Végy egy nagy adag robbanószert, adj hozzá néhány tucat óriásrobotot, fűszerezd meg egy texasival és a tipikus, “buta vagyok, szőke vagyok, nem jövök ki apuval” lányával – aki egyébként meglehetősen dögös -, keverd hozzá a macsó, de egyébként gyáva pasiját…

…aki szintén nem jön ki apuval – végezetül pedig szórd meg egy adag rosszfiúval. Kész is a Transformers 4.

A film megtekintése előtt próbáltam minden lehetséges információforrástól távol tartani magam. Megnéztem egy előzetest a moziban, majd vártam a megjelenést. Nem olvastam kritikákat róla, nem olvastam el a filmről szóló híreket, így előítéletmentesen ülhettem be a filmre. Azt kaptam amit vártam…

A Transformers 4 tipikusan az a film, amit teljes egészében csak a mozivásznon lehet élvezni. Igazi látványmozi. A majd' három órás film során egyszer sem unatkoztam, folyamatosan ámuldoztam a szebbnél szebb képeken, a robotokon, régi ismerősökön és új arcokon, nevettem a poénokon. A film igazi erejét az adja, hogy képes magával ragadni. Amikor vége lett a vetítésnek, úgy álltam fel a székből, mintha egy másfél-két órás produktumot ültem volna végig. Egy percig sem éreztem, hogy sok lenne, nem merült fel bennem a legtöbb hosszú filmnél felmerülő ”legyen már vége” érzés.

És akkor beszéljünk a történetről…

Most, hogy ezen túlvagyunk, át is térhetünk a színészi játékra. Mark Wahlberg hozza a kötelezőt, a többiek meg szódával elmennek. Lényegében nem is rajtuk van a hangsúly, csupán asszisztálnak a robotok harcához. Merthogy az egész film erről szól. Az elejétől kezdve folyamatosan pörög az akció, szünet lényegében csak akkor van, amikor helyszínt változtatnak a szereplők. (Mivel az előzőt már porig rombolták.) A jelenetek jól megkoreografáltak, nagyon látványosak, az animációkra és a látványra egy szavunk sem lehet.

Bumm, bumm és még több bumm!

Annál inkább Michael Bay munkájára. Bármennyire is próbáltam elkerülni a különböző spoilereket és gondolatokat a filmről, néha-néha szembejött egy-egy kép, animáció vagy vicces megjegyzés a rendező úr stílusát ”dicsérve”. Mire a játékidő végére értem, megértettem ezek okát. Kicsit olyan érzésem volt, mintha Bay úr kapott volna ajándékba pár mázsa robbanószert azzal az utasítással, hogy egy gramm sem maradhat a forgatás végére. Szépen lassan adagolva és az egész filmre elosztva kb. ötpercenként látunk egy-egy robbanást, sőt gyakran volt olyan érzésem, mintha egy rockkoncerten lennék. Egy-egy csatajelenet során az újonnan érkezők szó szerint berobbantak a képbe (legtöbbször teljesen indokolatlanul robban körülöttük minden), ehhez pedig hozzájön az utolsó nagy jelenet, ahol aztán minden maradék C4-est elhasználva, némi hatásszünet után (komolyan beszélek, egy pillanatra minden megáll) az egész vászon egy nagy robbanássá válik.

Dinók?

Csalódás volt még számomra az előzetes egyik nagy átverése, mégpedig a dinók. Teljesen rákészültem, hogy ütni-vágni fogják egymást a különféle robotirexek, de csalódnom kellett. Először is körülbelül a film utolsó 15 percébe ha belekerültek, de akkor is teljesen hangsúlytalan a szerepük. Másodszor nem éreztem azt, hogy igen, ők azok, akik még kellenek, ők nyújtják azt a pluszt, amivel nyerhetnek az autobotok. Értem én, hogy ennek a filmnek nem kell történet, de kár, hogy nem teremtették meg az esélyt és a szituációt sem erre a szerepkörre. Pedig sokat adhatott volna az egész filmhez.

Verdikt

Összegezve a filmet azonban korántsem ilyen borzalmas a helyzet. A Transformers tipikusan az a film lett, amellyel moziban, hideg kólával és meleg kukoricával nagyon jól el tudunk szórakozni. A poénok jól sikerültek benne – bármennyire is klisések -, a robotok pedig fenomenálisak. Szerencsére az apa-lánya szál nem lett annyira idegesítő (csak a szokásos mértékben). Aki szereti az akciófilmeket, és nem vár mélyen szántó történetet, csupán egyszerű kikapcsolódásra vágyik, annak tökéletes választás.

Értékelés: 6/10

Oszd meg velünk és olvasóinkkal a saját véleményedet egy hozzászólásban!

hozzászólás