Megjelent az új epizód, amit már csak egy rész fog követni. Lássuk, mit nyújt az Escape Plan Bravo. Vajon sikerült javítani az előző rész gyengébb teljesítményén?

Legutóbb, a második részt követően a harmadikig valamivel több, mint három hónapot kellett várni, ami valljuk be túl sok volt. Most ezen sikerült változtatniuk, mert picivel kevesebb mint két hónap telt el a harmadik és negyedik epizód között. Viszont a nagy kérdés az, hogy ha a korábbi három hónap eltérésnél gyenge volt a teljesítmény vajon most ilyen gyors tempóval készült folytatás jobb lett, vagy még inkább a játék rovására ment?

Röviden a válasz, hogy nem sikerült… Nem elég, hogy nagyon rövid is volt (kb. 2óra), még a humor faktor is elég lapos volt. Közel 3-4 igazán jó poént sikerült beletenniük a készítőknek, a többi legfeljebb egy kicsit megmosolyogtat.

Szokásosan emlékeztetővel indult ez a negyedik epizód is. Szerencsére csak a harmadik rész emlékeit frissítik csak fel, így még kellemes is volt. Ott folytatjuk ahol abbahagytuk: Vallory fogjai vagyunk, és úgy kell tennünk, ahogy ő fütyül.

Rhys és Jack kapcsolata volt talán a legfőbb dolog a részben. Rengeteg alkalommal jelent meg Jack, és segít, ha mi is úgy akarjuk. Viszont közben háttérbe szorult a többi szereplő: Vaughn elég hamar eltűnik, Athena benne sincs az egész epizódban. Sasha és a többiek is csak úgy vannak a háttérben.

A külső történet (gondolok itt arra, hogy Rhys és Fiona csak meséli a történteket a titokzatos fogva tartójuknak) sem halad igazán semmit…

Az események első fele vagy talán kétharmada teljesen érdektelen. A legvégén lesz csak érdekes, amikor hőseink feljutnak a Heliosra, Rhys segítségével, aki egy elég durva álcát kölcsönöz magának, hogy bejussanak.

Van egy kis tragédia, egy kevés árulás, na és persze Jack is alkot egyet az utolsó pár percben, ami ezúttal tényleg nagy horderejű tett, és komoly bonyodalom lesz Rhysnek. Remélhetőleg a következő rész ezzel fog folytatódni.

Helioson volt egy bugyuta „harci” jelenete. Ha emlékeztek még a legelején mikor Rhys még a Helioson dolgozott, az egyik kollégája felé „lőtt” az ujjával.  Na, konkrétan ez a harci jelenet… Egy hatalmas teremben mindenki Rhysre lövöldözik az ujjival. Még talán egész szórakoztató is lenne, ha a 40-50 ellenfél nem úgy nézne ki, hogy minden ötödik ember egyforma karakter… Komolyan… Rhys lelő öt embert, akik elterülnek, de hirtelen beront további 6 másik a terem túloldalán, akik pontosan ugyanúgy néznek ki, mint az előző öt… Ha már 40-50 embert akartak/tettek be legfeljebb egy karakter kétszer lett volna és akkor 25 különböző kinézetű ember lett volna, nem  csak öt, akikből lesz még 8-9 egyforma csoport…

Úgy érzem most viszont egyenesen a játék rovására ment a gyors munka. Össze lett csapva az egész, és csak rontott a széria fényén még az előző részhez képest is. Remélem a fináléra megfelelő időt szánnak és nagyot fog szólni.

Értékelés: 6/10

Oszd meg velünk és olvasóinkkal a saját véleményedet egy hozzászólásban!

hozzászólás