A Serge Bozon rendezte film – ami március 15-től tekinthető meg a hazai mozikban eredeti nyelven, magyar felirattal – Marie Géquil középiskolai tanárnőre épül, akit Isabelle Huppert alakít.

Talán mindannyiunk életében előfordultak olyan pedagógusok, akik közel álltak akkori gyerekszívünkhöz kedvességük és dinamizmusuk okán. Ha akartuk, ha nem, levettek minket a lábunkról, mert a tananyagot úgy tudták nekünk, akkori kamaszoknak átadni, hogy abban nem volt semmi „kötelező” érzet, és élvezettel hallgattuk 45 percen keresztül vagy még tovább az új ismereteket az ő tolmácsolásukban. Na, ez a tanárnő pont nem ilyen. Unalmas, száraz órái az amúgy is nehezen kezelhető fiatalok szemtelenkedéseit, hangoskodásait csak fokozza. Mindennaposak a gúnyolódások, a hormonok munkálkodása miatti szexuális töltetű beszólások, a tintával fröcskölések. Rémálom lehet egy ilyen osztályban fizikát tanítani. Marie Géquil tanárnőnek pedig gyakorlatilag mindennap „rémálma van”.

A hivatását szerető, ám nem megfelelő „eszközöket” használó tanár tipikus példája ő, akit nem mellesleg már korábban is kontrollált a kirendelt tanfelügyelő. Nem elég, hogy az osztály nem szívleli a tanárnőt, de a kollégái, sőt még az iskola igazgatója (Romain Duris) sem. Egyedül férje, Pierre tartja benne a lelket, akit José Garcia alakít.

Egy nap, épp a kísérlete közben (melyen tanítás után szokott dolgozni az iskolai műhelyben) váratlan esemény történik. Villámcsapás miatt áramütés éri. Az addig szürke egérként viselkedő, mindenkiből szánalmat kiváltó tanárnő viselkedése megváltozik. Az unalmas napoknak pedig vége szakad. Villanykörték robbannak szét, padok izzanak, mint a parázs, kutyák nyüszítenek, és egy furcsa lény is megjelenik…Vajon a kezelhetetlennek tűnő gyerekekre, a házi férjre, az igazgatóra milyen hatással lesz az “új” Marie Géquil?

Isabelle Huppert mint Marie Géquil mesteri. A film elején a fejünket fogjuk a fehér blúzos, szánalmasnak tartott, a már-már lenéző pillantásunkat „kiérdemlő” nőtől, és arra gondolunk, hogy bármelyik pillanatban véget vethet saját szenvedéseinek (ha nem, akkor mi szívesen segítünk csórikámnak), amit az egykor úgy szeretett iskola és az ott tanuló diákok okoznak neki. Ám tévedünk. Erősebb ő, mint gondolnánk. Ám hirtelen jött ereje valamiből fakad. Az immár piros blúzt viselő, ugyanolyan arcú tanárnő gyakorlatilag már nem ugyanaz az ember. Nagyszerűen ábrázolja a színésznő a karakter belső átalakulását. A jó és a rossz kicsavart harca ez, ahol csak egy győztes kerülhet ki végül. Akinek mond valamit a „Dr. Jekyll és Mr. Hyde” filmklasszikus, az tudja, miért az a film címe, ami.

A locarnói filmfesztiválon Isabelle Huppert a legjobb színésznőnek járó díjat nyerte el a filmben nyújtott alakításáért. De miért is lepődnék meg? Az egykori „zongoratanárnő” az egyik legtehetségesebb francia színésznő, aki egyébként a magyar premier másnapján, március 16-án tölti be a 65. életévét (minimum 10 évet letagadhatna). Isten éltesse még nagyon sokáig, művésznő!

Romain Duris mint különc iskolaigazgató számomra egy üde színfolt volt a filmben (és nem csak a meglepően színes ruhái miatt). Neki is van, ha úgy tetszik jellemfejlődése, ám én inkább csak azt mondanám, hogy jobban megismerve Marie Géquil-t, már egészen másként vélekedik róla, ahogy talán mi is. Aki szereti a drámába oltott humort, az kövesse árgus szemekkel a jeleneteit. Én sokszor mosolyogtam rajta. Még a néha már-már ripacskodásba áthajló hajtincsdobálást is megbocsátottam neki, mert érezhető, hogy lubickol a szerepben. Hol vagyunk már a „Lakótársat keresünk”-től, igaz, Romain?

Oszd meg velünk és olvasóinkkal a saját véleményedet egy hozzászólásban!

hozzászólás