Oldal kiválasztása

Red Orchestra 2: Rising Storm – Bétateszt

Red Orchestra 2: Rising Storm – Bétateszt
11 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Red Orchestra visszatér, méghozzá egy mostanra a játékok körében elfeledett hadszíntérrel, a keleti fronttal. Szóval katanákat elő, és BANZAI!

A Tripwire még 2010-ben mutatta be a Red Orchestra 2 kiegészítőjét, a Rising Stormot. A rajongók a fellegekben jártak, hiszen végre újra a csendes-óceáni hadszíntérre mehetünk bevetésre. De teltek az évek, és nagy csend honolt a játék körül. Most, 2013-ban végre lehetőség nyílt rá, hogy betekintést nyerjünk a játékba egy bétateszt keretein belül.

Alapvetően a játék nem sokat változott, így ugyanaz a mechanika figyelhető meg itt is, mint a Heroes of Stalingradban. A játék főleg a realizmusra épít, és ezt érdemes mindig észben tartani, mert akár 1 golyó is végezhet velünk azonnal, és a fegyverek is többé-kevésbé úgy viselkednek, mint a valóságban. Fedezékeket továbbra is erősen ajánlott használni, és óriási szerepet kap az összehangolt csapatmunka.

Mivel új hadszínteret kapunk, így új frakciók válnak elérhetővé. A szövetségesek oldalán Amerikát köszönthetjük, míg a tengelyhatalmak oldalán Japánt. Ezekhez új, az adott oldalra jellemző fegyvereket is kapunk, de megkaparintjuk a katanát is, amivel ha odaférkőzünk egy ellenséghez, csúnya amputációt hajthatunk végre. A pályák kellő változatosságról tesznek tanúbizonyságot, pl. Iwo Jimán is megfordulunk, de dzsungelben vagy egy kisebb japán településen is járunk majd. A harckocsis részek sem tűntek el, bár akkora játékosbázis azokon nem található, ám azért nem kell arra számítanunk, hogy egyedül kellene küzdenünk.

:galeria:

A játék csak PC-re lesz elérhető (a Steam adatai alapján idén nyáron), és az egyes kiszolgálókon 64 játékos lehet egyszerre, ami teljes létszám mellett igazi háborús érzést kelt. Egy szépen összerakott minőségi kiegészítőről van tehát szó, amit a Heroes of Stalingradot kedvelőknek bátran tudunk ajánlani. A legnagyobb negatívum, hogy egy teljes árú játék árát kérik el érte, ami egy kiegészítőért kicsit soknak tűnik, főleg azoknak, akik már megvették az alapjátékot.

Translate »