Oldal kiválasztása

A függetlenség napja: Feltámadás – Filmkritika

A függetlenség napja: Feltámadás – Filmkritika

Húsz évvel később újra ostrom alatt a föld. A tét, újra az emberiség. A támadók újra földönkívüliek. Újra, ugyanúgy…

Valamiért mostanában divattá vált a remake filmek, valamint ősrégi klasszikusok értelmetlen folytatásának gyártása. Hollywood, eredeti ötletek híján tömegestül ontja magából az üzleti megfontolásból sikeresnek tartott tucat filmeket, arra apellálva, hogy az egyszeri rajongó már csak kíváncsiságból is jegyet vált. Sajnos, bármennyire is szerettem a Függetlenség napja első részét és bármennyire is jól szórakoztam a másodikon, objektíven csak annyit tudok mondani, hogy őszintén kezd elegem lenni a hasonló filmekből.

Inkább átfogalmaznám az előbbi mondatot arra, hogy a hasonló minőségű filmekből. Ugyanis a Függetlenség napja második része nem lenne egy rossz film, ha a készítők egy icike-picikét megerőszakolták volna magukat azért, hogy jobb legyen. A történet húsz évvel az előző rész után játszódik, az idegen technológiát felhasználva újjáépítettük világunkat, a nemzetek között pedig szoros összefogás alakult ki. (OFF: A filmet alapul véve lehet nem ártana a valóságban is egy hasonló fenyegetés.) Az előző rész Steven Hillerje (Will Smith az 1996-os filmben) repülőtesztelési balesetben elhunyt, fia Jessie az Egyesült Államok él-pilótája, aki szoros barátságot ápol az egykori Withmore elnök (Bill Pullman) lányával, akinek vőlegénye Jake (Liam Hemsworth) a holdon állomásozik. Természetesen jelen van még az előző rész David Levinsonja is, akit Jeff Goldblum alakít, valamint jó néhány visszatérő szereplő is tiszteletét teszi hosszabb-rövidebb ideig.

Kezdjük a jóval. A film legnagyobb erénye a látványvilág. Ha úgy ülsz be a moziba, hogy két óra színtiszta, agytekervény nélküli kikapcsolódásra vágysz, illetve szeretted az első részt, jól fogsz szórakozni. Az űrlények többen vannak és felszereltebbek, mint valaha, az akciójelenetek pörgősek, a ritmus remekül el van találva. Az emberiség már az űrlények saját technológiáját is képes ellenük fordítani, így a kilátások is kiegyenlítettebbek egy fokkal, mint húsz éve voltak. A szereplők részéről a régiek hozzák a kötelezőt (se többet, se kevesebbet), míg az újak tisztességesen asszisztálnak a látvány mozi élmény mellett. Az öregek számos egysorossal és visszautalással próbálnak kis humort csempészni a moziba, ami sokszor egész kellemesen hat, míg máskor kínosan feszengve eresztünk meg egy mosolyt, ami ennél rosszabb, hogy a fiataloknak még ennyi se jutott. Nagyon próbáltam, de képtelen voltam a viccesnek ható beszólásaikon akár egy picit is mosolyogni. Üde színfolt azonban az első részből visszatért, hosszú hajú, kicsit habókos doki, aki bármikor megjelent a vásznon garantáltan mozgásba hozta a rekeszizmainkat.

Sajnos a film azonban nem akart a fentieknél több lenni. A karakterek súlytalanok, mindenki teljesen egysíkú, semmi mélység nincsen bennük, nincs kivel azonosulni. Pedig a környezet, az idegenek újbóli inváziója remek esélyt adott volna egy erős drámai vonalnak a filmben, ahol a szereplők belső motiváció és az érzelmek kerülnek előtérbe. A két fiatal főszereplő, Liam Hemsworth és Jessie Usher karaktere például az előbbi hibájából kibírhatatlan viszonyban vannak, és nem bírnak megmaradni egy légtérben. Ami azonnal, minden átvezetés nélkül megszűnik, ahogy támadnak az idegenek. Lehetett volna egy kis bonyodalmat ebből is kihozni. De az egyik jelenetben láthatjuk azt is, ahogy az egyik szereplő hozzátartozója életét veszti az illető szeme láttára, de valahogy itt sem éreztem át a súlyát és öt másodperccel később a szereplő is ment tovább a dolgára. Egyszerűen iskolapéldájú karaktereket csináltak, olyanokat, akiket a forgatókönyvíró szakon az első osztályosoknak mutogatnak. Ugyanez igaz a forgatókönyv egészére is. Mintha elővették volna az előző részt, leporolták volna, átírtak volna néhány dolgot, hogy ne számítson plágiumnak a vizsgálóbizottság előtt és elénk tolták volna még egyszer. Ugyanazok az idegenek jönnek, ugyanúgy, ugyanonnan, csak éppen sokkal többen.

Röviden összefoglalva, ez a film lehetett volna sokkal, de sokkal több is. Azonban nem lett, valószínűleg azért sem, mert nem akarták, hogy legyen. És amíg az egyszeri nézők sikerre viszik az ilyen filmeket, addig sajnos jönni is fognak, válogatás nélkül. (Gondoljunk csak a július 15-én megjelenő Szellemirtókra. Tudom nem szép előre leírni, de már ötlet szinten is borzalmasnak tartom.) Azonban továbbra is tartom a véleményemet: két órán át kellemesen szórakoztam és képes voltam kikapcsolódni a szürke hétköznapok kellős közepén. Egyszer mindenképp érdemes megnéznie minden rajongónak, s ha nem számít senki akkora durranásra, mint az előző rész volt, senki nem fog túl nagyot csalódni. Tipikus élmény-mozi, de a jobb fajtából.

Értékelés: 7/10

Oszd meg velünk és olvasóinkkal a saját véleményedet egy hozzászólásban!

hozzászólás

Translate »