The Precinct – játékteszt
Az ember néha furcsa dolgokra vágyik gyerekként. Miközben a kilencvenes évek végén sokan a GTA első, felülnézetes epizódjaiban élték ki a törvényen kívüli énjeiket, volt egy másik álom is, ami sokunk fejében megfogalmazódott: mi lenne, ha egyszer a GTA által bemutatott helyzetek másik oldaláról, a rendőrség sorain belül játszhatnánk? Közel három évtizeddel később a The Precinct pontosan ezt az álmot váltja valóra – egy olyan játékot, ahol végre nem menekülünk a rendőrök elől, hanem mi vagyunk azok.
A játék azonnal ismerős lesz azok számára, akik megtapasztalták az első GTA játékokat: a Precinct ugyanis egy felülnézetes akciójáték, ami a ’80-as évek neonfényes, bűzös, detektív-noir hangulatát adják át. A fő történetszál főszereplője, és egyben az általunk irányított karakter Nick Cordell Jr., egy újonc zsaruként próbál rendet vágni Averno City káoszában – egy városban, ami mintha direkt a VHS korszak legpiszkosabb krimijeiből lépett volna elő. Az utcákon Highlandert idézgetnek a járókelők, szaxofonos utcai zenészek játszanak minden második sarkon és a nagyobb tereken, és öt perc sem telhet el anélkül, hogy valaki nem követ el egy kisebb vagy nagyobb törvénysértést.
De a The Precinct nem csak a stílusával képes magával ragadni. A játékmenet a szimuláció és a szabadság tökéletes elegyét kínálja. Minden nap egy új szolgálatot kell teljesítenünk, amit egy idő után magunknak választunk ki, illetve megfelelő előrehaladásnál saját munkarendet is alakíthatunk ki. Gyalogos, illetve autós járőrözés, bejelentésekre reagálás, egyszerű parkolófelügyelet, és még helikopteres járőrözés is található a játékban. Bármit is választunk, Nick tapasztalatot fog kapni minden egyes helyes eljárás után, a nap végén pedig szintet lép, új fegyverekhez, képességpontokhoz és járművekhez jutva. Emellett a saját haladásunk is feltűnő lesz, ahogy egyre több napot teljesítünk lassan kiismerjük Averno City törvényeit, a megengedett intézkedéseinket és persze magának a városnak a felépítését.
A világ maga, és lakói is élnek, utóbbiak pedig rendkívüli módon bűnöznek. Egyik pillanatban még egy piti zsebtolvajt bilincselsz meg, a következőben már egy bankrablás közepén vagy, miközben a háttérben valaki épp feltör egy autót, amit előtte 2 perccel bírságoltál meg. A játék néha olyan szintű káoszt zúdít a nyakunkba, hogy az már nevetséges, de a jó értelemben. A játékban uralkodó káosz valami elképesztően viccessé teszi az egészet.
Bár, ha nagyon felelőtlenül járunk el negatív pontokat kapunk, ez a játék egyáltalán nem a komoly „szolgálunk és védünk” rendőrszimuláció, ez egy vad és őrült sandbox, ahol mi leszünk az egyetlenek, akik legalább megpróbálnak rendet tenni. Hiszen a segítségül hívott további rendőrök és járőrautóik is inkább csak a káoszt növelik, mintsem jó teljesítménnyel segítenek nekünk. Az egyetlen tevékenység, amit nem rontanak el valami vígjátékba illő módon, az a letartóztatottak elszállítása.
A harcrendszer is megőrzi a stílusos, retro érzetet. A lövöldözés twin-stick shooterekre hajazó működésű, fedezékrendszerrel és meglepően nagy fegyverarzenállal – a revolvertől az AK-47-ig minden elérhető. Cordell azonban, kezdő rendőr létére a játék elejét úgy kezdi, hogy a kis célzóirányzékunkat jól körbe lövi, majd a játékban előre haladva érezhető, hogy valamivel pontosabb lesz – valamint, ha még ekkor is sokat mellé lövünk, nagyobb szinteket elérve fel tudunk oldani nagyobb lőszerzsebeket. Fontos azonban, hogy ezeket a fegyvereket csak akkor használhatjuk, ha engedélyt kapunk a halálos erő bevetésére a gyanúsítottak ellen. Ameddig ez nem következik be, addig a rendelkezésünkre álló, nem halálos arzenál használatára leszünk utalva. Ez az arzenál sajnos azonban sokkal limitáltabb: közelharcra egy gumibot áll rendelkezésünkre, a menekülőket pedig egy sokkolóval tudjuk rövid hatótávon hatástalanítani. Természetesen, ha engedélyezve van a lőfegyverek használata, de mégis megoldjuk, hogy az életünkre törő rosszfiúkat csak hatástalanítjuk a kiiktatásuk helyett, azért borsos bónusz tapasztalati pontokat fogunk kapni.
A játéknak van történeti íve is – két rivális banda és egy sor rejtélyes nyom vezet a fő sztorihoz –, de ez inkább csak egy kezdeti keretet ad a játéknak, a gameplay sokkal nagyobb szerepet kap, mint a narratíva. A játék valódi sztorija Averno City mindennapos őrülete, és az, hogy hogyan járunk el egy-egy nap rizikósabb helyzeteivel. A főszál az utolsó órákra lineárisabbá válik, majd újra visszaenged a város mindennapjait körülvevő bolondok házába.
Ami hangulatban, megjelenésben és játékmenetben is jól működik, az sajnos a részletekben néha kicsit hiányos. A város lakói, akikkel a játékmenet nagyrészét töltjük némák, a rendőrőrs karakterei bár szinkronizáltak, a civilek csak felugró szövegbuborékokon keresztül kommunikálnak. A rengeteg egymást követő bűntett pedig egy idő után fárasztó és monoton lehet, főleg, ha egy 12 órát felölelő szolgálatot választottunk, ami több, mint fél órába is beletelhet.
Értékelés
86%
Összefoglaló Apró hibái ellenére is, a The Precinct egy nosztalgiával átitatott, modern köntösbe bújtatott rendőr-sandbox, amely végre teljesíti azt a gyermeki álmot, hogy ne csak a káosz résztvevői, hanem annak megfékezői lehessünk. Nem tökéletes – de amit vállal, azt maximálisan, és szórakoztatóan teljesíti.
