Oldal kiválasztása

Guitar Hero: Metallica – Játékteszt

Guitar Hero: Metallica – Játékteszt
15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Alig pár napja került fel Európában a polcokra a legújabb Guitar Hero játék, mely az Aerosmith-hez hasonlóan ismét egy banda életét mutatja be. Az Activison választása ezúttal a Metallica-ra esett.

A Guitar Hero történelem legújabb, most megjelent produktuma, a Guitar Hero: Metallica azon vonalat erősíti, melyet a tavaly megjelent Aerosmith-al indított útnak az Activison és a Neversoft, vagyis a vegyesfelvágott válogatások helyett egy adott bandára koncentrál a játék. A Metallica esetében mindössze annyi a különbség, hogy amíg a Steven Tyler vezette csapat játéka esetében csak gitárral pengethettünk, addig a Hetfield féle formációval már mikrofon mögé állhatunk vagy pengetés helyet akár a dobfelszerelésünket is nyüstölhetjük. A Guitar Hero: Metallica ugyanis a World Tour által elindított ösvényen halad tovább, így a haverokkal összegyűlve valóban egy garázsbanda tagjaként vághatunk neki szárnyaink bontogatásának.

 

A játékmenet természetesen semmit nem változott, ugyanazokon az alapokon nyugszik, ami az első rész óta ismert, mindezt a már fentebb említett két gitár, egy dob, egy mikrofon felállással kiegészítve. A játék tehát a gitáros-dobolós irány mellett egy kisebb karaoke fűszerezést is kapott, ahol a SingStar-hoz és a Lips-hez hasonlóan a megfelelően kiénekelt hangmagasság alapján pontoz majd a játék. Játékmódok között böngészve is csak elvétve vélünk felfedezni valami újat, lényegében a World Tour-ból lett átemelve minden, azonban Backstage opció kellemes meglepetéseket okozhat a fanatikusok számára. Itt régi videókat, fotókat, dalszövegeket találunk, természetesen mindegyik a Metallica életútjához köthető. Ezen kívül exkluzív kulisszatitkok videókat és eredeti koncertfelvételeket is nézhetünk. A karrier mód otthon egyedül, vagy haverokkal közösen is végigjátszható. Saját bandatagokat kreálhatunk, elnevezhetjük őket, öltöztethetjük őket, a játék pedig egészen a kezdetektől a csúcsra érésig vezet majd minket. Különböző csillagokat kell gyűjtögetnünk, és ha elérünk egy bizonyos számú mennyiséget, akkor a rendszer megnyitja előttünk a legújabb dalokat tartalmazó helyszíneket, mint például a moszkvai Tushimo Airport, a londoni HMV Hammersmith Apollo, a San Francisco-i Stone Night Club, vagy a Los Angeles-i The Forum. Így teljesedik majd ki koncertturnénk.

 

A Guitar Hero: Metallica dalfelhozatala is teljesen rendben van. Ugyan mindössze negyvenkilenc – ebből huszonnyolc a címadó bandától – nóta fért fel a korongra, a Neversoft és az Activison nagyon ügyesen ölelte fel a banda több mint két évtizedes pályafutását. Egészen a kezdeti időktől napjainkig, mindenféle, de főleg a populárisabb, sokak által ismert klasszikusokat pakolták fel a játék korongjára. Így olyan gyöngyszemeket játszhatunk el otthon, mint a Hit the Lights, All Nightmare Long, a Black album összes ismert dala, vagy a Fade to Black. Minden bizonnyal sok olyan felvétel is kimaradt, mely egyesek szívügye és nagy kedvence, az Activison ettől függetlenül ügyesen lavírozott a rajongók és azon felhasználók között, akik kevésbé ismerik a Metallica történelmét. A jövőben valószínűleg DLC-k formájában majd folyamatosan bővülni fog ez a dallista, így biztos, hogy senki se marad majd hoppon. Ugyanezen zenei igényesség már kevésbé mondható el a vendég előadók nótáiról. Persze akadnak itt is kellemesebb darabok, összességében hiányzik ezekből a dalokból az átütő erő, közel sem olyan acélosak és zúzósak, mint amilyennek lenniük kellene. Egyszerűen nem passzolnak bele ebbe a játékba.

 

És majd elfelejtettem! A játék kapott egy Expert+ fokozatot, melyben dobfelszereléséhez egy második pedált is kapunk, így lehetőségünk lesz Lars Urlich-nak érezni magunkat.

 

A Guitar Hero: Metallica egy nagyon jól összerakott alkotás, mely a soron következő epizódok előtt kitűnő felvezetés lett. A Neversoft és az Activison szépen, lassan tanul hibáiból, látszódik a fejlődés, az irány is jó, így nemcsak azoknak tudom ajánlani a játékot, akik rajonganak a bandáért, hanem azoknak is, akik kedvelik a rock zenét, esetleg érdeklődnek a ritmusjátékok iránt.

 

A tesztpéldányt a BSC Kft. bocsátotta a rendelkezésünkre! Köszönet érte!

 

Értékelés: 8,5/10

Translate »