Egy igazi PSP-klasszikussal van ma dolgunk, a LocoRoco 2006-ban jelent meg a Sony kézi konzolján, 11 évvel később pedig az aranyos kis platformer játék második része megjelent PS4-re is. Vajon a játék megáll a lábán nagy képernyőn?

Miről is van itt szó? Egy sárga kis pacával kell átnavigálnunk magunkat az adott pálya adta akadályokon, melyeket leginkább ugrálva és a képet, ezzel a terepet megdöntve kell kiviteleznünk. A játék kinézetéről leginkább egy gyermeki képzelet jut eszembe, mintha kisiskolások rajzolnák az órán unatkozva a pályákat és a karaktereket. Ez persze nem gond, sőt a játéknak ad egy külön varázst ez a stílus, és az ügyességi platformer elemekhez is jól illik. A történet szerint valamilyen sötét lények szállják meg a világunkat, és mindent felemésztenek, amivel kapcsolatba kerülnek. Mi pedig lelkesen próbáljuk megakadályozni a katasztrófát. Pályánként 20 gyümölcsszerű dolgot tudunk összegyűjteni  ezzel növelve a méretünket, néha viszont, ha túl nagyok vagyunk, bizonyos helyekre nem férünk be, ekkor szét tudunk esni több kisebb darabra, majd később újra összeállhatunk egy hatalmas pacává.

A játék nem felnőtt fejnek lett készítve, az eleinte aranyos és vicces kinézet idővel bugyutává válik, ahogy a vicces karakterek idegesítővé. Gyerekszemmel biztos vagyok benne, hogy nagyszerű a játék, az irányítása könnyű és egyértelmű, nincsenek benne bonyolult összefüggések, amit egy gyerek nem biztos, hogy megért, és ha külföldiként játszunk vele, akkor sem gond megérteni a történéseket, mert egyértelmű a dialógusok nélkül is. Ugyan a kontrollerrel is jól és kényelmesen lehet irányítani a játékot, mégis érezni helyenként, hogy eredetileg kézi platformra készült. Persze felnőttként is élvezhető, kis tesóval, esetleg a saját gyermekünk mellé leülve, és közösen eltölteni pár órát, arra tökéletes. De azért az nem kérdés, hogy nem a 20-30-as korosztály a célközönség.

Oszd meg velünk és olvasóinkkal a saját véleményedet egy hozzászólásban!

hozzászólás