Oldal kiválasztása

Kane & Lynch 2: Dog Days – Játékteszt

Kane & Lynch 2: Dog Days – Játékteszt
14 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Három éve már, hogy utoljára találkozhattunk a furcsa párossal, a megkeseredett zsoldos Kane-nel és a gyógyszerekkel kordában tartott pszichopata Lynch-csel. Szerencsére az IO-nál is érezték a hiányukat, ezért megörvendeztetnek minket a második résszel, melyet egy teljesen újfajta megvalósításban tálaltak.

2007 novemberében találkozhattunk először az IO Interactive antihőseivel, amikor is a kiadójuk sürgetésére (Eidos) kiadták a gyakorlatilag félkész Kane & Lynch: Dead Men című játékukat. Sajnos a program súlyos hibákkal küszködött, ezért sokaknak nem nyerte el a tetszését, de szerencsére szép számmal akadtak olyanok is, akik észrevették a programban rejlő zsenialitást. Valószínűleg rájuk gondolhatott a cég, amikor bejelentette a folytatást, és most, három évvel az első rész után újra találkozhatunk kedvenc antihőseinkkel, egy egyedi megvalósítású játékban. Üröm az örömben, hogy jövőre érkezik a filmváltozat is, ahol Bruce Willis alakítja Kane-t, míg mindenki legnagyobb megdöbbenésére Jamie Foxx Lynch-et.

 

Szerencsére a folytatásban még eredeti hőseinkkel találkozhatunk, akik ezúttal a Sanghaji alvilággal kerülnek összetűzésbe. Az első rész eseményei után járunk, ahol Lynch békében él barátnőjével, Xiu-val, ám egy egyszerű fegyvereladási üzletből származó profitnak ő sem tud ellenállni. Mivel sima melóról van szó, így megkéri régi cimboráját, Kane-t is, hogy szálljon be a buliba, aki a könnyű pénz csábításának engedve igent mond az ajánlatra. Első dolguk egy közvetítő felkeresése, csakhogy a találka balul üt ki, és az események sodrásában egy olyan valaki is életét veszti, akinek a halála egy egész lavinát indít el. Nemsokára Kane és Lynch nyomában van az egész sanghaji alvilág és a rendőrség, így hőseinknek hamarosan küzdeniük kell a túlélésért, és rá kell jönniük, hogy miért is kerültek újra ilyen lehetetlen szituációba.

 

Mint látható, a történet nem túl eredeti, ráadásul néhol sablonos is, de mindezt olyan körítéssel tárja elénk az IO csapata, hogy egyszerűen megfeledkezünk a történet hibáiról. Már a menü betöltődésekor kezdetét vesz a programra való ráhangolódás. Minden indításkor más és más kép fogad minket, láthatjuk Sanghaj fénybe borított esti látképét egy autó ablakából, vagy egy szobát, aminek az ablakára esik az eső, és így tovább. Apró dolgok ezek, de sikerül ráhangolniuk az embert a játékra.

 

Általában a cikkek végén szoktuk a grafikát elemezni, de most muszáj az elején megtenni, ugyanis a program vizuális világa teljesen egyedi. Már az előzetesünkben is olvashattátok, hogy a dán csapat egy újfajta megközelítést alkalmaz a játék megjelenítéséhez, mégpedig a dokumentarista stílust. Ezt sikerült nagyszerűen megvalósítania készítőknek, az egész játék úgy néz ki, mintha valami rossz minőségű VHS avagy Youtube felvételt néznék. Ennek megfelelően a kamera állandóan mozgásban van, rángatózik (akit ez zavar, az Options-ben  kikapcsolhatja), ha találatot kapunk, akkor szétesik, bepixelesedik kép, ráadásul még vér is fröccsen rá, amitől az amúgy átlagban szürkés, sötét árnyalatot felváltja a vörös. Ha pedig elhaláloznánk, akkor a kamera leseik a földre, mintha az operatőrt lőtték volna le. Mert bizony, végig olyan érzésünk van, mintha egy nem túl szerencsés illető kamerával a kezében követné hőseinket mindenfelé. Ez leginkább futás közben látszik, mert úgy rángatózik a kép, mintha az operatőr futna utánunk. Mindezt úgy teszi a program, hogy a jól megszokott TPS irányítást abszolút nem zavarja. Megjegyezném még azt is, hogy a játékban a brutálisabb sérülések és a meztelenség ki lett kockázva, ami még jobban erősíti a filmes hatást. Figyelem! Érzékeny gyomrúak óvatosan játszanak, nem biztos, hogy jótékony hatással lesz rájuk ez a megvalósítás.

