Oldal kiválasztása

The Chronicles of Riddick: Assault on Dark Athena – Játékteszt

The Chronicles of Riddick: Assault on Dark Athena – Játékteszt
15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Öt évnyi kihagyás után ismét visszatér a galaxis egyik legveszélyesebb bűnözője, a Furion faj utolsó, még életben maradt gyermeke, Riddick.

Az előző konzolgeneráció Xbox-os és PC-s felhozatala közül kétségkívül a svéd Starbreeze Studios csapatának több mint öt évvel ezelőtt piacra került játékadaptációja, a The Chronicles of Riddick: Escape from Butcher Bay bizonyult az egyik legösszetettebb, legizgalmasabb, legkidolgozottabb, egyszóval a legjobb alkotásának. A Vin Diesel nevével fémjelzett produkciót még 2000-ben előzte meg egy filmes próbálkozás, a Pitch Black – 22 évente sötétség, amit 2004-ben követett egy folytatás, a Riddick – A sötétség krónikája című mozi. Ezután egy animációs filmet is kaptak a rajongók, ami The Chronicles of Riddick: Dark Fury néven került fel a polcokra, szintén 2004-ben. Azonban kronológiai szempontból mégsema filmek adják az egész történet előzményeit, hanem az első generációs Xbox-ra megjelent Butcher Bay játék számít a játék elejének, amit követ a The Chronicles of Riddick: Assault on Dark Athena és csak ezután csöppenünk bele a mozifilmek történéseibe. Ebből kifolyólag egyértelmű volt, hogy az amúgy trilógiának szánt mozifilm előzményeit elmesélő első rész után valamikor megkapjuk a közvetlen folytatást is, arra viszont a legmerészebb álmainkban se gondoltunk volna, hogy mindezt egy olyan csomagban tálalja a svéd csapat és az Atari, ami tartalmazni fogja az Escape from Butcher Bay renovált verzióját is.

 

The Chronicles of Riddick: Escape from Butcher Bay

 

Bizonyára akad olyan, aki az öt évvel ezelőtti résszel sajnos nem tudott ilyen-olyan okból játszani, így a Starbreeze Studios húzása zseniális ötletnek bizonyult, hiszen egy olyan kettő az egyben csomagot kap a játékos a pénzéért, amiért cserébe egy, a mai szemmel is nézve szinte tökéletes játékot és annak folytatását próbálhatja ki. Az Escape from Butcher Bay története kezdetén főhősünk Richard B. Riddick épp egy komolyan őrzött fegyintézet vendégszeretetét élvezi, ahová busás vérdíj reményében William J. Johns nevű fejvadász szállította. Célunk pedig nem lehet más, mint minél előbb megszabadulni a rabgúnyától és ismét friss levegőt szívni. Ennek kivitelezése azonban nem egy egyszerű feladat, zendülést kell szítanunk, de ehhez mielőtt ennyire előreszaladnánk mindenképpen fontos feladatunk lesz alaposan megismerni a börtön minden egyes zugát, illetve küldetéseink többsége abból adódik, hogy mindenféle szívességet kell tennünk rabtársainknak, akik mindezt a nagy szökés napján viszonozzák nekünk.  Vagyis az Escape from Butcher Bay nem egy hagyományos akciójáték, inkább ügyesen elegyednek benne a különböző stíluselemek, mint a lopakodás, sunyizás, a szerepjátékokból ismert párbeszédes építőkockák – ezeknek például kifejezetten fontos szerepe van a történet szempontjából, ugyanis küldetéseinket a már említett rabtársaktól kapjuk, ők mondják el, hová, és hogyan jutunk el, így az angol nyelv alapfokú ismerete követelmény, bár itthon magyar felirattal is beszerezhető a produkció -, illetve számos kaland, logikai, ügyességi és az FPS stílus kezdetleges jegyeit is felfedezhetjük benne. Belső nézetes akció, hiszen a perspektíva alapvetően FPS, a kamera csak a különböző platformer részeknél vált külső nézetbe, amit olyan profi kamerakezeléssel tesz a játék, hogy a mai hasonló alkotások is megirigyelhetnének.

 

A fejlesztők pedig élve ezzel a zseniális lehetőséggel, megfelelő dózisban csepegtetik az újabbnál újabb szituációkat, így a sötét, komor, néhol kicsit monotonnak tűnő bóklászás sem válik repetitívé, a játék az első percétől az utolsóig izgalmas, érdekes, a játékos végig azt várja, hogy mikor találkozhat ismét valakivel, hogy újabb fejtörőkkel teli küldetésben vehessen részt. És pont emiatt tudunk szemet hunyni a grafikai hiányosságokon, valamint a mesterséges intelligencia botlásain. Hiába a grafikai tupír, a játék ugyan szépnek szép, de nagyon műanyag hatást kelt minden egyes textúra. Az animáció is szörnyű, már-már a megmosolyogtató kategória, az AI pedig néha olyan csúfságokat művel, amit ha más játékban látnánk, azonnal vennénk ki a lejátszóból. Például a járőrök elől elég ha menekülés közben elbújunk – például valami nem kivilágított sötét zugba – és azonnal feladják a keresést, sarkon fordulnak és elindulnak az ellenkező irányba.

