A Marvel még 2008-ban indította útjára filmes univerzumát az M.C.U-t, a Robert Downey Jr. és a nevével azóta egybeforrt Vasember, filmes karakterének megteremtésével. 11 éves menetelésük most a végéhez ért, tisztelegve az eddigi 21 filmben összegyűlt hősöknek, ellenlábasoknak és kalandoknak. Ez a Bosszúállók: Végjáték!

Nehéz erről a filmről úgy írni, hogy ne lőjek le néhány poént, így még ha nem is lesz erősen spoileres írás, a sztori egy-egy elemét kénytelen leszek elemezni, így a továbbolvasás csak azoknak ajánlott, akiket nem zavarnak az esetleges SPOILER-ek! Ha arra vagy kíváncsi, hogy érdemes-e megnézni, a válasz nyilvánvaló IGEN, de ha Marvel rajongó vagy, ez nem is lehet kérdés. A cikk írása közben rengeteg gondolat fogalmazódott meg bennem, így a kezdeti pozitívabb szemléletemet később, sok minden beárnyékolta.

A sztori néhány nappal a csettintés után veszi fel a fonalat, hőseink a sebeiket nyalogatják, Tony az űrben sodródik és utolsó üzenetét hagyja kedvesének Peppernek. Ezek már a trailerben is benne voltak, szóval nyilván nincs nagy meglepetés. Miután Tony megmenekül, a fő feladat Thanos megtalálása és amennyiben lehetséges, a csettintés hatásának visszafordítása lenne. Az igazi csavar akkor következik be, amikor megtalálják őt és egyből akadályba ütköznek, hiszen a kövek már nem használhatóak. Akkor mit is tehetnek a hős csapat tagjai? Egyszerűen csak megpróbálnak továbblépni. Az első két óra, sőt, már a legelső 2-3 perc is a drámára épít, érzékeltetik velünk, hogy mi mindent veszítettek és, hogy ez mennyi változást hozott a Bosszúállók életében. Akik jártasak a képregényes világban és ismerik a trailerben is felbukkant Ronin karakterét, azok tudják mire lehet számítani, a rengeteg veszteség és bosszúszomj bizony mindegyikükön rajta hagyta a bélyegét. Öt hosszú év telik el megoldás nélkül, ám ekkor egy véletlen folytán Scott Lang (A Hangya) kiszabadul a Kvantumtérből és ő adja meg a kulcsot a rejtélyhez, amivel talán visszafordíthatóvá válik az egész: az időutazást. A kivitelezést nem árulom el, lesznek akik fanyalogni fognak, lesz akinek tetszik majd.

A történetről nagy vonalakban ennyit, jó pár érdekesség és csavar várható, így senki sem fog igazán unatkozni, még a kissé vontatott második órában sem. Ha valamit a Marvel most igazán jól csinált, az a tiszteletadás. Az egész film olyan, mintha az összes eddigi 21 filmet újranéznénk. Jó pár karakter és szituáció visszaköszön majd, viszont vannak árnyoldalai is a dolognak. Minden ami jól működött a Végtelen háborúban, a karakterek közti kémia, a humor, a főgonosz erejének és motivációinak rendkívül jó bemutatása és ezzel a valaha volt legjobb filmes negatív Marvel karakterré avanzsálása, szóval minden ami az előző részben jól működött, az itt valahogy félkésznek hat. A Russo fivérek megemelték a lécet és úgy tűnik ezt már nem sikerült megugrani. A humor helyenként szó szerint átmegy a fingós poénok szintjére, ráadásul Thor karakterének totális lebutítása, Thanos motiválatlansága, a csapat töketlenkedése és burleszkbe illő bénázása, illetve az akciójelenetek hiánya, rossz szájízt hagy a nézőben. A múltidézés inkább hat időhúzásnak, mint lényeges momentumnak a történet szempontjából, bár egy-két karakter méltó lezárást kap végre, így megerősítve minket abban az elképzelésben, hogy ez a film bizony egy búcsú a megszokott hőseinktől. Ám pont emiatt, helyenként rendkívül vontatott, monoton és elcsépelt, a menetrendszerűen érkező poénok (melyek nagy része 2019-es trendekhez híven újrafelhasznált) sem ütnek akkorát, mint kellene.

De, hogy végre jót is írjak, a film utolsó órájában kapunk egy kimondottan erős csata-jelenetet, ami még a Végtelen háború Wakanda-i hirigjét is messze lepipálja, így a katarzis természetesen nem marad el. A CGI-büdzsé szerencsére nem feleződött meg a csettintés után, így olyan orgiát kapunk az arcunkba, ami jó pár másik filmet maga mögé utasít és a 3 óra legizgalmasabb, leglátványosabb és legjobb része is ez lett. Hála a csökkentett hős számnak, mindenkire jut elég idő a vásznon, az más kérdés, hogy ezt a forgatókönyv hiányosságai miatt, nem tudják megfelelően kihasználni. A hősök itt végre konkrét célt kaptak és minden ekörül a cél körül forog, nincsenek igazán üresjáratok vagy mellékvágányok. A probléma itt is inkább azzal van, hogy sokszor következetlenek és alap szabályokat rúgnak fel, akár a filmen belül is. Mindezek ellenére ez ízig-vérig Marvel film, elejétől fogva leköti az embert, a kedvenc hőseink hozzák a formájukat, sőt, esetenként még meglepetést is okoznak!

Összességében nehéz véleményt formálnom. Egyszerre buzog az emberben a 11 év alatt felgyűlt emlékek áradata, az emiatt kialakult vagy elmélyült Marvel-fanboyság, a karakterek és színészek iránti szeretet. A másik oldalon viszont ott van a rideg valóság, hogy ez bizony inkább egy tiszteletadás, egy hódolat ennek a több, mint egy évtizednek, mintsem egy lebilincselő, izgalmakat és feszültséget előidéző lezárása, a Marvel epikus történetének. Az, hogy mit tartogat a jövő még jó kérdés, van pár bejelentett folytatás, érkeznek a Disney+ sorozatai is, szóval unatkozni nem fogunk, amíg kitalálják. Ez a fejezet, most viszont lezárult.

Hogyha tetszett a kritikánk a filmről, vagy csak egyszerűen támogatni szeretnétek a munkánkat, akkor ezt most megtehetitek. Azzal, hogy a Pamutlabor oldaláról rendeltek Marveles pólót, bögrét, ami tetszik, akár magatoknak akár ajándékba! Marvel Rajongóknak kötelező!

Oszd meg velünk és olvasóinkkal a saját véleményedet egy hozzászólásban!

hozzászólás