 

A történet 11 fejezete során Lynchet fogjuk irányítani, Kane pedig hűségesen fog kísérni bennünket. Maga a játékmenet az első rész óta nem változott, mindössze a fedezékrendszeren javítottak, ami valljuk be, igencsak ráfért a programra. Az előddel ellentétben, ahol, ha szerencséd volt, akkor Kane bebújt az adott tereptárgy mögé, itt már egy gombnyomással megtehetjük ezt, akárcsak a Gears of War-ban. A biztonságosnak ítélt fedezék mögül pedig célozottan és vakon is tüzelhetünk, mindkettő hasznos. Ráadásul a pályákon elszórva találhatunk benzin, acetilén és gáztartályokat vagy tűzoltó készülékeket, amiket ellenségeinkre dobhatunk, majd egy automatikusan becélzott lövéssel rájuk robbanthatjuk, jelentősen megtizedelve ezzel soraikat. Figyeljünk oda, hogy milyen búvóhelyet választunk, mivel a pályák bizonyos mértékig rombolhatóak, így előfordulhat, hogy a tereptárgy, ami mögé bújtunk, megsemmisül, így kereshetünk másik biztonságos helyet, bár tökéletes fedezék nincs, mert mindig akadnak kósza golyók, amik eltalálhatnak. Lehetőségünk van még gyanútlan ellenségeinket emberi pajzsként felhasználni. Sajnálatos módon ez inkább csak látványos, mint hasznos, mert rengeteg találatot kapunk a „pajzsunk” ellenére is, így nincs túl sok értelme. Hogy ne csak a lövöldözésről szóljon a játék, néha menet közben kapunk olyan feladatokat, mint egy személy megvédése és végigkísérése az adott szinten, jármű megsemmisítés vagy időre elérni egy adott pontra vagy személyhez. Sajnos ezekből nincs túl sok, így a játék nagy részében fedezékről-fedezékre haladva fogjuk irtani az életünkre törő egyedeket.

 

A játékmenet tehát nem túl változatos, de szerencsére ellenfeleink és az ellenük alkalmazható fegyverek azok. Eleinte csak bandatagok és utcai rendőrök fogják megkeseríteni az életünket, viszont ahogy haladunk előre a történetben, úgy fogunk egyre keményebb ellenfelekkel összeakadni. A kommandósok és a katonák kifejezetten szívósak, ráadásul állandóan túlerőben vannak, így igen komoly kihívást képes okozni a program, főleg nehezebb fokozatokon. A legbosszantóbb ellenfelek pedig a kutyák, akiket elég nehéz lelőni, ráadásul egy támadással padlóra küldenek bennünket. Az önvédelemre használt fegyvereket leölt ellenfeleinktől vehetjük el, és ugyanígy szerezhetünk töltényt is magunknak. Sokféle flintára tehetjük rá kezünket. A kínálatban többek között különféle pisztolyok, gépfegyverek, roham- és sörétes puskák szerepelnek. A hozzájuk tartozó töltényszám kevésnek tűnhet, de mindig lesz utánpótlás az elhullott rosszakaróinktól, viszont ha mégsem, és töltény nélkül maradunk, akkor csak nemes egyszerűséggel felkapunk egy másik fegyvert és mehet is tovább az akció.

 

A pályák is elég változatosra sikerültek, bár néha akadnak ismétlődő részek. Eleinte Sanghaj mocskos sikátoraiban, illegális intézményeiben küzdünk az életünkért, de később leamortizálunk egy éttermet, lakóházat, felhőkarcolót és még sok minden mást. Majd minden szint kialakítása a kooperatív multit tartja szem előtt, így lehetőségünk nyílik oldalba, esetleg hátba kapni ellenfeleinket, ezáltal némi taktikázásra is van módunk a programban.  Ugyanezt ők is megtehetik velünk, úgyhogy nem árt óvatosnak lenni. Mellesleg, ha harc közben földre kerülnénk, akkor még biztonságosnak ítélt helyre kúszhatunk, vagy, ha lehetőség van rá, azonnal fedezékbe is pattanhatunk.

 

Ha végeztünk a sztori móddal, akkor még ott van a multiplayer lehetőség.  Mielőtt belekezdenénk, érdemes az Arcade menüpontot kipróbálni, ugyanis ez a Fargile Alliance (Törékeny Szövetség) nevű multi részt takarja, csak itt botokkal próbálhatjuk ki. Ez az első részben is megtalálható játékmód egy rablást szimulál, amit hét társunkkal együtt kell végrehajtanunk, majd az aktuális jármű segítségével elmenekülni a helyszínről. A csavar ott kezdődik, amikor mindenki magához vette a zsákmányt, onnantól kezdve, ha gondoljuk, társainkat likvidálva megszerezhetjük az ő részüket. Igen ám, csakhogy ilyenkor a játék traitor-nak (árulónak) titulál minket, és jelzi a többieknek hollétünket, akik büntetés nélkül levadászhatnak minket, ráadásul, akit lelőttünk a részéért, az rendőrként születik újjá, és ha sikerül végeznie velünk, akkor revenge bonuszt kap. Mindezek mellett, ha elsőnek érünk a járműhöz és részesedést kínálunk a sofőrnek/pilótának, akkor a helyszínen hagyhatjuk a kollégákat. Jól gondoljuk meg, hogy mit teszünk, mivel a következő körben nem biztos, hogy társaink szó nélkül hagyják tetteinket. Ráadásul az új kör még nehezebb lesz, mint az előző, és még tovább nehezedik az újabb és újabb fordulókkal. A szerzett összeget különféle fegyverekre költhetjük el a szünetekben, amiket az egyszemélyes kampányban már használhattunk.

