A legenda nyomdokába lépni nagy kihívás, főleg akkor, ha ezt a táncszoftver még külön meg is nehezíti.

Van nekünk kiindulási alapnak egy Dance Central, ami már önmagában is elég magasra tette a lécet, hiszen szinte egy az egyben arra találták ki, amire a Kinectet is. Viszont ez egyben pozitívum is, hiszen éveken át tartó kísérletezés és bukdácsolás helyett adott egy játék, amely megteremtette a működő alapokat, ezt már csak igazítani, finomítgatni kell az utódoknak. Nos, ez az, amit a Michael Jackson: The Experience készítői nem tettek sajnos meg, ugyanis pont olyan dolgokat nem vettek át az elődtől, amit kötelező lett volna, így az általuk kiadott, általunk pedig már nagyon várt táncjáték elég nagy csalódást okozott szerkesztőségünk tagjainak. Lássuk, pontosan miért is alakultak így a dolgok…

 

A nehézség – A Dance Central nagy előnye, hogy fokozatosan halad előre a nehézségi lépcsőfokokon, szépen egymásra építve az egyre bonyolultabb mozgásformákat, ráadásul több nehézségi fokozat is elérhető a gyakorlásnál és az előadásnál is. Az MJ: The Experience ezzel szemben minden számot rögtön elérhetővé tesz minden fokozatban, és a mozgásformák sokszor teljesíthetetlenül nehezek, még könnyű szinten is. Mivel rendes gyakorlási lehetőséget nem biztosítottak a készítők, így casual játékosként elég nehéz lesz ráhangolódnunk az egyes mozdulatokra. Talán még emlékeztek, hogy a Dance Centralban minden egyes mozdulatsort lassítva be lehetett gyakorolni. Ez ebben az esetben csupán oktatóvideók formájában történik meg, ahol a koreográfiát oktatóvideók formájában kellene, hogy elsajátítsuk, mindenféle visszajelzés nélkül. Bár segítségükkel elvégezhetjük a megfelelő bemelegítést, illetve az alapokat nagyjából elleshetjük, ez nem helyettesíti a gyakorlást. És mivel csak élesben gyakorolhatunk, ahol ráadásul még saját magunkat is látjuk a képernyőn, a háttértáncosok előtt bénázva, könnyen elmegy a kedvünk a további próbálkozásoktól.

 

A rossz grafikai koncepciók – Bár maga a játék önmagában véve elég szép, a menü irányítása közel sem annyira könnyű, mint a Dance Central esetében, mivel sokkal nehezebb egy-egy menüelemet kiválasztanunk. Továbbá az egyes számok előadása során nem sikerült sikeresen elsajátítani az előd ötleteit: itt a soron következő mozgásformákat jelölő kiskártyák egyáltalán nem olyan informatívak, mint a Dance Centralnál, ráadásul a rajtuk szereplő, időnként változó értéktől visszafelé számláló időzítő teljesen megzavarja a játékost a táncolás közben, főként amiatt, mert a változó értéknek köszönhetően kizökkent bennünket a ritmusból. Természetesen egy idő után betanulhatók az egymást követő mozdulatsorok, de pont ezt a betanulást segítenék elő ezek a kártyák, amik ebben az esetben inkább több gondot okoznak. Főleg, hogy némelyiknél szinte ugyanaz a kevéssé informatív ábra látható, ám mégis két teljesen különböző sorrendű mozdulatsort kell előadnunk. Tessék elfogadni, hogy készült már egy elég jó koncepció az előd esetében, nem szégyen ugyanezt egy az egyben lemásolni, ha az már egyszer működött…

 

A Kinectből fakadó lag – Megérkezett az első olyan játék, ahol igazán idegesítő volt a Kinect használatából fakadó lag. Itt ugyanis mi együtt táncolunk a háttértáncosokkal, a képünk pedig megjelenik a képernyőn. Igen ám, de míg a háttértáncosok azt csinálják, amit éppen a zenére nekünk is kellene, a rólunk megjelenített kép enyhe késéssel jelenik meg a képernyőn, így még csak véletlenül sem leszünk szinkronban velük, ami egy újabb előidézője lehet annak, ha kizökkenünk a ritmusból. Most vagy a gép által elénk varázsolt táncosoknak is késleltetve kellene megjelenniük, vagy át kellett volna gondolni azt, kell-e a játékost élőben látnunk a képernyőn. A jelenlegi megoldás azonban csupán további frusztrációt okoz a játékosnál.

