Oldal kiválasztása

Tekken 6 – Játékteszt

Tekken 6 – Játékteszt
11 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Esztendők teltek el a bejelentés óta, de végül a többévnyi fejlesztés mégsem érződik rajta igazán. Még mindig ő a bunyós király, de immáron csak kihívó hiányában. A tartalom nem vall szégyent, a külcsín viszont most lehetne fényesebb. Csak egy újabb Tekken, csak egy újabb ütésváltás…

Az idei év egyrészről biztosan a „versus” árkádos bunyót favorizálók pirossal karikázott esztendeje lesz, ugyanis több veterán franchise tért vissza újabb epizódokkal a porondra, tavasszal a Street Fighter negyedik felvonása brillírozott isteneset, majd bukott sajnos oltárit ezzel szemben a teljesen megújult külsővel és belsővel jelentkező The King Of Fighters-vonal tizenkettedik epizódja. A sort a napokban a Tekken-sorozat újabb képviselője gyarapította egy hatos számozású kiadással, így most vidámság költözött a hamisítatlan játéktermi bunyókat szomjazók szívébe, főként annak okán, hogy a Namco Bandai évekkel ezelőtt PlayStation 3 kizárólagosságot élvezőként beharangozott játéka a sorozat életében először látogat el nem Sony márkajelzésű asztali berendezésre. A multiplatform portot két évvel előzte meg a japán játéktermekben a PlayStation 3 technikai megvalósításain nyugvó, System 357-es játéktermi verzió, majd tavaly követte azt egy Bloodline Rebellion alcímmel megfejelt, a konzolos konverziók alapjául is szolgáló, javított, bővített kiadás, tehát határozottan nem egy vadonatúj szülemény már ez a hatodik rész sem. Molyolni viszont jócskán el tudtak rajta a srácok a stúdióban, de elkészült végre az otthoni kiadás, és ez a legfontosabb momentum. Lássuk, hogy milyen lett a nagy király.
 
A Tekkennek a régmúlt időkkel ellentétben manapság nem igazán akad stílusbeli riválisa, a Sega nem fabrikált mellé Virtua Fighter 6-os címmel érkező vetélytársat, a Dead Or Alive-vonulat sem jelentkezik frissebb résszel a négyéves negyedik után, így a háromdimenziós szegmensben a szintén kiváló csapattárssal, a Soul Caliburrel osztozik jelenleg a trónon. Újabb konzolgeneráció, újabb felejthetetlen élmények – gondolná az ember, de hogy a Tekken 6 valóban emlékezetes darabja-e a világszinten népszerű, immáron sokrészes vonulatnak, azt a továbbiakban kívánjuk módjával elmélyülten feszegetni, boncolgatni. Tartalmi szempontból a produkció nagyon erős, előre tudtuk jól, hiszen gyakorlatilag felvonul a franchise csaknem összes eddig ismert szereplője, akik mellé természetesen újabbak is csatlakoznak – szám szerint nyolcan –, így a végső elszámoláskor kereken negyven játszható harcost vehetünk elégedetten nyilvántartásba. Ezúttal nincsenek az egyszemélyes „versus” módban megnyitható arcok, valamennyi azonnal a rendelkezésünkre áll, a bőség zavarában vergődve vághatunk neki a hatodik Iron Fist Tournament által felkínált összecsapásoknak. A példás karakterfelhozatal már alapjáraton is igen színes-szagos, változatossága, kiegyensúlyozottsága gyönyörködtet, amelyet tovább mélyít a minden korábbinál részletesebbre kalibrált testre szabási lehetőség, mert bizony ezt is megörökölte a nagy elődtől, sőt, az elvárásoknak megfelelően jócskán tovább is fokozta az alakítgatás széles tárházát.
 