 

A következő mód az Undercover Cop (Beépítet zsaru). Ez lényegében ugyanaz, mint az FA, annyi módosítással, hogy a meccs elején a program véletlenszerűen kisorsol a játékosok közül egy rendőrt, akinek a dolga a rablás meghiúsítása. Persze nem fedheti fel magát az elején, így meg kell várnia, amíg a tényleges bűncselekmény megtörténik, azután viszont ott tehet keresztbe a társainak, ahol tud, így nemcsak társaink pénzéhségétől kell tartanunk, hanem egy szabotőrtől is. A nehezítés az, hogy az álrablót nem titulálja árulónak a játék, így nem lesz könnyű leleplezni, de ha sikerül, akkor tekintélyes bonuszra számíthatunk. Az utolsó játékmód pedig a Cops and Robbers (Rablók és pandúrok). Itt hat-hat fős csapatok játszanak, ahol az egyik fél a bűnöző csapat, akiknek ugye rabolniuk és menekülniük kell, míg a másik fél értelemszerűen ezt próbálja megakadályozni. Minden mód izgalmas és szórakoztató, ráadásul az állandó paranoia igazán kellemes hangulatot kölcsönöz a dolgoknak. Egyetlen negatívuma a multinak, hogy egyelőre kevés pálya és fegyver áll a rendelkezésünkre, de ezt a fejlesztők később DLC formájában fogják bővíteni.

 

Mint fentebb említettem, a játék dokumentarista stílust használ, amihez a Hitman – Blood Money motorját használták fel, így a program grafikailag nem veheti fel a versenyt a mai enginekkel. Ennek ellenére érezhetően kihozták belőle a maximumot, mivel a textúrák kellően élesek és részletesek, a helyszínek és a szereplők is nagyon jól néznek ki. Az irányítással sincs probléma, egyszerűen kezelhető a játék, ráadásul, akinek kedve tartja, az X360 kontrollerel is játszhat, viszont más gamepadot sajnos nem támogat a program.

 

Persze ez a játék sem tökéletes, és itt a legnagyobb probléma a mesterséges intelligencia. Egyes esetekben nagyszerűen viselkedik, ellenfeleink fedezéket használnak, igyekeznek bekeríteni minket, és sűrűn használják a vakon tüzelést is, így nem könnyű leteríteni őket. Máskor viszont ész nélkül belesétálnak a tűzvonalba, és nem mindig veszik észre, hogy oldalba támadtuk őket. Társunk is hasonló kettőséget mutat, mivel próbálja oldalba kapni a rosszakat, de sűrűn lelöveti magát, szerencsére szóló módban halhatatlan. Ráadásul rengetegszer fog az útban állni, és nem látunk tőle semmit. Ennek ellenére a nehézséget jól el találták a készítők, Hard módon kifejezetten kemény összecsapásokban vehetünk részt, és ezt tovább nehezíti a checkpointos mentési rendszer. Sajnos a program pofátlanul rövid, a kampány 4-5 óra alatt teljesíthető, így ha valakinek nem jön be a multi, akkor igencsak csökken a játék szavatossági ideje.

 

Összegezve a dolgokat: az első rész hibáit javító, ámbár rövid, de kifejezetten hangulatos folytatás lett a Kane & Lynch 2 – Dog Days. Az egész játék üdítően mocskos, és brutálisan őszinte, nem köntörfalaz, ha erőszakról van szó.  A hangulat az első perctől teljesen magával ragadja az embert.  Külön tetszett az is, hogy Lynch folyamatosan küzd elborult énje ellen, ezért hallhatjuk magában beszélni, vagy ordibálni. Érezhetően mindent beleadtak az IO Interactive emberei a játékba, de sajnos a rövid kampány és a kevés multis térkép nem biztos, hogy csábítóvá teszik a programot, ráadásul a játék vizuális világa sem feltétlenül fogja elnyerni mindenki tetszését. Annak ellenére, hogy erősen rétegjátékkal van dolgunk, nagyon reméljük, hogy a jövőben találkozunk még a furcsa párossal, egy hasonlóan igényes, de hosszabb folytatás keretein belül.

 

Értékelés: 7/10

Translate »