A Darksiders két évvel ezelőtti nem várt sikere után itt a folytatás, amiben Háború testvére, az Apokalipszis másik lovasa, Halál vág neki az emberiség, s bebörtönzött testvére megmentésének. Teszteltük a Darksiders 2-őt.

Az angyalok és démonok háborúját nem egy elbeszélésből ismerhetjük, a Darksiders mégis egészen misztikus oldaláról közelíti meg az ismert témát, hiszen a főhős szerepébe nem szimpatikus, bizalomgerjesztő karaktert állít, hanem az Apokalipszis négy lovasát. Háború nem boldog végkifejlettel véget ért próbálkozása két évvel ezelőtt megdöbbentő sikerként lett elkönyvelve, a THQ pedig kihasználva, hogy három másik lovas is a sztori szerves része, az idei nyári uborkaszezont törte meg Háború testvérének, Halálnak a kalandjával. Ez a kaland pedig pont ugyanannyira érdekes, ármányokkal és összeesküvésekkel átszőtt, mint amilyen az első rész volt, így már csak az a kérdés maradt megválaszolatlanul, vajon a második rész képes-e minden másban túlmutatni az elődjén?

 

A Darksiders 2 története tulajdonképpen az első résszel párhuzamosan zajlik, Halál testvére becsületét megmentve igyekszik a rabságban sínylődő Háborún segíteni, kezdetben nem sok sikerrel. Útja során ugyanis már a kezdetek kezdetén nem várt nehézségekbe ütközik, hogy aztán Forge Lands-ben kikötve feladatok sokaságát megoldva jusson előre célja elérésében. A játéknak otthont adó fő helyszínen ugyanis nem csak a fő cselekményszál küldetéseit fogjuk teljesíteni, hanem azt a sok-sok, a játékidőre egyértelműen jótékonyan ható mellékmissziókat is, amelyek sajnos nem lép túl a már megszokott határokon, így a menj A-ból B-be, szerezd meg ezt, vagy kapcsold be azt küldetésekben ki is merül. A Darksiders 2 játékmenetének jellegénél fogva azonban szükség van az ilyen kihívások sikeres teljesítésére is, a folytatás ugyanis amellett, hogy megmaradt vérbeli kaszabolós hack'n'slash-nek, egy RPG elemekkel alaposan felturbózott kaland lett.

 

A szerepjátékos összetevők marginális részei voltak az első felvonásnak, a folytatásban azonban a Diablo-tól örökölt képességfa köszön vissza, amelyen két különböző fő tulajdonságcsoportot, a támadásokat egy csokorba gyűjtő Harbingert és az idézéseket összevonó Necromancert fejleszthetjük. Mindegyik képesség esetében több szintű fejlesztésre van lehetőség, így ahhoz, hogy igazán feltápoljuk hősünket, rengeteg játékórát kell beletennünk a Darksiders 2-be. Erre igyekszik inspirálni minket a sok-sok mellékküldetés, ezek monotonitása azonban már az első órákban tetten érhetőek, így azon túl, hogy kellően jól fizetnek, sok hasznukat nem fogjuk venni, ha csak nem szomjazunk extra információkra a történet, s az egyes szereplők kapcsán. Szintén az RPG-szekvenciát szolgálja a kiváló loot-rendszer, ami azon túl, hogy automatikus aranyfelvételt (ha közel megyünk az elejtett aranytallérokhoz, automatikusan bekerülnek Halál puttonyába) jelent, rengeteg elejtett eszközt, kiegészítőt és fegyvert tesz elérhetővé. Ezek menedzselése is könnyű, ugyanis a felvehető tárgyak mindegyikéről már a felvétel előtt megjelenik egy információs dobozka, így azonnal tudjuk, hogy arra szükségünk lesz-e (mondjuk eladáskor), vagy nem.

 

Ha nem is teljesen, de megújult és áramvonalasabb lett a harcrendszer, s az ehhez szükséges irányítás is. Halál agilisebb hős, mint Háború, így fürgeségéből előnyt kovácsolva tudjuk majd kivitelezni a látványos kombókat. Ezeket most is a megfelelő támadásgombok megfelelő időben történő lenyomásával tudjuk majd kivitelezni. Ebben segítségünkre lesznek a brutális pengék és másodlagos fegyverek, valamint a játék egy pontján felszedhető pisztoly is. Utóbbinak harc közben teljesen harmadlagos szerep jut, ellenben a fejtörőknél sokszor hasznát fogjuk venni. Ezekből szerencsére lesz egy pár, igaz, a Darksiders ezen a ponton nem nevezhető nehéz játéknak. A helyszínek túlzottan lineárisak, illetve a minket kísérő holló is képes bármikor megmutatni a megfelelő irányt. Ezzel szemben sokkal bosszantóbbak a platformrészeknél a kamerakezelés és az irányítás hiányosságai. Előbbinél sajnos nem egyszer előfordult, hogy nem fordult úgy a kamera, hogy megfelelően követhessük az eseményeket, néha be is ragad játék közben, míg az irányítás esetében sokszor csak sokadik próbálkozásra sikerül megfelelően kivitelezni a falon mászást. A reszponzív kontrol hiánya kevésbé bosszantó, de egyes szakaszokon akár az életben maradást is jelentheti egy jól sikerült, pontos ugrás.

 

Szintén újdonság az első részhez képest a hatalmas bejárható nyílt világ. A méreteiben valóban nagy, olykor csakis lóháton bejárható (Despair, a lovunk lesz segítségünkre, akivel akár lovaglás közben is csatázhatunk) helyszínek azonban csak a játék kezdetén nyújtanak majd kellő változatosságot. A sokadik labirintus felfedezésekor mindössze az egyes "negyedek" sajátosságaiból, például az egyedi színvilágból fogjuk tudni, hogy nem ugyanott járunk, az újrahasznosított elemek ugyanis mindenütt visszaköszönnek. A különböző világok mindvégig más és más hangulatot árasztanak magukból,  egyediek, s egytől egyig emlékezetes pillanatok hordozói, mégis sokszor teljesen üresek és kihaltak. Ami a technológiai oldalt még illeti, Halál, de akár a legjelentéktelenebb szereplő animációira se lehet panaszunk.

 

A Darksiders 2 ha csak csipetnyi újdonságokkal, de képes volt felülmúlni elődjét, s így nem csak tartalmilag tett túl az első részen, de élményben is nyújt annyi pluszt, amit elvárhatunk egy második epizódtól. Hiányosságai természetesen bőven vannak az új felvonásnak, de masszív játékórái, látványos helyszínei, brutális harcai (bár a boss-harcok nevetségesen könnyűek és ötlettelenek) és a sok-sok gyűjtőgetnivaló biztosítja, hogy akár 30-40 órát is eltöltsünk a játék előtt ülve, s mindezt felhőtlenül szórakozva. Kell ennél több?

Értékelés: 8/10

Oszd meg velünk és olvasóinkkal a saját véleményedet egy hozzászólásban!

hozzászólás