Oldal kiválasztása

The Last of Us: Part II – Játékteszt

The Last of Us: Part II – Játékteszt95% XP95% XP

2013-ban, mikor megjelent az első The Last of Us, hatalmas rajongás övezte körbe. Akkoriban, tekintve, hogy nem rendelkeztem PS3-mal, ez az élmény számomra teljesen kimaradt, sőt, mondhatni hidegen hagyott. Egészen pontosan 2015-ig vártam, amíg beszereztem a Remastered kiadást, és hát, mondhatni beleszerettem, egyből megértettem a körülötte lévő hypeot. Joel és Ellie kalandja egyszerre lenyűgöző, szívfacsaró és szörnyű, már a szó jó értelmében. Ezzel arra akarok kilyukadni, hogy a The Last of Us, játékmenetében, ha nem is nyújtott forradalmit, történetmesélésében és karakter fejlődésében annál inkább maradandót alkotott.

Ezen felül számos díjat bezsebelt, és a kasszáknál is kiválóan teljesített, 2018-ig 17 millió példány talált gazdára, ami egy exkluzív játéknál hatalmas teljesítmény. Egy percig nem volt kérdés, hogy a játék valamilyen formában folytatódik, azonban a nagy bejelentésre a 2016-os E3-ig kellett várnunk, ahol is a Sony előadásán egy kicsivel több, mint négy perces előzetesben megjelent a Naughty Dog felirat, valamint a Firefly szimbólum, és Ellie egy szál gitáron elkezdte játszani Shawn James – Through the Valley című dalát, amitől a mai napig libabőrös leszek, ha meghallom. Majd egészen körülbelül 2019 végéig minden rendben is volt, a játékot mindenki várta, aki rendelkezett PS4 konzollal, kíváncsiak voltak az emberek, hogy a Naughty Dog, aki a történet alapú játékok koronázatlan királyának számított, mit szeretne elmesélni a közönségének, hogy egy megrázó, de valamilyen szinten lezárt történetről csak egy második bőrt szeretne lerángatni, ami eddig nem volt jellemző a stúdióra, vagy esetlegesen tényleg egy korrekt folytatással állnak elő, aminek hatására ismét játékosok milliói fognak Neil Druckmann és csapata lábai előtt heverni. Azonban nem sokkal a megjelenés előtt, jött a feketeleves, rengetek pletykát lehetett hallani, hogy a dolgozók rengeteget túlóráznak, és emiatt sokan elégedettek. Ráadásul az sem segített, hogy egy állítólagos hacker csoport számos információt szivárogtatott ki a játékból, ami sokakat megbotránkoztatott, azonban rossz nyelvek azt is állítják, hogy az egyik alkalmazott akart “bosszút állni” a sok plusz munka miatt, azonban ez már csak azért sem túl hiteles, mivel az eladások után kapják a nem kis prémiumukat, így tulajdonképpen maga alatt vágta volna a fát. A hab a tortára az volt, mikor a Sony bejelentette, hogy februárról határozatlan időre elhalasztja a játék megjelenését, a koronavírus miatt.

Szóval a The Last of Us: Part II elég kalandos utat járt be, de most már hivatalosan is, egészen pontosan egy hét múlva elérhetővé válik bárki számára, és azt kell mondanom, hogy aki a híresztelések miatt visszamondta az előrendelést, az nagyon nagy hibát követett el, mivel a Naughty Dog ismét bebizonyította, hogy megérdemlik a feltétlen bizalmat.

A történetbe nem szeretnék, és nem is mehetek bele részletekbe menően, ez ismételten egy olyan élmény amit mindenki magának kell, hogy megéljen, de azt bátran állítom, hogy még mindig nagyon jó dolog PlayStation tulajdonosnak lenni, a generációváltás küszöbén.

A játék menüje hasonlóan letisztult, mint az első részé, és nem is térnék rá ki különösebben, de volt egy funkció, ami nagyon megtetszett, a The Last of Us: Part II alapvetően magyar felirattal érkezik meg hozzánk, így szinte bárki számára élvezhetővé tette a Naughty Dog a történetet, azonban itt még nem álltak meg, ugyan is bekerült egy szöveg felolvasó mód, ami a diszlexiával küzdőkre, vagy csupán a kevésbé jól olvasó játékosokra lett kihegyezve. Ez nem egy nagy ördöngösség, pusztán arról van szó, hogy a Google fordító hangján felolvassa a történetet a játék, magyar nyelven, azonban ez nagy segítséget nyújthat néhány embernek, és szerintem egy elég ötletes funkció, amire nem emlékszem, hogy korábban láttam volna ilyet videojátékban.

