Oldal kiválasztása

Grand Theft Auto: Chinatown Wars (PSP) játékteszt

Grand Theft Auto: Chinatown Wars (PSP) játékteszt
14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Nintendo zsebkonzolja után, a Rockstar a Sony kis masinájára is leszállította a Grand Theft Auto: Chinatown Wars-t. Ha kíváncsi vagy arra, hogyan vette az akadályt, akkor tarts velünk!

Rengeteg GTA rajongó fejezte ki rosszallását akkor, amikor a Rockstar brigádja bejelentette, hogy a Nintendo DS képességeihez mérten kiváló grafikai körítéssel, ám felsőnézettel ellátott Chinatown Wars, PSP-re is megjelenik. A probléma gyökereit viszont nem ott kell keresnünk, hogy honnan-hová került importálásra a program, hanem sokkal inkább ott, hogy a Sony zseblakójával rendelkezők korábban már kaptak olyan Grand Theft Auto epizódot, amely távolról sem ismerte a felsőnézet fogalmát. A negatív hozzáállás azonban garantáltan csak addig lesz jelen a legtöbb fanatikus esetében, amíg be nem töltik a játékot, hiszen hiába látjuk madártávlatból az eseményeket, az élmény egyszerűen fantasztikusra sikeredett.

 

Nyilván, aki a GTA 3-mal kezdte garázdálkodó pályafutását, az már alapjában is ferde szemmel nézhet a játékra, és nem azért, mert kínaiak a főszereplők, hanem mert a program első két felvonása valamikor nagyjából ilyen formában jelent meg. Így tehát azok a játékosok, akik nem ma kezdték a szakmát, bizony komoly nosztalgiát is találhatnak a Chinatown Wars kipróbálása után, amely pöttömsége ellenére rengeteg lehetőséget, és egy igazán velős történetet kínál. A középpontban ezúttal egy kínai maffiacsalád trónörököse, Huang Lee áll majd, aki apja halála után csak azért veszi útját Liberty City felé, hogy elhozza a család legértékesebb ereklyéjét – egy kardot – a nagybácsikájának. Az áru sikeresen célba is ér, Huang pedig egy kis családi beszélgetést követően hazafelé veszi útját. Az utcákon azonban elszabadultak az indulatok, ennek pedig ő is megissza a levét, hiszen megtámadják, és néhány ólomgolyóval gazdagabban, egy kocsiba zárva a tengerbe dobják. Lee úrfi viszont csodával határos módon nem hal meg, sőt, rögtön meg is kapjuk felette az irányítást, majd néhány jól irányzott mozdulattal kitörjük a kocsi szélvédőjét, és azonnal a tettesek nyomába eredünk. A kaland pedig itt veszi kezdetét.

 

Aki azt hinné, hogy a felülről kémlelt eseményeknek hála ez a GTA epizód nem tartogat annyi lehetőséget, vagy olyan kidolgozottságot, mint például a San Andreas, akkor az hatalmasat téved. Nem csak a trágárság, az erőszak és a drogügyletek maradtak meg ugyanis ebben a részben, hanem az autólopások, a nyilvános kivégzések, a rablások vagy éppen a gázolások is. A pénz ismét központi szerepet kapott a játékban, és ha valuta kell, akkor ahhoz nem árt egy munkahely, tehát beállhatunk taxizni, a rendőrséghez, de akár még tűzoltónak is. A szerencsésebbek persze mehetnek akár sorsjegyekkel kísérletezni, az életrevalóbbak pedig beülhetnek egy tetováló szalonba is, hogy megcsillantsák művészi tudásukat, persze lehetőség van akár konténerekben is turkálni – ezekben általában csak fegyvereket találunk –, a legjövedelmezőbb azonban kétség kívül a drogkereskedelem. Ha igazán sok pénzt akarunk keresni, akkor ebben utazzunk, hiszen, ha ügyesek vagyunk, akkor akár egész hálózatokat építhetünk magunk köré. Nyilván küldetések teljesítésekor is kapunk majd kisebb pénzmagot, amelyből minél több áll a rendelkezésünkre, annál magasabbra lépünk a társadalmi ranglétrán, majd végül mi leszünk az igazi nagykutyák.  

 

Küldetéseink ismét egy nagyon széles skálán mozognak, hiszen a kezdeti apró lopásoktól kezdve az olyan elmebeteg szívességekig, mint egy marihuána-ültetvény felgyújtása, mindenben részünk lesz, a színvonal tehát egyetlen háromdimenziós GTA-hoz képest sem csökkent. A felsőnézet pedig igazán egyedivé, néhol már-már aranyossá teszi a programot, annak ellenére, hogy megmarad véresen komolynak. Ezenfelül pedig, a klasszikus nézőpont visszatérésének hála, újra előkerültek olyan elemek a programban, amelyek az igazi játékélményt szolgálják. Hiszen lövöldözni és vérengzeni az utcán – főleg egy kemény nap után – virtuálisan bizony jó dolog, ez azonban sokszor unalmassá tud válni, míg a GTA: Chinatown Wars betöltése után nem. Merthogy nem ez lesz az elsődleges feladatunk. A kulcsszó ugyanis a mini-játékokon van, avagy bármerre járunk, és bármit kívánunk tenni, azt nem intézhetjük el egy szimpla gombnyomással. A mini-játékokhoz természetesen az illetékesek nagyon ügyesen kihasználták a PSP adottságait, ahogyan DS esetében a ceruzát és a két képernyőt. A Sony konzolján a legtöbbet a joystickot és a két ravaszt fogjuk használni, így például az autók nem csak egyszerűen elindulnak, ha ellopjuk őket (hacsak nem járt már a motor), hanem ügyességünkön múlik az, hogy sikerül-e időben kicsavaroznunk az indítókábeleket takaró panelt, majd a két vezetéket összeérintve elindítani a gépjárművet. Ez egyszerűen hangzik, de a kivitelezés közben komoly háborúba keveredünk például a joystickkal (csavartekerés közben), majd utána a jobb és bal ravasszal, hiszen ezek egyszeri lenyomásával indul be a motor, akárcsak az amerikai filmeken.

