Ó, te csodálatos Ubisoft! Véleményem szerint ilyen és ehhez hasonló kijelentések hangzottak el azoktól, akik részt vettek, illetve szerepet vállaltak egy kis hercegnő meseszerű álmában. (Cikkünk a PS Vita-verzió alapján készült.)

Ez a fantazmagória gyakorlatilag a nagy cég első oldalra szkrollozós RPG-je (pontosabban JRPG-je), amely korántsem mentes az ötletes és művészi kivitelezésektől.

Az első képsorokból megtudjuk, hogy 1895-öt írunk, a kezdeti helyszín Ausztria. Egy királyi család válságba kerül, amikor a király és leánya elveszti a királynét. A fiatal és törékeny, bájos hercegnőt Aurorát (ő lesz a mi hőslányunk, illetve hősnőnk) egy váratlan betegség ledönti a lábáról, és kómaszerű állapotba kerül. Rövid idő múlva Aurora felébred, de kissé ijedten és kétségbeesetten veszi tudomásul, hogy egy teljesen más helyen van, mint amit idáig otthonának hívott. Ennek az álomszerű helynek a neve Lemuria.

Lemuria egésze csodálatosan lett kivitelezve, ami részben annak is köszönhető, hogy a játék a Ubisoft által készített UbiArt Framework (Rayman Origins, Rayman Legends) grafikai motorját használja. Gyönyörűen festenek a különböző megyék Lemuriában, és ezeket szabadon be is járhatjuk. Rengeteg kis elrejtett dolog van, amik extra tárgyakat, illetve bájitalokat tartalmaznak. A játék nagy erőssége a történeten kívül a látvány, és nem mellékesen azok a dallamok, amik olyannyira csodálatosan rezgetik meg az étert, hogy elalvás előtt már a saját kis Lemuriámba készültem.

Aurora első lépései reménytelennek hatnak a sötét és fénymentes álomvilágban, ahol kiderül, hogy az éjszaka királynője, Umbra elvette a Napot a Holdat és a Csillagokat, ezzel mély sötétségbe taszítva Lemuriát és lakosait. Innentől kezdve a feladatunk nem csak a folyamatosan ostorozó honvágy miatti hazajutás lesz. Szerencsére Aurora a vállára nehezedő nagy terheken másokkal is osztozik a felszabadításért vívott harcban. Rögtön az első segítőnk az árván maradt szentjánosbogár, Igniculus, aki vakító fényével hunyorításra készteti az ellent, így lesből is tudunk támadni, ezzel előnyt szerezve csapatunknak. De ott van a cirkuszi társulathoz tartozó, egykoron vidám artista, Rubella is, aki pedig gyógyításra képes. Aztán jön Finn, egy törpe, aki elment feltölteni faluja készleteit, de mire visszatért, az összes lakos egy rontás miatt varjúvá változott, és csak károgni voltak képesek. A mellénk társuló karakterek nagyszerűen vannak kidolgozva, mindnek megvan a saját szerepe, és öröm velük együtt harcolni.

Az ellenfeleinkkel vívott csatákat egy érdekes, körökre osztott harcrendszerbe illesztették. Legfeljebb ketten léphetünk a csatatérre (a fair play jegyében akár hárman is kiállhatnak ellenünk). Alul látható egy felkészülési és egy elsütési csík, sebességtől függően ezen haladnak előre a kis képeink, és ahogy elérik az elsütési határt, onnantól kezdve választhatunk támadási vagy védekezési képességeink közül. Ezen a kis szakaszon, ha az ellen is velünk együtt halad előre, de valamiért gyorsabban tudja bevinni a támadását, és ha be is talál, akkor sikertelen lesz az előkészület, és hátrább kerülünk a csíkon. Hátráltatni mi is képesek vagyunk, hiszen Igniculust az egész harc közben szabadon irányíthatjuk, és nagy fényerejének segítségével (ez a képesség nem végtelen) fényérzékenységet idézhetünk elő a ránk támadóknál, akik ennek hála lassabban haladnak a fent említett csíkon. Minden karakternek van egy képességfája, ahol a szintlépéseknél kapott pontokat szórhatjuk szét kedvünkre. Ezenfelül van egy Oculi nevezetű opció is, ahol karakterenként három speciális drágakövet helyezhetünk el, és persze minden kő erősíti az adott karaktert, illetve bónuszokat ad. A megszerzett kavicsokat kombinálni is tudjuk ezen a menüponton belül, így pedig erősebb kavicsokat hozhatunk létre.

A már említett bejárhatóság kapcsán könnyedén rálelhetünk mellékküldetésekre is, ha letérünk arról a bizonyos sárga kövesről. Érdemes a nagyobb beleélés kedvéért egy kis időt ezekre rászánni, hiszen olyan karakterekkel vehetjük fel a kapcsolatot, akik részletes tájékoztatást adnak a kialakult helyzetről, illetve jutalmakra is szert tehetünk. Például egy faluban volt egy pipázó törp hölgy, aki füstből formált karikákat fújdogált, és azt kérte, hogy hozzam vissza neki az elvesztett repülősertését, amit onnan ismerek fel, hogy az oldalára nem látható tintával van szignózva egy motívum. De volt olyan lemuriai is, akin nagyon segítettem volna, de nem lehetett. Egy nagy bánya mélyén egy elkeseredett patkány dolgozott, aki már beletörődött a fénytelenségbe, és meg volt róla győződve, hogy így is fog meghalni. Szomorú történet, de lehet, a kalandok során mégis létezik olyan másodküldetés, aminek a végén jobbá tehetjük a létét.
 
A karakterfejlődés nem csak az új képességek feloldásában és az új dolgok beszerzésében merül ki. Aurora jellemében is előrefelé lépdel. Kezdetben személyes alapokon hoz döntéseket, ám a játék előrehaladtával, ahogyan gyarapodik a kis csapat, kezd egyre inkább csapatban gondolkodni. Az egész történet mesterien bánik a mesékben ismert közhelyekkel, és mindenhol gyönyörű metaforákba botolhatunk.

:galeria:

Egy nagyszerű esti mesében lehet részünk, ha beruházunk eme gyöngyszemre (Steamen keresztül egyébként ingyenesen letölthető a demója). Lenyűgöző történetre, taktikázásra kényszerítő harcrendszerre, részletekben gazdag és meglepően hosszú játékmenetre lehet számítani. Nem tudom, konkrétan mennyi időt töltöttem el a végigjátszással, annyira belemerültem a kalandokba, de annyi biztos, hogy tíz óránál több ez az időtartam. Ezt megfejeli az „open world” játéktér bejárhatósága és a részletek felkutatása. Helyenként puzzle-elemekbe is belefuthatunk: nem nagy fejtörők ezek, de az egyszeri játékosoknak pont elég a sikerélményhez. Viszont hibaként rónám fel a harcokat, amik hamar ismétlődővé válnak (a bossfightok kivételével).

Értékelés: 8/10

Oszd meg velünk és olvasóinkkal a saját véleményedet egy hozzászólásban!

hozzászólás