Az igazat megvallva, sosem voltam nagy Warhammer rajongó. Az utolsó játék amivel több tíz órát eltöltöttem a 2009-es Dawn of War II volt, ami kategóriáját tekintve teljesen más vonalon mozgott, mint a mai tesztalany. Az Inquisitor Martyr azonban valamiért már a kezdetektől vonzott. Talán egyrészt a magyar fejlesztőcsapat miatt, de az is lehet, hogy titkon vágytam egy sci-fi környezetben lévő akció-szerepjátékra.

A játék során Warhammer univerzum egyik leghatalmasabb karakterét, az emberiség védelmezőjét, egy Inkvizitort fogunk irányítani, aki életről és halálról dönthet, bíró és hóhér egyszemélyben.

A kaland kezdetekor három karakterosztály közül választhatjuk ki a számunkra legszimpatikusabbat.

Minden karakter más-más taktikát igényel, például, ha egy Orgyilkossal akinek dupla kardja van, bemegyünk egy nagyobb horda közepére könnyen a vesztébe rohanhat Inkvizitorunk. Ezzel szemben, a Pszi távolról tud nagyon effektív lenni, ezzel ellentétben, ha közelharcra kerül a sor, könnyedén csúnya vége lehet, illetve van a Védelmező, aki egyfajta tank, nehéz páncélzattal és rengeteg életerővel.

Vagyis, inkább csak beszippantaná, a Warhammer 40000 Inquisitor Martyr minden olyan elemmel rendelkezik ami miatt egy kiemelkedő játék lehetne, a hangok, a környezet, a feladatok mind-mind remekül működnek, azonban a technikai oldallal már más a helyzet.

A játék maga egy felülnézetes akció-szerepjáték, azaz többnyire megyünk előre, végzünk a velünk szembekerülő ellenfelekkel, szinteket lépünk és bezsebeljük a zsákmányt, mindezt a Warhammer sötét, mocskos, véres univerzumában. Hangulatát tekintve az Inquisitor Martyr elképesztően jól hozza a Warhammer 40,000 érzést, ráadásul a játékmenet is olyan gördülékeny, hogy az első küldetés után beszippantja a játékost. 

 A küldetések teljesítését többnyire egy mezei betöltőképernyő vagy egy átvezető videó követi, és a problémák itt kezdődnek, a videók amik a történetet kötnék össze a missziók között elképesztő módon szaggatnak ami rendkívül kitudja zökkenteni a játékost. Igaz, ezeket ellehetne nyomni, azonban ilyenkor 1-1 részlet marad ki a sztoriból. Amikor pedig nem jön átvezető, akkor egy remekül kidolgozott töltőképernyőt nézhet a játékos, amivel nem lenne probléma ha nem 20 másodpercet töltene a játék minden egyes alkalommal, nos mondanom sem kell, hogy egy olyan játékban ahol több száz küldetést teljesíthetünk, egy idő után az a néhány szekundum is frusztráló tud lenni.

A Warhammer Inquisitor Martyr semmiképp sem nevezhető rossz játéknak, a negatívumokat egy kis odafigyeléssel és néhány frissítéssel kilehet javítani és akkor a Neocore Games játéka kiemelkedő lesz a kategóriájában, azonban addig a Martyr csak a középszerű játékok legfelső polcán kaphat helyet.

Oszd meg velünk és olvasóinkkal a saját véleményedet egy hozzászólásban!

hozzászólás