 

Az éneklés és a többjátékosos élmény – Bár az eredeti koncepció szerint a nehézséget azzal is fokozhatjuk, hogy a zeneszámok vokális részét is nekünk kell előadnunk, sajnos a játékbeli megoldásban a már szintén szabványnak számító játékok egyetlen jó ötletét sem vették át, de tulajdonképpen nem is számít, mivel ha teljesen fals hangon éneklünk, vagy csak hümmögünk, azt is elfogadja a játék. Sajnos abban sem lesz sok köszönet, ha többen játsszuk a játékot, mert valamilyen érthetetlen módon ezt sem sikerült jól megoldani. Ha zeneszám közben váltunk, miközben kooperatív módon táncolunk, akkor elég nehéz lesz helyet cserélnünk az amúgy rövid idő alatt, és felvennünk a ritmust, ráadásul ezeket a váltásokra időzített részeket akkor is táncosok nélkül kell végignyomnunk, ha egyedül játszunk. Csak míg a Dance Centralban ilyenkor legalább kaptunk egy mókás fotósorozatot saját magunkról, itt semmi hasonló nem történik. Ha pedig egymás ellen játszanánk, más lehetőségünk nincs, mint végigvárni, amíg az ellenfél végigtáncol egy teljes hosszúságú számot, majd pedig mi következünk. Bár mókás dolog végignézni a többiek bénázását, azért lehet, ezt nem ötperces váltásokkal kellett volna megoldani.

 

Bármennyire is vártuk ezt a játékot, és bármennyire is élvezetes volt a Thrillerre zombitáncolni, összességében sajnos azt kell mondjam, hogy minden várakozásunkat alulmúlta. Pedig a téma teljes mértékben adott volt, a követendő (illetve felülmúlandó) példa is ott lebegett már jó ideje a fejlesztők előtt, mégis sikerült elfuserálni egy kínálkozó alkalmat. Valószínűleg bárki, aki komolyabb tánctudás (vagy inkább a koreográfiák ismerete) nélkül vág bele a Michael Jackson: The Experience végigjátszásába, hamar kiábrándul majd az oktatás hiánya, a megvalósítás hiányosságai, vagy éppen a folyamatos kihívás hiánya miatt. A komolyabb versenyzőket pedig az fogja elkeseríteni, hogy hiába teljesítünk bármilyen rosszul, a zeneszám továbbra is folytatódik, és a Dance Centralban megtapasztalt vizuális visszajelzésekből csak annyi maradt meg, hogy a játék kiírja, az adott mozdulatot jó, rossz vagy elfogadható szinten teljesítettük. A játékban elérhető 30 szám ugyan minden rajongó szívét megdobogtatja majd, ám az igazi karriermód hiánya fájó pont. Azt hiszem, nem kell tovább sorolnom a hiányosságokat, hogy lássátok, mennyi mindent lehetett volna sokkal jobban megvalósítani.

 

Ha a Michael Jackson: The Experience a Kinect megjelenésével egy időben született volna meg, akkor valószínűleg 2 ponttal jobb értékelést kapott volna, és kiemeltük volna a hiányosságait, hogy az utókor tanulhasson belőle, és még jobb táncjátékok születhessenek. Így, hogy a Dance Central már egy sokkal kifinomultabb megoldást letett az asztalra, sajnos azt kell mondjuk, ez egy csúnya fekete pont lett a fejlesztők ellenőrzőjében.

 

Értékelés: 5/10

Oszd meg velünk és olvasóinkkal a saját véleményedet egy hozzászólásban!

hozzászólás