Oldal kiválasztása

2012 – Filmkritika

2012 – Filmkritika
11 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A mai napon a mozikban eljő a világvége, legalábbis Roland Emmerich öt év kihagyás után ismét elővette kedvenc témáját.

Roland Emmerich kisebb kihagyás után ismét katasztrófafilm rendezésére adta a fejét, ráadásul ezúttal nem tököl a germán direktor, gyakorlatilag teljesen kiirtja az emberiséget, a Földet pedig szinte totálisan lakhatatlan planétává varázsolja. Ehhez pedig az összes ismert természeti katasztrófát segítségül hívja, aminek kiváltó okaként egy éppen aktuális, az elmúlt években, hónapokban többször felmerült maja jóslatot nevez meg. A Nap által kibocsájtott sugárzás túlhevíti a bolygónk magját, minek hatására a kéreglemezek teljesen átrendeződnek, ami pedig olyan láncreakciót indít be, melynek következtében vulkánkitörések, városokat elnyelő földrengések és Himalája méretű cunamik teszik a földdel egyenlővé a világ nagyvárosait.

 

A maják ősi naptára bonyolult csillagászati ismereteket és kifinomult matematikai számításokat igénylő tökéletes alkotás. Egy baj van vele: 2012-ben véget ér és sokan úgy gondolják, nem véletlenül. A világ sem tarthat tovább, mint a misztikus tudást tartalmazó naptár. Néhány vezető tudós 2009-ben igazolta, hogy valóban közel a vég és segítségükkel a világ leghatalmasabb államainak vezetői el is készítették a tervet, amelynek alapján sok ember megmenthető, de távolról sem az összes. Jackson Curtis – John Cusack – két gyerekével kirándul a Yellowstone Nemzeti Parkban, amikor véletlenül rátalál egy titkos kutatólaboratóriumra és rájön, hogy a kormány hallgatott a közelgő apokalipszisről. Kétségbeesett versenyfutásba kezd az idővel, hogy megmentse a családját: földrengéseket, vulkánkitöréseket, szökőárakat kell túlélnie – mindazt, amit a Föld tartogat a halálra ítélt lakóinak.

 

A 2012 legfőbb problémája, hogy Emmerich a két és fél órásra elnyújtott látványmoziba némi történetmesélést próbál belecsempészni. Sajnos nem sok sikerrel. A rendező az ezerszer elpuffogtatott kliséket és újrahasznosított karaktereket ránt elő, amihez egy végtelenül bugyuta, valamiféle tanulságot közvetítő forgatókönyvet sikerült társítani. A 260 millió dollárból – közel 50 milliárd FT – készült filmben pedig az arányok se megfelelőek. A 2012 felvezetése még emészthető, a természet azonban az első másfél órában kitombolja magát, kapunk az arcunkba egy Yellowstone-méretű gigavulkán kitörést, Kaliforniát elnyelő 11-es erősségű földrendgést, Washingtont és a világ több városát sújtó cunamit, majd a világméretű katasztrófa lenyugszik, ezzel pedig a már említett történetmesélésnek és tanulság kifejtésének engedi át a teret. Az érzelmek és dialógusok is egyre közhelyesebbek lesznek. Ezen kívül nem lehet elmenni amellett a szomorú, és kissé kiábrándító tény mellett sem, hogy a hihetetlen büdzséből összerittyentett látvány néhol csúnyán megbicsaklik. A szokásos utolsó pillanatokban történő megmenekülések inkább röhejesek, 2,5 óra alatt pedig egy idő után teljesen hitelét veszti a film – erre több logikai buktató is rátesz -, és az sem bocsátható meg, hogy az épp végét járó Los Angeles utcáin menekülő limuzin úgy néz ki és úgy viselkedik, mint egy matchbox, vagy a Washingtont beborító cunamival sodródó USS J.F.Kennedy anyahajó papírmaséként dönti romokba a Fehér Házat.

 

A 2012 akkor lett volna igazán jó és izgalmas és nézhető film, ha megfelelő arányokat lő be a rendező, és a szokásos dráma és tanulság megmagyarázása helyett egy kizárólag látványra rágyúró mozit kreál. Emmerich filmje nyomokban utóbbit hozza, a Yellowstone Nemzeti Park felrobbanása például lélegzetelállító, de összességében egy gyenge közepesre sikerült a megaprodukció, amire csak akkor célszerű beülni, ha túl tudsz lépni a fenti negatívumokon és végig bírsz ülni két és fél órát.

 

Értékelés: 6/10

Translate »