 

A különböző rabtársakkal való társalgások során bontakozik ki a sztori, így kapjuk meg fő -és mellékküldetéseinket és míg a játék első felében ezeket a börtön egyik nagyobb szárnyában kell végrehajtanunk, majd átkerülünk egy sokkal zordabb részlegbe, ahol még több érdekesebb fazont, még több titkot és zegzugot fedezhetünk fel. Lehetőségeink szerint közelharcra és fegyveres összecsapásokra – pisztolyok, kések, bunkók segítségével – is lehetőségünk lesz, bár Riddick stílusából és különleges, sötétben működő képességéből kiindulva célszerű a meglepetés erejével élni, a fényforrásokat minél hamarabb kiiktatni, hogy aztán egy jól időzített mozdulattal hátulról lephessük meg valamelyik őrt, aki mire feleszmél, már reccsent is a nyaka.

 

A hab a tortán az Escape from Butcher Bay szinkronhangjai. Vin Diesel, mint színész számomra mindig is megmarad a gagyi popcorn mozik egyik kirakatembereként, de amit Riddick szinkronhangjaként produkál, az első osztályú. Nem beszél sokat, alapvetően a filmbéli szerepében is ilyen főhősünk, de amikor megszólal, akkor a hideg fut végig az ember hátán. Árad belőle a hűvös, rideg gyilkosi én, és hiába a frappáns, főleg vicces, egymondatos megjegyzések, az egész annyira velejéig ható, hogy képtelenség nem odafigyelni rá. Pedig a legtöbb produkcióban ezek az elemek is semmitmondók szoktak lenni, az ember könnyedén elsiklik felette. Itt erre esélyed se lesz!

 

The Chronicles of Riddick: Assault on Dark Athena

 

Butcher Bay-ből való szökésünk utána azonban nem örülhetünk sokáig, ugyanis mentőkompunkkat röviddel a felszállás után fejvadászok veszik célba, azonban legnagyobb szerencséjére találékonyságának köszönhetően sikerül kicsúsznia az őrök markából, így szabadon vághat neki a Dark Athena csatahajó felfedezésének. Ahogy az első részben, feladatunk itt is a menekülés lesz, és bár elsőre ez baromi egyszerűnek tűnik, sajnos hamar rá kell jönnünk, hogy dolgunkat rengeteg tényező nehezíti – az egyetlen mentőkomp működésképtelen.

 

A The Chronicles of Riddick: Assault on Dark Athena ugyanazokra az alapvető sémákra és elemekre épít, mint az öt évvel ezelőtti, majdan felújított Escape from Butcher Bay, azonban akadnak bőven eltérések. Mind játékmenetben, mind helyszínben, mint a sztori vezetésében. A játékmechanizmusban szinte egy az egyben csírájában fojtották el a fejlesztők az első rész erősségének számító lopakodós, sunyizós, sokat beszélős, kaland egyveleget. Cserébe viszont kapunk egy kemény, kegyetlenséggel és brutális kivégzésekkel átitatott második részt, ami így kicsit veszít vonzerejéből, hiszen ilyet már nagyon sokat láttunk.  Ehhez párosul a játéktér monotonitása, mely közel sem olyan változatos és érdekes, mint a fegyház. Cserébe kaptunk egy teljesen átlagos küllemű, mindenütt csillogó fém borította űrhajót, ahol minden helyiségnek megvan a maga szerepe, tehát a történetvezetés szempontjából érdekesek, de összességében nem igazán tudják lázba hozni a játékost, ráadásul sokkal lineárisabb a produkció, így az első rész 10-15 órás játékideje helyett mindössze 5-6 óra szükségeltetik az Assault on Dark Athena cselekményének felgöngyölítéséhez.

 

Ettől függetlenül a sztori második felvonását nem mondanám csalódásnak, csak a Starbreeze Studios minden bizonnyal kifogyott az ötletekből, esetleg a pénzből és megeshet, hogy az időből is kifutottak. Az első rész értelmét és lényét adó elemek háttérbe szorításával a folytatás nem több, mint egy mezei akciójáték, amiből tucatszám kapunk hetente, így kicsit kár, hogy az amúgy nagyon jó koncepciót ezzel elrontották a fejlesztők. Külön-külön talán az első rész tudná megállni a helyét a piacon, az Assault on Dark Athena a gyengébb kivitelezése miatt minden bizonnyal bukásra lenne ítélve, azonban a kettő az egyben akció révén a történetmesélés egybefolyik, így egy olyan sztori részesei lehetünk, ami szépen lassan ível felfelé, tele van csavarokkal, változatossággal, így egy percig sem enged szorításából.

 

Értékelés: 8,8/10

Translate »