Pax Autocratica – Korai Hozzáférés betekintő
Elsőre talán őrültségnek tűnik egy FPS lövöldözős játékot összevegyíteni egy város menedzsmenttel és az egészet megszórni roguelite-elemekkel, azonban a Pax Autocratica pont ezzel próbálkozik. Az ilyen műfaji keverékek legnagyobb problémái általában, hogy könnyedén a saját ambícióik áldozatává válhatnak, hiszen gyakran egyik játékelem sem kap elegendő figyelmet. A Pax Autocratica azonban meglepően jól ötvözi ezeket a különböző megközelítéseket, és egy addiktív, erkölcsileg igencsak megkérdőjelezhető játékmenetet kínál, mely már a korai hozzáférésű változatában is nagyon szórakoztató tud lenni.
A Pax Autocratica egy széthullott űrkolónia vezetőjének szerepébe helyez minket, ahol nem csupán felülnézetből irányítjuk a település működését, hanem belső nézetből, személyesen is részt veszünk annak mindennapjaiban. Étkezdéket építhetünk, megszervezhetjük az ellátási láncokat, és névvel rendelkező lakosokat rendelhetünk különböző feladatokhoz, legyen szó bányászatról, kutatásról vagy fegyvergyártásról.
A menedzsmentrendszer különlegessége, hogy szorosan illeszkedik a játék disztópikus világához. A lakosok saját félelemmel, hűséggel és kimerültséggel kapcsolatos értékekkel rendelkeznek, ezért nem elég pusztán hatékonyan megszerveznünk a munkájukat. A kijárási tilalom, a munkaidő szabályozása és a lakosság befolyásolása egyaránt a kezünkben van. Dönthetünk úgy, hogy jóléttel próbáljuk fenntartani a rendet, de akár brutális propagandával is engedelmességre kényszeríthetjük az embereket.
A rossz döntéseknek azonban komoly következményei lehetnek. Ha túl messzire megyünk, a termelékenység visszaesése helyett akár nyílt lázadással is szembesülhetünk. A Pax Autocratica így a kolóniamenedzsmentet nem pusztán erőforrások optimalizálásává teszi, hanem egy erkölcsileg kényelmetlen hatalmi játszmává alakítja.
Amikor a bázis irányítása kezd egyhangúvá válni, pillanatok alatt átválthatunk az akcióra. Hajóra szállhatunk, kiválaszthatunk egy csapatnyi lakost, majd procedurálisan generált harctereken vethetjük bele magunkat a küzdelembe. A játék ekkor egy gyors tempójú roguelite-shooterré alakul.
A harcok kaotikusak, és inkább a látványos, golyózáporokkal teli erőfantáziát idézik, mint egy taktikus katonai szimulátort. A bevetések során ideiglenes módosítókat gyűjthetünk, amelyek jelentősen megváltoztathatják fegyvereink működését és a csapatunk viselkedését. Ezek a bónuszok a küldetés végén elvesznek, az általános fejlődésünk azonban megmarad.
Ez a felépítés ügyesen kapcsolja össze a két műfajt. Ha megunjuk, hogy a kutatás befejezésére várunk, egyszerűen elindulhatunk harcolni, amíg az továbbra is halad előre. Amikor pedig meghalunk vagy befejezzük a bevetést, learathatjuk az eredményeit mind a saját harci teljesítményünknek, mint annak, amit közben a továbbra is dolgozó kolónia megtermelt számunkra.
A játék egyik legmorbidabb mechanikája a foglyok rendszere. A csaták alatt legyőzött ellenfeleket elfoghatjuk, majd láncra verve visszavihetjük őket a kolóniánkra. Ezután rajtunk múlik, mi történik velük: Átnevelhetjük őket, hogy a munkaerőnk részévé váljanak, nyilvánosan kivégezhetjük őket, hogy félelmet keltsünk a lakosságban, vagy akár ágyútöltelékként bevethetjük őket a következő összecsapásban.
A Pax Autocratica legnagyobb erőssége jelenti egyben a legnagyobb gyengeségét is: túl sok műfajt között próbál egyszerre egyensúlyozni. A kolóniamenedzsment ugyan élvezetes, de nem kínál olyan mély logisztikai rendszereket, mint például a Factorio. Hasonlóképpen, a lövöldözés lendületes és látványos, de sok szempontból nem éri el egy kifejezetten FPS lövöldözésre szabott roguelite élményét és hangulatát.
A kezelőfelület szintén komoly problémákat hordoz magában. A gyártási folyamatok, az emberek irányítása és az automatizálás egyetlen felületre zsúfolása nehezen átlátható menüket eredményez. A harcokban az csapattársaink nem mindig teljesítenek megfelelően: gyakran megkérdőjelezhető célpontokat választanak, ami csak azt eredményezi, hogy túlságosan elhúzódnak az összecsapások.
A procedurálisan generált küldetések kezdetben változatosságot kínálnak, de az erőforrásokért indított rajtaütések idővel ismétlődővé válnak majd.
A Pax Autocratica egy merész műfaji kísérlet, amely a belső nézetű lövöldözést, a kolóniamenedzsmentet és a roguelite-fejlődést egyetlen, meglepően jól működő rendszerbe zsúfolja be. A bázisépítés és a harci bevetések váltakozása lendületben tartja a játékmenetet, a foglyokkal kapcsolatos döntések pedig egy kifejezetten sötét, erkölcsileg kényelmetlen réteggel egészítik ki a kolónia irányítását.
A kezelőfelület, a társak mesterséges intelligenciája és a műfaji kompromisszumok miatt azonban még akadnak fejlesztésre szoruló területek. A Pax Autocratica nem a legmélyebb menedzsment-játék, és nem is a legfolyékonyabb FPS, de e két műfaj összekapcsolásából egy rendkívül egyedi élményt teremt.
