Oldal kiválasztása

Max Payne – Filmkritika

Max Payne – Filmkritika

Vártuk, mint a Messiást, aztán valamiért mégis két szék közé estünk. A rendező John Moore-nak sem a játék rajongóit, sem az akciófilmek kedvelőit nem sikerült kielégítenie adaptációjával.

Nem szokásom már a bevezetőben elárulni, hogy milyen nyomokat hagyott bennem az éppen aktuális mozi, mos mégis – talán némi indulatból – ehhez folyamodtam, ugyanis ha egy olyan produkció megszégyenítéséről van szó, mint a finn Remedy 2001-ben debütált Max Payne, akkor bizony illett volna egy olyan minőséget képviselő mozit tető alá hozni, ami legalább halványan, de hajaz a témának alapot szolgáló nagy elődre. Ugye 2001-ben jött ez a kis finn gárda, és egy olyan fantasztikus noir hangulattal átitatott, fenomenális történetmeséléssel megfejelt és látványos, pergős akcióval nyakon öntött produkciót dobott ki, amit azóta is sokszor etalonként emlegetünk. Aztán a kegyvesztett, végletekig kiégett Max kalandja folytatódott, mely szintén hatalmasat durrant, majd közel öt évnyi várakozás után már a filmvásznon tért vissza az ex-zsaru kalandja.

Az előzetes kedvcsinálók ígéretesnek tűntek, habár ezekből sosem szabad messze menő következtetéseket levonni, a rajongók többsége és jómagam is már-már abban bízott, hogy Mark Wahlberg és John Moore talán valami nagyon frankót ad ki a keze közül. Sajnos nem így történt! Aláírom, hogy adaptációt kreálni nehéz ügy, hiszen a direktornak mind a rajongók, mind a játékot nem ismerők igényeinek eleget kell tennie és a megfelelő egyensúly megtalálása nem olyan egyszerű, azonban Moore egyrészt elárulja magáról, hogy köze sincs a játékhoz, de arról is tanúbizonyságot tesz, hogy az akciófilmek rendezéséhez se ért. A forgatókönyvet teljesen szétszabdalták, csak halvány foszlányokban emlékeztet az eredeti sztorira a film története. Rengeteg, amúgy nagyon fontos karakternek csak statisztaszerep jutott – például Mona -, illetve több szálat is idiótán varrnak el, illetve teljesen kesze-kuszaság jellemzi az egészet, amiből néha a játékot ismerők se tudják kibogozni, hogy akkor most ezzel mit is akart a rendező. Ugyan az első rész cselekményére már nem nagyon emlékszem, de oltári nagy badarságnak tartottam, hogy a második részből is átemeltek ezt-azt és sajnos pont ez a fajta logikátlanság jellemzi az egész filmet.

Mark Wahlberg sokak szerint nem túl tehetséges színész. Én ezzel nem értek egyet, habár tény, hogy nem az anyatejjel szívta magába a mesterség csínját-bínját, az azért elismerésre méltó, hogy rengeteg fejlődött első próbálkozásai óta és érett, kiváló színésszé nőtte ki magát. Ebben a filmben ennek ellenére nagyon halovány, de én úgy gondolom, hogy ez nem az ő hibájából ered. Valószínűleg Marky Mark se nagyon volt tisztában a játék karakterének jellemével és hátterével – ez mondjuk az ő hibája -, de a gyengén megírt karakter miatt egész egyszerűen nem tudta azt hozni, amivel hitelessé tudta volna tenni a karaktert. Sehol egy cinikus megjegyzés, a kiégett, kegyvesztett zsaru megformálása meg inkább volt erőltetett, mint hihető. A bosszúra szomjas Payne teljesen más világot képviselt anno a játékban, karaktere a sok-sok negatívuma ellenére szerethető volt, könnyen bele tudtuk magunkat élni. Itt inkább izzadságszagot éreztem, nem pedig egy laza, könnyed játékot.

A harmadik hatalmas nagy negatívum a film akciójeleneteiben keresendő. A kicsit több mint másfél órás produkció első egy órájában szinte semmi érdemleges nem történik. Ha jól számoltam, az első pisztolydördülésre is kicsit több mint hatvan percet kellett várni, ami egy ilyen stílusú játék esetében teljesen megbocsáthatatlan. A Max Payne névjegyének számító bullet-time is egyetlen egyszer kerül alkalmazásra, de annyira gyermeteg módon teszi a rendező mindezt, hogy inkább önparódiába fordul át az egész. Röhejes, hogy a totál belassított mozzanatsor alatt a Max-et lövő rossz fiú annyira balfék, hogy nem képes eltalálni a főhőst. Pedig erről szó sincs, hiszen Max ügyesen elkerüli a golyókat, mégis a látvány, amit nyújt az egész, azt a benyomást kelti, hogy a bűnöző csóka nem tud célozni. Ezt követően amúgy kicsit belendül a film, az utolsó 20 percben aktivizálja magát a családját elvesztő zsaru és ami szembejön vele, azt kérdezés nélkül lepuffantja, de ez nagyon kevés.

Egyedül a látványvilág érdemel pirospontot, ugyanis a játék hangulatát, a noir univerzum jellegzetességeit és mindent, ami körülöleli a Max Payne-t, az benne volt a filmben is. A kissé fakó, sötét tonósú színek, a búskomor város képe, a valkűrök ábrázolása tényleg csillagos ötös lett, de ezzel nem lehet eladni egyetlen filmet se.

7.4/10

Oszd meg velünk és olvasóinkkal a saját véleményedet egy hozzászólásban!

hozzászólás

Aktuális fórumtémák

Eseménynaptár

Translate »