Oldal kiválasztása

StarCraft II: Wings of Liberty – Játékteszt

StarCraft II: Wings of Liberty – Játékteszt
11 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Több mint egy évtizednyi türelmetlen várakozás után múlt héten kedden végre a kezünkbe vehettük az 1998-ban megjelent, nagysikerű StarCraft második felvonásának első epizódját, a Wings of Liberty-t.

Tizenkét év nagy idő, főleg ha játékfejlesztésről van szó, hiszen ha kicsit visszatekintünk a múltba és elmerengünk a több mint egy évtized történésein, akkor jól láthatjuk, hogy a 3D totálisan teret hódított magának, két konzolgenerációt tudhatunk magunk mögött, a nagyobb franchise-ok pedig két-három évente kapják meg a maguk kiegészítőit, folytatásait. A Blizzard azonban egész más liga, a játékvilág különc zsenijei mindig is más utakon jártak, játékaikat hosszú éveken át képesek pátyolgatni, hogy aztán a megjelenés napján rajongók milliói érezhessék át mindazt a felejthetetlen, mesebeli élményt, amit termékeik rendre nyújtani képesek. A StarCraft II különösen nehéz szülés volt, ha a tiszta fejlesztési időt vesszük, akkor durván hat éven át készült a folytatás, ami mint tudjuk, nem is tekinthető teljes értékű produkciónak, hiszen teleregényes, három epizódra szabdalt formában mesélik el a régóta tartó háború végkifejletét a készítők. A sort a Terran-kampány nyitja, és bár valóban nem játszható a másik két frakció – Zerg, Protoss -, a játék által felkínált 26 változatos küldetés, és számos extra egyértelműen arról árulkodik, hogy a kifejezetten borsos áron kínált Wings of Liberty minden fillért megér.

 

Az év elején beizzított bétatesztnek köszönhetően alaposan körbejárhattuk a népszerű e-sport többjátékos módját, illetve a teljesen megújult, rengeteg új funkciót és lehetőséget kínáló, sokkal áttekinthetőbb és kényelmesebb kezelhetőséggel kecsegtető Battle.net-et, így erről ezúttal nem fogok értekezni, ráadásul az opciók végtelennek tűnő sora miatt se hely, se idő nem áll most erre rendelkezésre.

 

Az egyjátékos kampány azonban bőven nyújt annyi újdonságot és meglepetést, hogy egy teszt erejéig alaposan kivesézzük az eddig tapasztalt élményeket. A játékmechanika gyakorlatilag semmit sem változott az első részhez képest, azonban a megjelent új egységek pont annyira rúgják fel a korábban begyakorolt taktikákat, hogy minden egyes missziót vadonatúj alapokra fektetve tudunk csak teljesíteni. Ismét ki kell ismernünk egységeinket, azok képességeit, ráadásul a dolgunkat alaposan megnehezíti, hogy a huszonhat küldetés mindegyike más-más élményt kínál. Akad például olyan feladat, amikor megbízónk csak akkor hajlandó kifizetni a megbízásért járó honoráriumot, ha a rivális frakciót megelőzve, előbb termelünk ki adott mennyiségű kristályt. Máskor egy tele rakománnyal megpakolt vonat célba érését kell megakadályoznunk, de akad olyan kihívás is, ahol egy börtönt kell felszabadítanunk, de visszatérnek az első részből ismert szekvenciák is. Például amikor mindenféle építgetés és kitermelés helyett egy adott létszámú csapattal kell sikeresen teljesítenünk az adott feladatot. A változatosságra tehát nincs panasz, a Blizzard alaposan, profi módon átgondolt megoldásokat használva válogatta össze az egyes feladatokat, amik nem csak főküldetésekből, de különböző mellékkihívásokból és achivement gyűjtögetéséből is áll.

 

Utóbbi két lehetőség ezúttal nem csak egy választható opció, hanem kifejezetten fontos eleme a játéknak, ugyanis az egyes mellékfeladatok során olyan kutatásainkhoz elengedhetetlen kutatási elemekre tehetünk szert, amikkel folyamatos fejlődésünket biztosíthatjuk. A pályákon zerg és protoss leleteket gyűjtögethetünk, amiket aztán a hajónkon található laboratóriumban válthatunk be új fejlesztésekre. A két faj elemeit külön-külön ágon jelzi a játék, és mindegyik oldalon eltérő újdonságokra tehetünk szert. Fontos, hogy meghozott döntésünk végérvényes, így visszamenőleg már nem módosítható az. Ilyen fejlesztés például a gáztermelést biztosító finomító modernizált verziója, ami a kitermelést követően magától a főépületbe teleportálja a nyersanyagot, de akár épületeinket vagy egyéb egységeinket is felvértezhetjük némi extrával – épületekre automata ágyúk, új lövésztornyok, amik lángot szórnak stb.

