Oldal kiválasztása

A Fujitsu szerint ilyen lesz a jövő telefonja?

A Fujitsu szerint ilyen lesz a jövő telefonja?
15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A mai napon ért véget a hét közepén elrajtolt, Japánban tartott CEATEC rendezvény, ahol többek között a Fujitsu is felvonult termékeivel. A cég jövőbeli telefon koncepciókkal volt jelen, melyek igencsak futurisztikusra sikeredtek.

Október 6-án nyitotta meg kapuit, a mai napon pedig zárta azt a Japánban tartott, évről évre megrendezésre kerülő CEATEC kiállítás, ahol a hazai és külföldi cégek új innovációikat, jövőre szóló koncepcióikat és egyéb terveiket mutatják be a szakma és a nagyközönség előtt. A Gizmodo csapata is jelen volt az eseményen, így a srácok lőttek pár fotót a Fujtsu jövőbeli telefonterveiről, melyek igencsak hajmeresztő koncepciókban bontakoztak egyelőre ki.

 

Ezek közül egyik személyes kedvencünk a tollméretű telefon, melynek virtuális kijelzője és billentyűzete lenne, de akad itt karperecre hajazó verzió, illetve kristályból készült, szappant idéző is. Hogy ezekből az okostelefonokból mi valósul majd meg? A terméktervezők egyedi dizájnját elnézve, reméljük, nem minden!  További képekért KATT IDE!

Translate »