Oldal kiválasztása

Az esemény (The Happening) – Filmkritika

Az esemény (The Happening) – Filmkritika
16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Mi okoztuk. Láttuk a jeleket. És most történik… Akár egy jó filmet is ki lehetett volna hozni az alapötletből, főleg egy tehetséges rendezővel. A körülmények adottak voltak és mégis…

Alapvetően két dolog jellemző M. Night Shyamalanre. Egyrészt általában személyesen is feltűnik filmjeiben, másrészt ezekben legalább egy oltári nagy csavar szokott lenni. Na, ezek nincsenek meg a The Happening című alkotásában (igaz, a stáblistában szerepel egy karakter mellett, de az ő nevét a filmben csak egy telefonkijelzőn láthatjuk, magát a karaktert nem). És ami még rosszabb, hogy az olyan dolgok is hiányoznak a moziból (pl. jó sztori, erős forgatókönyv és jó színészi teljesítmény), amiket egy ilyen kvalitású írórendezőtől elvárna az ember fia. Főleg olyan alkotásokkal a háta mögött, mint a Hatodik érzék, A falu, a Jelek, vagy akár A sebezhetetlen.

A történettel bajban vagyok. Olyan téren mindenképp, hogy mit is írjak le belőle. Maradjunk annyiban, hogy van egy érdekes fertőzés és emberek halnak meg… Sokan. Ennyit ugye az előzetes trailerekből is meg lehetett tudni. A probléma ott kezdődik, hogy minden további előismeret csökkenti azt a minimális élvezetet, amit a film egyébként nyújt. De az is lehet, hogy a reklámkampány túlzottan félrevezető. Igen ez lesz az, komolyan olyan érzésem van a filmmel kapcsolatban, mint általában választások után… Én nem ezt vártam azok alapján, amit mutattak belőle.

Egyébként az első 20-30 perc még kifejezetten jól indul. Ott még jó a rendezés, a vágás, megvan a sejtelmes borzongós, amolyan paranoiás hangulat, de onnantól kezdve, amikortól elvileg be kellene indulnia az eseményeknek az egész olyan szinten ellaposodik, hogy az már helyenként fizikai fájdalmat képes okozni.

A fő karaktereket alakító színészekkel komolyabb gond nincs. Mark Wahlberg, Zooey Deschanel és John Leguizamo jól teljesít, bár meg kell hagyni, hogy nem állítottak eléjük eget verő kihívásokat. Igaz, Shyamalan kijelentette, hogy ő eredetileg is a B kategóriát célozta meg. Ezzel csak az a gond, hogy ezt az első kritikák megjelenése után tette, ami picit hitelteleníti a nyilatkozatot.

Ennyi szidás után azért egy kis dicséret is kijár a filmnek. Egész pontosan a trükkmestereknek, mivel egyértelműen ők teljesítettek a legjobban az egész moziban. Ugyebár R kategóriás munkáról van szó (magyarán 18+-os) és a haláljelenetek kifejezetten jóra sikerültek. Ez az egy szerencséje van a stábnak, mert ha vér nélkül próbálják eladni ezt a sztorit, az hatalmas nyaktörés lett volna (bár valószínűleg így is az lesz).

Összefoglalva hatalmas csalódást okozott az esemény. Már magától a rendezőtől sokkal, de sokkal jobbat vártam és ezt a várakozást még megfejelték egy hatalmas nagy kampánnyal, ami egy igazán kellemes, hidegrázós thrillert ígért. Ehelyett kaptam egy sótlan, unalmas és vontatott valamit, amit legkevésbé sem neveznék thrillernek és még a befejezés is borzalmas. A legnagyobb baj az eseménnyel, hogy nem nagyon van benne esemény… 

10/4

Translate »