 

Az egyes küldetésekért sikeres teljesítéséért ezúttal pénzjutalom is jár, amit különböző, egységeinket érintő fejlesztésekre költhetünk el. Például növelhetjük a támadó egységek védelmét vagy tűzerejét, esetleg az épületeket fejleszthetjük tovább, vagy új képességeket vásárolhatunk. Ezenkívül lehetőségünk van a hajónkon található kocsmában is üzletelni, ahol egy összekötőn keresztül Raynorhoz hasonló számkivetett ex-katonákból verbuvált zsoldosokat fogadhatunk fel, akiket játék közben a megfelelő épületben hívhatunk majd segítségül.

 

Az eddig olvasottak alapján a StarCraft II: Wings of Liberty valóban nem nyújt igazi újdonságot, a kapott játékélmény mégis annyira magával ragadó, hogy az újdonságok tényleges hiánya ellenére pillanatok alatt magába szippant a játék. Ezt egyrészt a hangulatnak köszönhetjük, illetve annak a körítésnek, amit a Blizzard felhúzott a játék vázára, ugyanis korábban ilyet RTS-ben még nem igen tapasztalhattunk. A történetmesélés profin komponált, az átvezető videók ezúttal nem látványos CGI videókkal történnek, hanem a játék motorját használó – alaposan felturbózva – grafikával szembesülünk, ami egyébként a beleélést még jobban elősegíti, ugyanis így a játékos úgy érezheti, hogy egy egész estés film főhőseként verekedheti át magát a küzdelmekkel teli összecsapásokon.

 

És a végére hagytam a játék másik nagy újdonságát, a játék a játékban elképzelést, ami röviden azt jelenti, hogy a Blizzard a StarCraft II kapcsán nem egy klasszikus RTS-t hozott el nekünk, hanem egy minimális szerepjátékos körítést adott az első felvonásnak. Ez főként abban nyilvánul meg, hogy hajónkon, a Hyperionon meglátogathatjuk mind a négy szintet, beszélgethetünk a legénységgel, interakcióba léphetünk a különböző tárgyakkal, és a különböző, korábban már említett fejlesztéseket is irányíthatjuk. Az anyahajó fedélzetén találjuk a csillagtérképet, ahol kiválaszthatjuk, hogy éppen melyik aktuális megbízatást vállaljuk el, de itt böngészhetünk az archívumban, és itt hallgathatjuk meg a bejövő üzeneteket.

 

A kocsmában tölthetjük el szabadidőnk jelentős részét, ahol a tévétől kezdve, a zenegépen és játékgépen át gyakorlatilag mindent használatba vehetünk. A Blizzard hihetetlen aprólékosan és gondosan dolgozta ki a különböző szekciókat, így például a játékgépen The Lost Viking mini-játékot játszhatunk, a tévében Mengsk propaganda műsora szól, amit néha az Apple-t figurázó tévéreklám szakít meg, de ha egy kis zenére vágyunk, akkor a zenegépen is találunk számunkra kedves nótát. Az Armory szekcióban régi technikusunk, Rory Swann vezényletével költhetjük el a nehezen megkeresett kreditjeinket. Itt történik az új egységek begyűjtése és csatára történő felkészítése, az arzenál gyarapodásával párhuzamosan pedig hangárunk is folyamatosan bővül. Az egyes egységekre ráközelíthetünk, rájuk kattintva érdekes, olykor vicces háttérinformációkat tudhatunk meg. A laboratóriumban Egon Stettman tudós áll majd rendelkezésünkre, akinek segítségével a pár bekezdéssel fentebb említett kísérleti fejlesztéseket hajthatjuk végre.

 

A StarCraft II: Wings of Liberty természetesen nem egy tökéletes játék, a bétateszt során már felhánytorgatott meglepően magas gépigényt sajnos nem orvosolta a Blizzard, de ez részemről csak szőrszálhasogatás, hisz a Terran-kampányt elmesélő, tizenkét év után visszatérő második rész minden egyes másodpercben képes meglepni, és képes arra, hogy a kezdetben csak egy-egy órára tervezett játékidőt észrevétlenül toljam ki akár három-négy órára, erre pedig nagyon régóta nem volt képes egyetlen produktum sem.

 

Értékelés: 9,5/10

Hozzászólások

Translate »