A bunyókkal megkeresett pénzekből gazdálkodva számtalan kiegészítővel dekorálhatjuk a kedvenc harcosokat, ami gyakorlatilag vég nélküli variálási lehetőséget hordoz magában, ezzel együtt lekever egy állati nagy maflást az egyhangú szürkeségnek. Játékmódok szempontjából a készítők ezúttal is próbálták a tartalmilag szegényes árkádalkotást megtömni többféle extra, szavatosságot megtoldó lehetőséggel, ennek vezérpéldája a korábbi részekben Tekken Force (Tekken 4), majd Devil Within (Tekken 5) néven megismert haladós beat em’ up szekció, amely ezúttal hosszabb és tartalomban bőségesebb, mint valaha. A Scenario Campaign kiírás mögött tehát egy mászkálós, Die Hard Arcade/Dynamite Cop-szerű akciót találunk, persze, akár jónak is mondható sztorival feldíszítve, de sajnos sokakat ez nem fog különösebben megmozgatni, tekintve, hogy ez a módozat több aspektusból szemlélve is meglehetősen kidolgozatlan. Az irányítása lomha, a figurák harcon kívüli mozgása siralmas, a grafika ráadásul közel sem csap elég nagyot ahhoz, hogy ellensúlyozni tudja az imént sorolt gyenge pontjait, ezért nem kizárt, hogy unalomba fullad ez az egyébként lehetőségeiben a régiekhez képest korrektül felspannolt szekció. A Scenario Campaign egyelőre csak mesterséges intelligencia társaságában kooperálva játszható, de hamarosan egy patch érkezik tágítani a kört, így interneten is párban játszható lesz a móka, ami azért biztosan sokat dob majd az élvezeti szinten. Egyszer talán érdemes végigtolni, itt ráadásul a stage boss-ok legyőzésével meg is kell nyitnunk a többi karaktert, akik kezdetben, ebben a módban nem elérhetőek. Amelyik harcost legyűrjük, az választhatóvá válik a Scenario Campaign folytatásában, pofonegyszerű ez, csak győzzük osztani a rohangálós sallerokat.
 
A Scenario Campaign az itthoni konzolok kiváltsága, mellette persze szép számban sorakoznak fel a további, hagyományos „versus” módozatok is, úgymint offline szingli-csépelés (továbbra is rangfejlesztési lehetőséggel), sima gyakorlás, csapatalapú felállás, túlélő mód, szellemharcos küzdelem, time attack és akár vihetjük a hálózatra is netes multizni a vasököllel osztogatott, virtuális pofonok nagy királyát. Ez utóbbi elemével érezhetően nem foglalatoskodtak eleget, hanyag online kódnak tűnik, ami hajlamos többek között a gyakori lagra is, ezzel szemben teljes tárházát vonultatja fel a többszereplős lehetőségeknek. Előbbi kellemetlen jelenséget a Namco Bandai egy utólagosan tölthető tapasszal kívánja orvosolni, így ez is rendben lehet hamarosan, és akár igazán emlékezetes meccseket vívhatunk a hálón, különösebben zavaró tényezők nélkül. A küzdelmek a lemezről egyébként gyászosan lassan töltődnek be, elsőként talán ezt rónám fel számára, mint szembetűnő negatívumot. Erre azonban szerencsére létezik orvosság, mivel a korong tartalma telepíthető a merevlemezre, ettől kezdve a mérkőzések közötti töltési idő jelentősen rövidül. A Tekken 6 tradicionálisan egy látványos – elsődlegesen az újoncokra fókuszáló – CG animációval nyit, ami érzésem szerint visszafogottabb, mint például az ötödik epizód képileg/zeneileg szédületes nyitánya volt. Nem ragadott el a láz, pedig a sorozat megszületésétől kezdve nagy rajongója vagyok a Namco patinás pofonosztó franchise-ának. Ebből kifolyólag vártam valami iszonyatosan belemenős felpörgetést már rögtön az elején, kissé csalódottan léptem ennek hiányában végül a főmenübe. Itt sem az agyondíszített látvány fogadja a játékosokat, a menüsor dizájnja funkcionális, a háttérben pedig a fő karakternek választott harcos és egy általunk kijelölt helyszín díszeleg valós időben kipakolva, mintegy dinamikus, térbeli képernyőkímélő.
 
