universal Studios évek óta egyetlen betonbiztos franchise-ának köszönheti életben maradását, ez pedig az idén tizedik születésnapját ünneplő Halálos iramban, mely most nyáron elérkezett az ötödik felvonásához.

A Halálos iramban franchise pont egyszerűsége és szórakoztató jellege miatt képes minden egyes epizódjával elképesztő bevételeket produkálni. A recept évről évre ugyanaz, hiszen a készítők vesznek néhány dögös autót, rengeteg csinos lányt, egy faék egyszerűségű történetet, sablonos karaktereket, meg bugyuta dialógusokat. A célját azonban rendre eléri a Vin Diesel nevével fémjelzett sorozat, hisz nem tesz mást, mint szórakoztat, miközben igyekszik önmagát se komolyan venni. Az előző követelményeknek az új, ötödik rész is könnyedén megfelel, így valószínűleg a nyár első nagyobb kasszarobbantását köszönthetjük majd a hazánkban május ötödikén startoló Halálos iramban: Ötödik sebesség személyében.

 

Amióta Brian és Mia Toretto kiszabadította Domot a fogságból, számos határon átsüvítettek, hogy kijátsszák a hatóságokat. Most Rio de Janeiróban húzták meg magukat, és el kell vállalniuk egy utolsó balhét, hogy elnyerjék szabadságukat. Amikor összeállítják a csúcsversenyzőkből álló elit csapatukat, a cinkosok jól tudják, hogy az egyetlen esélyük arra, hogy örökre kiszálljanak, az, ha szembeszállnak a korrupt üzletemberrel, aki ki akarja nyírni őket. Ám nem csak ő van a nyomukban. A kemény szövetségi ügynök, Luke Hobbs sosem hibázza el a célt. Amikor feladatául kapja, hogy találja meg Domot és Briant, ő és kommandós egysége teljes gőzzel üldözni kezdik hőseinket. De miközben az emberei átszáguldanak Brazílián, Hobbs rájön, hogy nem tudja szétválasztani a jó fiúkat a rosszaktól. Így hát az ösztöneire kell bíznia magát, hogy sarokba szoríthassa zsákmányait, mielőtt valaki más ejti őket.

 

Az ötödik rész története a két évvel ezelőtti negyedik rész befejezése után közvetlenül veszi fel a fonalat, mely jelenet már a film elején megteremti azt a hangulatot, amit végig övez az Ötödik sebesség. A tempót a készítők szépen lassan fokozzák, viszont amíg az eredeti részek valóban az utcai versenyekről, a tuningolt járgányokról szóltak, addig az új rész teljesen átcsapott mezei akciófilmbe, miközben persze igyekszik megtartani mindazt a hangulatot, ami alapvetően jellemzi a franchise-t. Az illegális versenyek hiányzó miliője azonban nem sokáig okoz majd hiányérzetet, a két órás játékidő ugyanis bőven bővelkedik annyi akcióban, üldözésben, hogy feledtesse velünk, miért is szerettük meg anno a sorozatot.

 

A Halálos iramban: Ötödik sebesség egyetlen igényt igyekszik kielégíteni: Szórakoztatni szeretne, amit maximálisan teljesít is. Lehet, egyesek falra másznak a nulla arcjátjékra képes Vin Dieseltől, vagy a fizika törvényeit meghazudtoló jelenetektől, az új rész egy percig se próbálja meg elhihetetni velünk, hogy komolyan szeretné venni magát, éppen ezért nem is okoz csalódást.

 

Értékelés: 6,5/10

Translate »