A The Last of Us: Part II számos új funkcióval bővült, amik nagy részét látva, nem értem igazából, hogy az első rész, hogyan tudott működni ezek nélkül. Mostantól betörhetünk ablakokat, amennyiben az adott ajtó zárva van, bekerült a kúszás, aminek segítségével bebújhatunk ágyak vagy járművek alá, sőt, mostantól lehetőségünk van elbújni a magasabb növényzetben, hogy lesből vadászhassuk le a ránk rontó ellenfeleket, erre szükségünk is lesz, mivel az MI rendkívül jól sikerül, ellenfeleink kommunikálnak egymással és, ha valaki nem válaszol a keresésére indulnak, vagy ha tudomást szereznek hollétünkről, megpróbálnak minket bekeríteni. Nagyon fontos, hogy a tereptárgyak sok más játékkal ellentétben nem nyújt számunkra láthatatlanságot, pusztán nehezebben leszünk észrevehetőek. Ha azt mondtuk, hogy az első részben fontos szerepet játszott a lopakodás, akkor ez itt hatványozottan igaz, sőt bátran merem állítani, hogy ami Rambo módjára megy bele egy-egy harcba, főleg normál fokozat vagy afölött, az hamar csalódni fog a játékban. Ritkán, de a The Last of Us: Part II-ban előfordul, hogy menekülnünk kell, egy egy szituációból, nem, ez nem opcionális, akadnak helyzetek amikor nincs más választás.

Ellieék előző kalandja sem volt teljesen lineáris csőjátéknak nevezhető, ugyanis hiába többnyire cső szerű pályaszakaszokon haladva jutottunk el a végkifejletig, volt lehetőségünk számos gyűjthető tárgyat magunkhoz venni, illetve helyzeteket különféleképpen megoldani. Azonban az első részhez képest, ez a játék már-már nyílt világú akciójátéknak mondható. A Naughty Dog egy hatalmas játszóteret hozott létre, amit nem kötelező bejárni, hogy élvezhessük a játékot és kerek történetet kapjunk, azonban nagyon érdemes, mivel számos dolgot találunk szétszórva a világban, ami el nem vesz az élményből, ha csőlátással “végig rohanunk” a játékon, viszont, ha megkeressük őket, hozzáadott értékkel rendelkezik. Nem kell nagy dolgokra gondolni, de sok érdekes háttérinfót megtudhatunk.

A játék rendkívül hosszú, ami egyáltalán nem baj, sőt kifejezetten élveztem minden percét. Úgy, hogy nem néztem át mindig minden egyes szegletet, közel 30 óra alatt végeztem a történettel, és egyszerre töltött el szomorúság, harag, vidámság és megkönnyebbülés. Szomorú és mérges voltam egyszerre, hogy a Naughty Dog egy ilyen történettel állt elő, mivel a The Last of Us: Part II még elődjénél is sötétebb hangulatúra sikeredett, azonban megkönnyebbültem, és örömmel töltött el, mert a fejlesztő stúdió megint megcsinálta. Őszintén, tudom, hogy még nagyon korai, és abban is biztos vagyok, hogy a játék sötétsége sokaknál ki fogja verni a biztosítékot, de jelenleg nem tudok elképzelni olyan alkotást, akármelyik platformra, legyen az PC, jelen- vagy következő generációs konzol, ami ezt az élményt felül tudná múlni.

A játék zenéje hasonlóan fantasztikus, mint az elődnél, ez nem véletlen, hiszen ezt is a zseniális Gustavo Santaolalla szerezte.

 

Egy dologról még nem beszéltem, és nem véletlen hagytam a végére, ez pedig nem más, mint a The Last of Us: Part II grafikája, és hát… hűha, mikor megláttam, arra gondoltam, hogy ennél szebb játékot, még életemben nem láttam, vagyis inkább úgy fogalmaznék, hogy konzolon biztosan nem. Számítottam rá, hogy a Naughty Dog kihozza a PS4-ből a maximumot, de könyörgöm, egy 7 éves konzolról beszélünk, egyszerűen csodálatos, amire ezek a srácok képesek. Azon túl, hogy a játék gyönyörű, olyan apróságokra is oda figyeltek, hogy ha bele süt a nap Ellie szemébe, kezével próbálja takarni a jobb látásviszony érdekében, vagy, ha éppenséggel szakad az eső, felveszi a kapucniját. Tényleg nem nagy dolgokról van szó, de rengeteget képes hozzáadni az élményhez. Az már kiderült, hogy a játék csodálatos, de valamit valamiért alapon felmerülhet a kérdés, hogy mégis mennyit tölt a The Last of Us: Part II? Mikor belépünk a játékba, körülbelül 1 percet, és ennyi, míg ki nem lépünk többször nem találkozunk töltő képernyővel, számos stúdió példát vehetne a Naughty Dogról, mivel néhány apró fortélyt ellesve tőlük, sokkal jobb videojátékok is születhetnének.

Oszd meg velünk és olvasóinkkal a saját véleményedet egy hozzászólásban!

hozzászólás

Értékelés

95%

Összefoglaló A The Last of Us: Part II játékmenetét tekintve sikeresen túl szárnyalta az elődöt, zene tekintetében ugyanolyan zseniális, mint volt. A történetet viszont mindenki döntse el maga, hogy mennyire tetszik neki, mert ezt bizony látni kell.

95%
Translate »