Itt szembesülhetünk elsőként azzal a lelombozó ténnyel, hogy az élsimítást ez a produkció még csak hírből sem ismeri igazán, a kontúrok recések és zavaróan vibráló hatást keltenek, itt bizony gyanakszunk egy 720p alatti felbontásra, és szó sem volt 1080p-re skálázásról. Az anti-aliasing problémákat a motion blur effektus bekapcsolása csak tovább súlyosbítja ezért ezen kompromisszum sikeres megkötésével érdemes csak On állásra kapcsolni, mely után viszont látványos mozgás közbeni elmosódási effektusokat generál. A meccsek alatt azért nyilván nem annyira feltűnő a hiba, de ennél sokkal szebbet vártunk, nem kevés éven keresztül. Ez az első valóban kurrens generációs (a Tekken 5: Dark Resurrection után) Tekken, az előzetes várakozásaink ennek megfelelően szinte a felhők felett szárnyaltak, amiért most kisebb-nagyobb csalódásokkal fizetünk, jóllehet, azért nem túl drágán. Ami látványos előrelépést jelent, az maga a harc, a megtestesült lényeg – a srácok érezhetően finomítottak az eddig sem gyenge animációkon, reakcióidőn, ezáltal a Tekken 6 végre könnyedebbé, légiesebbé vált, mint olykor-olykor merevséggel, lomhasággal vádolt elődei. A veterán egyének mozgáskultúrája újabb figurákkal gyarapodott, de a régi manővereikre is rendszerint rátalálunk majd, ráadásul a már ismert kombinációkkal előcsalogatva azokat. A küzdelmekben újdonság még a diszkréten meghúzódó Rage-rendszer bevezetése, ezt a kevéske életerővel rendelkező harcosok alkalmazhatják ellenfeleik ellen, melynek hatására megnő a sebzési értékük, ezt vizuális effektek, színes aurák kísérik (alapjáraton pirosak). Izgalmasabbá teszi a meccseket, korai örömködők így a másikkal szemben állva sokszor ráfázhatnak pont a meccs hajrájában.
 
Összességében a játékmenet abszolút hozta a megszokott minőséget, sőt, javult is, fejlődött is, bár megváltó újdonságokat nem ránt elő a tarsolyából, mégis a rajongók vágyait véleményem szerint ilyen szempontból maradéktalanul kielégítheti. Ezzel ellentétben a grafika határozottan nem tartozik a kiemelt erősségei közé, az imént emlegetett anti-aliasing problémái mellett úgy egészében sem hozza minden esetben azt a színvonalat, amire az ilyen erőgépektől számítottunk egy „szimpla” összeakaszkodós mű nyüstölése közepette. A tizenhat pálya jó része – nagyjából a fele – eleve fantáziátlan számomra és egyben steril, nem túlzottan látványos, másik oldalon viszont meglepően gyönyörű fényjelenségeket produkálnak például a fogyatkozóba vonuló nap aranysárga, vagy a szikrázóan fehér reflektorcsóvák sugarai. Vizuális érdekesség még, hogy több pályán tapasztalhatunk időjárási hatásokat, szakad az eső, vészjósló felhők száguldoznak az égbolton, vagy például az egyik városi helyszín körül egy egész kis háború zajlik, tankokkal, erős szélt kavaró helikopterekkel, és naná, hogy hatásvadász robbanásokkal tarkítva. A jórészt zárt határokkal rendelkező helyszínek közül több is rejt újabb szinteket, ezeket falak és padlók áttörésével közelíthetjük meg, a’la Dead Or Alive, vagy még előtte a Mortal Kombatben láthattunk ilyen manővereket. Látszik a készítők igyekezete, hiszen próbálták valamennyi pályát mozgalmassá tenni, telepakolni mocorgással, élettel, de végül a megvalósításuk a szememben többnyire nem lett olyan hatásos, mint amennyi potenciál rejlik, teszem azt a fejünk felett száguldozó vadászgépekben, vagy a háttérben felboruló, sertéshordákat szállító teherautóban. Az egész külcsín jól fest, megállja a helyét, de korántsem vakítóan fényesre polírozott, ennél sokkal szebbre képes mindkét célhardver, a PlayStation 3 és az Xbox 360 is.
 
