Oldal kiválasztása

The Wolf Among Us: A Crooked Mile – Játékteszt

The Wolf Among Us: A Crooked Mile – Játékteszt
10 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A gonosz farkas most megmutatja igazi énjét, miközben nem várt fordulatokat és tovább mélyülő emberi kapcsolatokat fedezhetünk fel. A sorozat eddigi legerősebb részét kaptuk kézhez.

Bigby nyomozása folytatódik tovább a The Wolf Among Us harmadik részében, ahol bizony nem várt fordulatokkal kell számolnunk, és a végén megkapjuk a várt csattantót is. De nem kell ennyire előrerohanni, lássuk is, röviden mi történik ebben a részben.

Figyelmeztetés: Ezt a bekezdést csak olyanok olvassák el, akik nem riadnak meg egy kis spoilertől! A történeti szál onnan pereg tovább, ahol abbamaradt az előző epizódban, azaz sikeresen fényt derítettünk arra, hogy Lilyt feltételezhetően ki gyilkolta meg. Így nem is marad más küldetésünk, mint utána eredni, viszont az életünk nem lesz ilyen könnyű. Feltűnik Dee és Dum, akik mindenáron le akarnak minket beszélni arról, hogy megtaláljuk az elkövetőt. Célpontunk a menekülés előtt még a varázstükröt is tönkre tette, hogy olyan könnyen ne leljünk a nyomára. Természetesen van pár nyomunk, amiket sikeresen összeillesztve rájövünk, hogy hol találjuk meg. Miután meglátogatjuk, megkapjuk a csavart, amire számíthattunk, és kiderül, hogy valaki egészen más áll az események mögött, és feltételezett elkövetőnk csak egy bábu volt. Természetesen ezen a ponton kellett elvágni az események fonalát, így izgatottan várhatjuk a folytatást.

A Telltale Games ismét egy izgalmas részt rakott össze, és a szereplőknél jól nyomon követhető a jellemek fejlődése vagy éppen leépülése. Bigby még mindig küzd saját magával és a városban lakó összes mesebeli szereplővel. Egyedül Hófehérke áll mellette, de természetesen nála is érezhető a komorság. Viszont főszereplőnk a rész végére elveszti az eszét, és megláthatjuk az igazi nagy gonosz farkast, ami semmitől sem retten vissza, és természetesen az ebben az állapotban meghozott döntéseink kihatással lesznek a további részekre. 

Aki az eddigi részekkel játszott, biztosan nem fog csalódni, aki pedig még nem mert nekiállni a játéknak, azt csak bátorítani tudom. Nem késő belépni a nyomozásba, ami izgalmas fordulatokat hoz, és erős, jól kidolgozott karaktereket sorakoztat fel, akiknek mind megvan a maguk motivációja. Ha a további részek is hozzák ezt a színvonalat, akkor méltó társa lesz a The Walking Dead-sorozatnak.

Értékelés: 8,5/10

Translate »