Oldal kiválasztása

Trópusi vihar – Filmkritika

Trópusi vihar – Filmkritika

Ben Stiller, a zseniális Zoolander után ismét nem csupán íróként és szereplőként, de rendezőként is jegyzi az év legígéretesebb vígjátékát, mely Hollywood A-ligás humoristáit vonultatja fel.

Ben Stillerrel kapcsolatban mindig kétségeim támadnak. Filmjei közül akad jó pár, amire örömmel emlékszem vissza, de azért akad köztük olyan is – Éjszaka a múzeumban -, amit igazi kínszenvedés volt végignézni. Mégis minden egyes produkciója hallatán kész vagyok beülni újra és újra a moziba, ugyanis hajt a kíváncsiság hogy az adott anyagból éppen mit képes kihozni a színész családból származó Stiller. A Trópusi vihart hatalmas hype előzte meg, komoly vírusmarketinget folytatott a teljes stáb, ráadásul a botrányok sem kerülték el a produkciót, így hát kiváncsiságomat mindez csak tovább fokozta.

Tugg Speedman – Ben Stiller – egy szebb napokat is megélt, korábban ünnepelt akciósztár volt, azonban mára több bukással a háta mögött sokan karrierje végének eljöveteléről beszélnek. Hiába tett kísérleteket komolyabb alakításokkal a szakmai elismerés megszerzésére, rendre buktákat könyvelhetett el, így hát az elkényeztetett színésznek egyetlen dobása maradt, hogy ismét az A-ligás szupersztárok között találja magát. Ez pedig a Trópusi vihar című nagy költségvetésű produkció, amiben olyan ismert kollégák játszanak közre, mint az altesti poénjairól elhíresült Jeff Portnoy – Jack Black -, a rapperből színésszé  és üzletemberré avanzsált Alpa Chino – Brandon T. Jackson -, az ausztrálok büszkesége, a karaktereivel teljes egészében azonosuló, ötszörös Oscar-díjas  Kirk Lazarus – Robert Downey Jr. -, illetve a fiatal kezdő Kevin Sandusky – Jay Baruchel – , aki egyszerűen csak örül neki, hogy van munkája.

Azonban a forgatás balul sül el és az elsőfilmes brit tehetség, Damien Cockburn – Steve Coogan – egyszerűen képtelen összerázni a gárdát, a stúdió fejese, Les Grossman – Tom Cruise – pedig szó szerint a tökét szorongatja a direktornak. Nincs más megoldás, élesbe kell bevetni a kétbalkezes társaságot, Cockburn pedig inkább elviszi a mit sem sejtő színészeket Délkelet-Ázsia sűrű dzsungelébe, hogy a filmet „gerillastílusban” forgassa le. Ott már nem állnak rendelkezésre asszisztensek, segédek vagy akár mobiltelefonok, és a szereplők nemsokára nagyon is valódi és veszélyes drogkereskedőkkel kerülnek összetűzésbe. A bűnözők a színészeket az amerikai DEA (Drogellenes Ügynökség) ügynökeinek vélik, egy rendőri szerv munkatársainak, melynek feladata a kábítószerrel kapcsolatos szervezett bűnözés elleni küzdelem. A móka pedig kezdetét veszi…



Az eddig leírtakból gondolom jól látszik, hogy a mozi Hollywoodnak tart görbe tükröt ráadásul mindezt nagyon ügyesen tálalja Stiller. A filme kezdő képsorai kitűnőek kezdésnek, megadja a későbbi alaphangulatot, azonban néha-néha megbicsaklik a mozi, kicsit unalmas tanmesévé válik és ezt a látványos akciójelenetek sem tudják megtörni. Ilyenkor a néző elég nehezen rázódik vissza. Igazi hullámvasút érzés ez, a különbség csak annyi, hogy a filmnek több csúcspontja van, ahol az ember önfeledt tud nevetni az elejtett poénmorzsákon. Ugyan Ben Stiller rendezőként, forgatókönyvíróként és szereplőként is kivette a részét a moziból, mégis a film második felében teljesen kiesik látószögünkből, háttérbe vonul és a terepet a másik négy balféknek adja át. Közülük a leghaloványabb Jack Black, aki valahogy nem tud vicces lenni. A szájába rágott mondatok se az igaziak, de Black korábbi varázsa egy percig sem érezhető.
Brandon T. Jackson és Jay Baruchel felemásan szerepel. Vannak sziporkázó pillanataik, de összességében nem nyújtanak kiemelkedőt, így teljesen közömbösek a film végére a néző számára. Ezzel szemben a nulláról visszatért Robert Downey Jr. valami zseniális. Alighanem Stiller is tisztában volt vele, hogy Downey Jr. mindannyiuk közül a legtehetségesebb színész, így egyértelműen Kirk Lazarus karakterére építkezik. Hihetetlen dumákat ad a szájába, amit Downey zseniálisan közvetít a néző felé. Az ő teljesítménye valóban kiemelkedő, és csak áldani tudjuk az eget, hogy nem hagyta elveszni ezt a tehetséget, hiszen már a nyárindító Vasemberben is tudtunkra adta, hogy nem felejtett el színészkedni.



Az igazat megvallva a film körüli nagy felhajtás, az online vírusmarketing és az előzetesek alapján én a nyár legjobb vígjátékát vártam a mozitól, mely a vietnámi háborúnak és Hollywoodnak állított görbe tükörrel igazi ínyencség lehetett volna. Végülis valami hiányzik az egészből, így nem emelkedik ki a tömegből és erős közepest produkál. Ettől függetlenül megvannak a maga klasszikus jelenetei, ami miatt érdemes beülni rá, de csodát ne várjunk tőle.

7.9/10

Oszd meg velünk és olvasóinkkal a saját véleményedet egy hozzászólásban!

hozzászólás

Translate »