Oldal kiválasztása

Burnout Crash! – Játékteszt

Burnout Crash! – Játékteszt
12 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Három éve már, hogy a Criterion utoljára Burnout résszel jelentkezett, azt viszont kevesen hitték, hogy a legendás cím egy top-down nézetű, flipperre hajazó formában tér majd vissza. Tesztlaborunkban járt a Burnout Crash!.

A Burnout Crash! a Burnout 3: Takedown című epizód egyik népszerű módját igyekszik egy madártávlatból nyomon követhető megvalósításba átültetni, az ott megismert játékmód ugyanis semmiben se tér el a letölthető címben kipróbálható változattól. Azaz a lényeg továbbra is az, hogy kiválasztott járgányunkkal egy meglehetősen forgalmas kereszteződésbe behajtva a lehető legnagyobb pusztítást hajtsuk végre. Ebben segítségünkre lesznek a különböző megszerezhető extrák, illetve a kereszteződésekben még nagyobb rombolást elősegítő a Crashbreaker és az Aftertouch opciók.

 

Előbbit az ütközések során szerzett pontok segítségével lehet feltölteni, így pedig lehetőségünk adódik autónk felrobbantására, amivel újabb, még nagyobb káoszt generálhatunk. Az Aftertouch neve is sokatmondó, ugyanis felrobbantott autónkat a robbanást követően irányíthatjuk, így koncentrált pusztítást hajthatunk végre, ezzel megsokszorozva a megszerzett pontok számát. A feladatunk azonban csak ránézésre tűnik könnyűnek, a feladatok ugyan egysíkúak, meglehetősen szigorú a játék a Burnout Crash!, így néha időre kell teljesítenünk a küldetéseket, néha pedig megszabja a játék, mennyi autót is mulaszthatunk el, különben kapjuk a Game Over feliratot. Éppen ezért a játékmenet szempontjából további, fontos kiegészítőket és segítségeket is kapunk, melyeket akkor kap meg a játékos, ha megfelelő pontszámra tesz szert.

 

A kínálat elképesztően széles és változatos skálán mozog, így lesz itt kereszteződéseket lezáró rendőrkordon, mágnesezett autó, tornádó, tájfun, ufó, s sok más őrült segítség, s ha sikerül teljesítenünk a pályákat, akkor a végén összegzett adatok szerint csillagokat, esetleg új járgányokat is kapunk. A probléma az, hogy ez nagyon hamar unalomba fullad. Tetézi a bajt, hogy helyszínekből sincs túl sok, és az azokon elérhető, s játszható három játékmód se változatossága miatt vívja ki elismerésünket. Addiktív hajlamainkon esetleg a Need for Speedből megismert Autolog rendszer segíthet, de mivel egy erősen rétegjátékról van szó, kevés az olyan ismerős, aki hozzánk hasonlóan beszerezte a Burnout Crash!-t, így az egymás eredményeinek megdöntése is csak rövidtávon nyújt motivációt.

 

Kapunk egy aranyos, bulikon bevethető Kinectre épülő játékmódot is, viszont a fél tucatnyi pálya, az átlagos külső, és a hamar unalomba fulladó játékmenet alapján tényleg csak azok fogják élvezni a Burnout Crash!-t, akik igazi rajongói a sorozatnak, s szeretnék, ha ez a darab se hiányozna gyűjteményükből.

 

Értékelés: 6/10

Translate »