Oldal kiválasztása

Call of Duty: Ghosts – Játékteszt

Call of Duty: Ghosts – Játékteszt
7 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Ha valaki azt hitte, hogy a Call of Duty-sorozat képes még valami újat mutatni, akkor csalódást kell okoznunk, hiába a sok-sok ígérgetés, az új főszereplőt és történetet bemutató Ghosts semmivel se különb elődeinél.

A next-gen korszakba lépve az Infinity Ward igyekezett megragadni az alkalmat, hogy az évek óta önmagát ismétlő, de évről évre sikert sikerre halmozó Call of Duty-ból valami egészen újat facsarjon ki. A fejlesztőcsapat dinamikusan változó helyszíneket, újgenerációs látványvilágot és sok más újdonságot ígért. De ne legyenek illúzióink, a Call of Duty: Ghosts egy az egyben ugyanazt a receptet követi, mint az elődök: Egy előre szkriptelt, szűnni nem akaró akciót, élvezetes fegyveres párbajokat, látványos, filmszerű történetmesélést, ennél azonban egy fikarcnyival se többet. A recept azonban tízedik iterációjához érve kezd megkopni, s nem feltétlenül azért, mert a paneleket már zsigerből ismerjük, s nem hatnak az újdonság erejével, hanem sokkal inkább azért, mert a játék kampánya, annak szereplői és maga a sztori messze elmarad a korábbi epizódok színvonalától, s így a szokásos céllövölde se nyújtja már azokat az izgalmakat, mint korábban.

A világgazdaság nem várt fordulatokat vesz, Dél-Amerika föderációja pedig szemfüles módon a világ vezető egyik nagyhatalmává növi ki magát. Szeretnék, ha vezető szerepükben senki se kételkedne, így eltérítik az amerikaiak ODIN nevű űrállomását, ami valójában egy szuperfegyver, s amivel pillanatok alatt a földdel lehet egyenlővé tenni nagyvárosokat. Ekkor csöppenünk mi a történetbe, a Walker-testvérek, Logan és Hesh személyében, ugyanis egy véletlen folytán a Szellemek csapatában találják magukat, így az amerikai szupertitkos alakulat tagjaként kell lyukat ütnünk a Föderáció egységébe.

A Call of Duty: Ghosts kampánya közel 5-6 óra intenzív globális kalandot ígér. Ebben ezúttal is első osztályú a játék, keresztül-kasul beutazzuk a világot, meglátogatjuk a romos Las Vegas-t, majdnem otthagyjuk a fogunkat egy gát átszakadása utána elárasztott városban, s egy küldetés erejéig még a trailerben látott nemzetközi űrállomáson is teszünk egy kitérőt. A patikamérlegen kimért látványelemek, lövöldözések és robbanások azonban visszarántják a valóságba a játékost, s a "mintha már láttam volna ilyet" érzéssel haladunk előre a csőszerű szakaszokon. Igen, most is kiváló ütemben változik a játék intenzitása, a küldetések is változatosak, de az Infinity Ward egy picit se erőltette meg magát, s az újítás legkisebb szikrája sincs jelen a Ghosts játékmenetében. A sokat reklámozott, s hirtelen az internet elsőszámú hősévé előlépett Riley kutya is csak kisebb epizódszerephez jut, ami önmagában egyébként abszolút nem probléma. Riley-t egy-két rövidebb szakasz erejéig mi magunk is irányíthatjuk, s amilyen hirtelen hozzánk csapódik az eb, olyan gyorsan el is tűnik az akció sűrűjében.

A PlayStation 3-as tesztpéldány látványvilágra se nyújt semmivel többet, mint elődei, s tulajdonképpen a már jól ismert motor továbbcsiszolt változata dübörög a Ghosts jelenleg kapható változatai alatt. Szomorú a felismerés, hogy az ígéretek csak a PC-s változatra, s a PlayStation 4-es és Xbox One-os verziókra érvényesek, így ha mindenképpen next-gen vizualitásra vágyik valaki, akkor vagy egy erős asztali géppel kell rendelkeznie, vagy be kell szereznie egy új konzolt.

De a sorozat mindig is a népszerű multiplayer szekciónak köszönhette hatalmas méreteket öltő sikerét. Az Infinity Ward azonban itt se erőltette meg magát, néhány új játékmódot leszámítva, gyakorlatilag semmit sem változott a játék online módja. A Blitzben saját zónánkat kell védenünk, ha pedig sikerül elérnünk az ellenfél területét, pontot kapunk. A Grind a Kill Confirmed továbbgondolása, most már ugyanis nem elég, ha csak megszerezzük a dögcédulákat, de azokat el is kell juttatni a kijelölt helyre. A Cranked az első ölést követően speciális képességekkel ruház fel minket, amelyek csak bizonyos ideig élnek, s ha ez alatt nem sikerült újabb játékost levadásznunk, felrobbanunk. Persze a játékmódokon túl akadnak egyéb újdonságok is, új killstreakek, megváltozott fejlődési rendszer és persze a becsúszás finomítása, de ezek teljesen elhanyagolható változtatások.

Ami viszont kellemes meglepetést okozott, az a kooperatív mód, az Extinction, ahol ezúttal zombik helyett idegenek hordáit kell visszavernünk. A játékmódban külön fejlődhetünk, az összecsapások pedig a sorozatra mindig is jellemző kiváló helyszíneken zajlanak, bár az is igaz, hogy a játékmód csak ideig óráig képes lekötni az embert.

A Call of Duty: Ghosts-nál jól érezhető, hogy az Infinity Wardnál elfogytak az ötletek. Újrahasznosított elemekből, unalomig használt panelekből építkezik a játék, aminek ezúttal a története is annyira banális, hogy az amúgy sokszor élvezetes akciót is képes teljesen érdektelenné degradálni. Hasonló a helyzet a multiplayer szekcióval is, semmi érdemi újdonságot nem képes felmutatni, így ha csak azért szeretnéd megvenni a játékot, mert az online csatatereken szeretnéd megmutatni magad, akkor nem feltétlenül kell félrehajítani a minden bizonnyal még sokáig aktív közösséggel büszkélkedhető előző részeket.

Értékelés: 7/10

Translate »