A bunyó dinamikája ténylegesen sokat javult, a szereplők küllemi kidolgozottsága viszont továbbra is vegyes, kritikusabb játékosok több szemet szúró hibával is összetalálkozhatnak, például kerekded formák helyett itt-ott még mindig feltűnő szögletekkel, elvétve renyhén illesztett textúrákkal, csúnya fűrészfogakkal, akár műanyaghatású bőrfelületekkel. Mintha egy mostani generációs gépnek nem lenne elég húzós polygonmozgatási képesség a technikai tárházában, vagy kellő erő az életszerűbb testi ábrázolásokhoz. Egy réges-régi tesztben a Tekken 4-et illették a „befejezetlen hatású”, avagy félkész jelzővel, amely érzés pedig most lágyan engem érintett meg a Tekken 6 tesztelése közben. Valahogy nem állt össze az igényeimnek megfelelő, a lehetőségekhez képest makulátlan összkép, pedig kevésbé szőrösszívűen nézve nagyon remek folytatás ez. A grafikai összkép csak jó, de nem kiváló, a Scenario Campaign hosszú, de nem feltétlenül igényes és napokig szórakoztató, az online harcok pedig patch nélkül sokszor lagolhatnak, ami szintén nem dicséretére válik. A motort azért veregessük hátba, hiszen, ha nem is mindenütt tökéletes panorámával ajándékozza meg a látóidegeket, azért a sebességére és a folytonosságára egy rossz szavunk sem lehet, nagyon tudnak pörögni a motion blurrel elmosott képkockák, ami látvány és játékmenet szempontjából is fontos lehet. Hallunk itt is prót és kontrát dögivel, a nagy fanok kajálják, a mérsékelten Tekken-őrültek, mint én viszont sajnos sok helyütt látni vélnek gyermeteg, nem kívánt, talán időnként túlértékelt hibákat, hanyagságból benne hagyott zavaró momentumokat. Ha az idei legkiválóbb, legkiforrottabb bunyós játékot kutatod, az továbbra is a Street Fighter IV marad számodra, bőségben, lehetőségeiben azonban a Tekken 6 óriásit ver rá. Élmény vs. Tartalom, így lehetne összehozni kettejük nagy meccsét.
 
Egyet nem fogok soha megérteni már, mégpedig azt, hogy ugyan mi akadálya lenne visszaadni a rajongók nagy kedvencét, a páros módozatot, amit a PlayStation 2-es Tekken Tag Tournament epizód óta könyörögnek vissza minduntalan. Az abban tapasztalt karakterváltások sokkal taktikusabbá, nem mellesleg izgalmasabbá tették a meccseket, de a Namco Bandai mégis bőszen hanyagolja. Majd elfelejtettem, a hangulatra sem tudok végül ötöst adni, erre is jellemző módon ráragadt a kissé steril, pontosabban a visszafogott jelző. Sajnálom, de ezt a részt – ha fájó szívvel is – nem rakom ezúttal a teljes sorozatom mellé polcra, mert versus-ban némi túlzással nem jobb és több annyival a merevlemezemen pihenő Dark Resurrectionnél, mint arra számítottam. Az Xbox 360-as tábornak most jobb híján egy ismételten erős, de messze nem tökéletes Tekkennel kell nyitnia a sort, ami azért nem rossz, a legkevésbé sem az. A Tekken 6-ból a hónap végén PlayStation Portable átirat is érkezik, amit a Tekken 5: Dark Resurrection, majd a Soul Calibur: Broken Destiny remekelései után feszült, reményteli figyelemmel várunk. Ha egy zsebviszonylatban legalább ilyen jó konverziót tudunk az útitársunknak, csak örülhetünk neki.
 
A tesztpéldányt a SegaShop biztosította szerkesztőségünk számára!

Értékelés: 8/10
Translate »