A Hell’s Kitchen New York legrosszabb hírű negyede – és nem véletlenül: ez a környék az ír maffia központja, a maffiózók országa.

Úgy tűnik mostanság feltörőben van a női főszereplős gengszterfilmek zsánere, hiszen a tavalyi Nyughatatlan özvegyek után, a hasonló témát feldolgozó A bűn királynői is megérkezett a mozikba. Míg előbbinél egy külső ráhatás miatt kénytelenek az említett özvegyek belecsöppenni a gonosztevők világába, addig utóbbinál szerves részét képezik az elejétől kezdve, hiszen New York hírhedt negyedének, a Pokol konyhájának ír maffiájához tartoznak. Az 1970-es évek végén, a három maffia-feleség (Melissa McCarthy, Elizabeth Moss, Tiffany Haddish) magára marad, miután férjeiket egy rosszul sikerült rablás során bebörtönzik. A családtagoktól/bűntársaktól kapott támogatás kevés a mindennapi túléléshez, így főszereplőink elhatározzák, hogy saját kezükbe veszik a dolgokat és elkezdik beszedni azokat a védelmi pénzeket, amelyeket a szervezet verőlegényei nem képesek erővel behajtani. Ezzel meg is van az alapkonfliktus: hogyan fogadja el a maffia a három feleség feltörését?

Azt sokan nem tudják, hogy egy Vertigo/DC képregény formájában, már évekkel ezelőtt elolvashattuk a sztorit. Ahhoz mérten rengeteg a variálás: Kath, Angie és Raven a filmben átalakult Kathy, Claire és Ruby-vá, illetve valahogy kevésbé érezhető a karakterek ereje. A képregényekben mindhárom szereplő lobbanékony, agresszív, mintha csak a férjeiket látnánk, igazi feminista “erős és független” női képet kapunk. Addig a filmben ez csak helyenként kap szerepet, így a kohézió hézagos, sokkal inkább érezzük sértettségnek az egészet a szereplők részéről, mint valós vágynak.

A legnagyobb probléma a filmmel az, hogy igazán sosem indul be. Valahogy végig az volt az érzésem, hogy kapkodunk jobbról-balra, a majd kétórás játékidő alatt többször is lejátszuk a tipikus felemelkedés-bukás dramaturgiát. A főszereplők már a bevezetés végére a Pokol konyhája vezetői, de aztán jön egy csavar, szinte buknak mindent, hogy két jelenettel később már még gazdagabbak és hatalmasabbak legyenek. Egyszerűen nem lehet megélni a dolgot, túl gyorsan jönnek ezek a váltások. Az se világos, hogy ez a három nő hogyan lesz mindenkinél dörzsöltebb bűnözővé, és hogy miért úsznak meg következmény nélkül olyan húzásokat, amelyek bárki mást elsöpörtek volna, arról nem is beszélve, hogy fogalmunk sincs, bennük ez az egész hogyan zajlik le, hiszen nincsen megjelenített jellemfejlődés.

És sajnos itt vérzik el igazán a film, a karakter ábrázolás nem megfelelő, hiszen a hölgyek nincsenek elég határozottan ábrázolva, hogy hihető legyen ez a hatalomátvétel, nem tudunk se együtt érezni velük, se drukkolni nekik. A Nyughatatlan özvegyek végig fenntartja a feszültséget illetve a főszereplők végig küzdenek magukkal, hiszen Ők ezt nem akarják igazán. A bűn királynői karakterei biztosak abban, hogy mit akarnak, már-már groteszk szintre emelve a brutalitást helyenként, ám valahol mégis sekélyes az egész. Sajnos nem foglalkoztak eleget azzal, hogy a maffia hogyan is éli meg ezt az egészet, főleg úgy, hogy (tipikus húzásként) az egyik hölgyemény fekete bőrű.

A bűn királynői egy elbaltázott alkotás, ami kapkodásával, nem jól kifejtett szereplőivel és dramaturgiájával, csak annyit ér el, hogy hamarosan a halakkal vacsorázhat.

Oszd meg velünk és olvasóinkkal a saját véleményedet egy hozzászólásban!

hozzászólás