Oldal kiválasztása

Cast of the Seven Godsends – Játékteszt

Cast of the Seven Godsends – Játékteszt
9 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A 90-es években reneszánszát élte egy stílus, mely egyszerűen elsajátítható játékmenetével, akár órákig tartó szórakozatási képességével, az árkádok sztárjai voltak Az olasz illetőségű Raven Travel Studios eme klasszikus stílus előtt hajt fejet.

Mint ahogy a bevezetőben írtam, ezeknek a játékoknak a szórakoztatás a célja, nem kell óriási történetre, fordulatokra koncentrálnunk. Néhány alapvető információ és 1-2 videó után egyből a játékban találjuk magunkat. Az egyetlen feladatunk a képernyőn balról-jobbra haladva minden utunkba eső ellenfelet likvidálni, platformokon ugrálva, tárgyakat gyűjtve.

Mindezt hét, több kisebb részre osztott helyszínen tehetjük meg, melyek kinézetükben és ellenfeleikben is eltérnek. Lesz itt minden, ami a fantasy-klisé témába belefér: vulkán, ködös kisváros, sötét erdő, mocsár. Az ellenfelek elagyabugyálásában segítségünkre lesz öt különféle fegyver, hét páncél (valamiért a hét a kedvenc számuk, ha már ennyi az Istenküldöttek száma is), melyek az említett daraboló eszközök támadásait erősítik fel. Ha éppen rajtunk van egy ilyen öltözék, akkor a támadás gombját nyomva tartva speciális mágikus hatást érhetünk el, úgymint láthatatlanság, repülés, vagy akár tűzmágia. Több, mint 50-féle ellenfélen próbálhatjuk ki ezeket, a pályák közben pedig főellenfelek is várnak ránk.

Most, hogy túlestünk a reklám-dumákon, lássuk mit is nyújt a CotSG számunkra: igazából túl sokat nem, lévén a fegyverek ereje között nincs számottevő különbség, a pályák sem randomizáltak, így nehézségtől függően kiszámíthatóak egy idő után. A grafikából, noha nyíltan a retro játékok előtt hajbókol, valahogy hiányzik azok eredetisége, bája, külleme. Sajnos nem minden alkotás lesz jó attól, hogy a 16-bites korszakra hajaz a kinézete. Zeneileg elég önismétlő darabbal van dolgunk, sok indie címmel ellentétben egyediséget itt sem véltem felfedezni.  

Nem mondom, hogy messze elkerülendő darab, mert attól távol áll. Biztosan lesznek emberek, akik fizetnek érte, reménykedve abban, hogy azt a hatást hozza, amit 20 éve megszerettek, de nem véletlen, hogy ehhez a címhez demót is kiadtak. Láttunk már rosszabbat a témában, de sokkal jobbat is, így semmiképpen sem sorolható a maradandó élmények közé.

Értékelés: 5/10

Translate »