Oldal kiválasztása

Sherlock Holmes: The Devil’s Daughter – Játékteszt

Sherlock Holmes: The Devil’s Daughter – Játékteszt

Újra felcsendül a hegedűszó a Baker Street 221/B-ben, s finom dohány füstje terjeng a levegőben. A lángelméjű zseni újra munkába állt, de a tét nagyobb, mint valaha.

Érzésem szerint a játékot készítő Frogwares stúdió tipikusan azon szakemberek és művészek helye, akik, ha kétszer akkora tőke állna a rendelkezésére, mint ami most van, olyan játékot lennének képesek készíteni, amitől az állunkat keresgetnénk a földön. A Sherlock Holmes játékokban a kezdetektől fogva nyomon követhető a fejlődés, az adott korszaknak megfelelő szokások és elvárások, de mindig képes volt az maradni, ami. Egy nagyszerű történettel és bonyolult feladványokkal, izgalmas nyomozásokkal operáló kalandjátéknak. Csak az a fránya technikai oldal ne lenne.

A legújabb felvonást azonban többet tudom dicsérni, mint szidni, így gyorsan le is tudnám a fekete levest, mint valami rossz előételt, amin muszáj túl lenni a sokkal finomabb főfogás előtt. A Sherlock Holmes legnagyobb problémája technikai oldalon van. A látvány rengeteget javult, az átvezetők dinamikusabbak lettek, viszont ez sokszor még így sem képes felérni a mai elvárásokhoz és a szinkronszínészek játékához. Sajnos rengetegszer történt meg, hogy egy nagyon jó alakítás mellé egy kevésbé jó minőségű arc / test játék társult, s így az egész nagyon furcsán hatott. Pedig a színészek mindent megtesznek az ügy érdekében, főleg Sherlock hangja volt nagyon meggyőző, de a többiek is határozottan jól teljesítenek.  

Ha már Sherlock, a mostani részben nagyot változott kedvenc detektívünk. Sokkal ember közelibb lett, számos hibával főleg az érzelmek terén. Ha választanunk kéne, akkor sokkal közelebb ár a Robert Downey Jr. által formált figurához, mint az autentikusabb Jeremy Brett féle Sherlockhoz, akit a könyvekből és novellákból ismerhettünk meg. Azonban ez a változás határozottan jót tett és sokkal árnyaltabbá tette a figurát. Ráadásul az esetek alatt nem csak az adott bűnügyekkel kell foglalkoznunk, hanem a szomszédunkba beköltözött hölgyeménnyel, aki egyre szorosabb köteléket alakít ki lányunkkal valamilyen rejtélyes okból kifolyólag. Igen… Lányunkkal… A többi felfedezését a kedves olvasóra hagyom, garantálom izgalmas lesz.

A játékmenet semmit nem változott a korábbi epizódhoz képest, mini játékokon és beszélgetéseken keresztül nyomozgatunk, majd az összegyűjtött tudásból következtetünk a végeredményre. Összességében a feladatokat és azok adagolását tökéletesen eltalálták a készítők, ritkán fogjuk azt érezni, hogy többször is ugyanazt csinálnánk. Van, hogy egy Maya tárcsát kell dekódolnunk, más esetben bombát kell hatástalanítani, esetleg zárakat feltörni, sőt Sherlock képzeletébe lépve egy piramis csapdáin is át kell verekednünk magunkat egy helyen. És ez még csak a kezdet.

Az új rész egyik nagy szenzációja volt a korai bemutatókon, hogy a város szabadon bejárható és nagyságrendekkel nagyobb, mint korábban. Nos, ez csak féligazság. Továbbra is a térképen navigálva fogunk eljutni egyes helyszínekre, azonban az adott helyszínek tényleg nagyobbak, és London utcáin rendesen el lehet tévedni. Azonban a járókelők némelyike van olyan kedves, hogy útba igazítson minket, így ez is inkább egy mini játéknak fogható fel. Sandbox jellegről nem beszélhetünk tehát továbbra sem, e tekintetben még mindig az L.A. Noire van az élen.

A korábbi részben a Crimes and Punishmentsben számomra kicsit visszás volt, hogy sokszor kellett oda-vissza rohangálnunk, a vonat rejtélyének megoldásánál napokra el is ment a kedvem attól, hogy folyamatosan ingázok három helyszín között. Valahogy a mostani részben ezt egyáltalán nem éreztem, sőt, ritkán kell többször meglátogatnunk egy helyszínt többször, s annak is többnyire oka jelentős oka van, nem csak játékdesigneri döntés, időhúzás végett. Ráadásul sokkal követhetőbb és logikusabb vonal van a mostani részben, a Journal segítségével meg mindig tudni lehet, ha valamit tovább kell vizsgálnunk, vagy valamelyik beszélgetés fontos információt tartalmazott a továbbhaladást tekintve, így szinte lehetetlen elakadni a játékban. (Már ha nem számoljuk a rejtvények megoldásával eltöltött időket).

Összefoglalva maradéktalanul meg vagyok elégedve az új Sherlock játékkal és bátran ajánlom minden rajongónak. Sajnos a Frogwares hiába van tele jó ötletekkel, nem beszélünk egy Rockstar vagy Ubisoft méretű stúdióról és ez meglátszik a végterméken is. Azonban az ötletek tökéletesen működnek együtt, így úgy gondolom, hogy a játékmenet és a történet tökéletesen kárpótolnak mindenkit a látványért és technikai hiányosságokért. 

Értékelés: 8/10

Translate »