 

Egy bomba elhelyezése sem csak egy gombnyomást jelent, hanem gyakran összetett mozdulatsorokat igényel, de nem egyszer reflexeinkre és hallásunkra is szükségünk lesz bizonyos feladatok elvégzésekor. Ezek a kis játékok a programban folyamatosan ismétlődnek, de mindig akadnak újabbak és újabbak, a lényeg pedig az, hogy a fejlesztők végre nem csak az egyszerűségre, a folyamatos pörgésre és az akcióra törekedtek, hanem arra, hogy kicsit megdolgoztassák a játékosok agytekervényeit. Az ilyen apróságokkal feldobott játékmenet abszolút telitalálat, és nem titkoltan a játék fő erényét és erősségét is jelentik. Ezek nélkül ugyanis kissé unalmas lenne a Chinatown Wars, amely így is hű múltjához, valamint roppant szórakoztató is lett egyben.

 

A játékmenet tehát teljesen ugyanúgy épük fel, mint bármelyik másik Grand Theft Auto részben. Kézhez kapunk egy hatalmas várost, ott pedig arra megyünk, és azt teszünk, amihez csak kedvünk van. Mindezt egy nagyon jó történet fogja közre, segítségünkre pedig egy nagyon frappáns kis PDA lesz. Az illetékesek előkapták ugyanis a legegyszerűbb módszert arra az esetre, hogy a játék egyszerűen kezelhető legyen, és ne gombkombinációkat kelljen megtanulnunk, hanem csak egy kisebb szerkezet kezelését. Ez tehát az úgynevezett „program a programban” funkció, kis számítógépünk ugyanis képes eltárolni kontaktjainkat, de ide futnak be elektronikus levelek formájában feladataink is, az éppen aktuális főnöktől. Ezenkívül természetesen találunk benne egy GPS-rendszerrel összekötött térképet, de statisztikáinkat és egyéb, üzleteléseinkkel kapcsolatos adatokat is itt tanulmányozhatunk át. Ha vezeték nélküli internetkapcsolat áll a rendelkezésünkre, vagy a közelben van egy barátunk, aki éppen a játékban hancúrozik, akkor szintén ebből a rendszerből leszünk képesek becsatlakozni hozzá, hogy együtt dúljuk fel Liberty City városkáját. A PDA előhívása után tehát tulajdonképpen mindent egy helyen találunk, amely egy nagyon letisztult kezelőfelületet nyújt a játéknak, ez pedig kilépve a városba sem változik meg, hiszen a GTA: Chinatown Wars irányításával sem lesznek komoly problémáink, ez szinte garantált. Nyilván az első néhány perc, a vezetés, valamint a lövöldözés is, kissé szokatlan lesz, de egy kis törődéssel nagyon hamar rá lehet érezni az ízére. 

 

Ahogyan fentebb tehát kiderült, előítéletektől hemzsegve is, de az alkotás játékélménye és menete szinte hibátlan, ez azonban már nem mondható el a kinézetéről, amely hiába egyedi, sajnos idejétmúlt. A felső kameranézet ugyanis még nem indok arra, hogy valami így nézzen ki. Nem csúnya a játék, hiszen tulajdonképpen minden felismerhető, még olyan apróságok is, mint a fék- vagy tolatólámpa a járműveken, de 2009-ben valahogyan még ezt is kevésnek érezzük, hiszen több ilyen formában kivitelezett alkotást is láttunk már a közelmúltban, méghozzá ennél fényévekkel jobb kivitelezésben. A PSP tehát biztosan elbírt volna még egy kis plusz ráncfelvarrást, illetve az animált videók is elfértek volna benne, hiszen most is a Nintendo DS esetében már látott, képregényeket idéző állóképekkel, és a hozzá társított feliratozással kísért átvezetők tárulnak elénk a program betöltése után. A frappáns játékmenethez ugyan valamilyen szinten illik, én mégis úgy hiszem, hogy legalább itt megmutathatták volna a fejlesztők, mire is képesek a kis konzollal. De nem tették, mint ahogyan a hangokat és a hanghatásokat sem vitték túlzásba, sőt, némelyek egyenesen viccesen hatnak, vagy inkább fejfájást okoznak. Járműveinkben (autó, motor, hajó stb.) természetesen ismét hallgathatunk rádiót, ez az opció már hozzánőtt a GTA-sorozathoz, azonban sajnos itt sem erőltették meg magukat a mögöttesek, hiszen licencelt zenék helyett csak stílusgyakorlatok csendülnek fel, így a rock-csatornán heves gitárnyúzás hallható és így tovább.

 

Ezek azonban szerencsére nem olyan tények, amelyek sikertelenné tennék a Chinatown Wars-t, hiszen játékmenetében egy páratlan alkotás született, még a PlayStation Portable konzol felhozatalához viszonyítva is. Bárki, akinek előítéleti vannak – az amúgy háromféle, ám mind egy kaptafára épülő – felsőnézet miatt, de mégis szereti a sorozat korábbi epizódjait, az vegye a fáradtságot, és nézzen meg néhány videót a programtól, ha már nekünk nem hinné el a sok-sok pozitívumot, mivel ez a GTA alkotás úgy tökéletes, ahogyan van, elsősorban a kinézet miatt viszont nem leszünk engedékenyek vele.

 

Értékelés: 9/10

Translate »