Amikor egy játékot egy nosztalgikus érzéssel próbálunk eladni, akkor fel kell kötnünk a gatyát, ugyanis nem csak az egykori játékosokat kell az új termékre átcsábítani, hanem az újakat (akik lehet, hogy még nem is éltek az eredeti játék idejében) is le kell nyűgöznünk, ha sikeresek akarunk lenni.

A Yooka-Laylee egy KickStarter kampányból indult még 2015 májusában ex-Rare fejlesztőkből alakult Playtonic Games készítésében. Ránézésre egy nagyon szimpatikus, tagadhatatlanul Banjo-Kazooie klónról beszélünk csak a két figura most egy kaméleonra és egy piros orrú denevérre változott.

A játék történetéről röviden annyit, hogy Capital B, a fő gonosz méh, és segédje Dr. Quack, egy cukorkásgép/akvárium kombinációból és egy kacsafejből álló tudós megalkot egy gépet, ami a világ összes könyvét el akarja lopni. Főhőseink az ellopott lapok nyomába erednek, és mindenféle dolgokat gyűjtenek az útjuk során.

A retro „collect-a-thon” játékosok szerelmesei igazán kiélhetik magukat, mert hatalmas pályákon számtalan összeszedhető tárgy található: tollak, lapok, ékkövek, lepkék, érmék, stb.

A játék nagyon színes világa sok ígérettel kecsegtet a retro 3D platformerek kedvelőinek, de sajnos nem tud eleget nyújtani. A világok a gyűjtögetés során bővíthetők, de mégis valahogy üresnek, élettelennek tűnnek. A nagyobbik probléma pedig a kamerakezeléssel van. A közeli dolgok esetében átlátszóságot szoktak alkalmazni, hogy beláthassunk olyan dolgokat, amik a tovább haladáshoz szükségesek, de a karakterünk, vagy mondjuk egy oszlop a terep valamely részén kitakarja azt. Ez a játék jelenlegi állapotában még nem létezik. Így rengeteg olyan ugrás, platform feladat van, amit mintegy vakon kell végrehajtanunk, mert nem látjuk be az útvonalat. Ezen kívül ide-oda mozog folyamatosan a kamera, amitől könnyedén el is lehet szédülni.

Emlékeztek még a hangokra, amik a beszélgetést imitálták az eredeti játékokban? Ezek a hangok jelenleg is megvannak. Egy-két motyogás a végtelenségig ismételgetve, miközben a szöveg szép lassan, és átugrás nélkül(!) kiúszik a monitoron. Az elején még vicces, és nosztalgikus ezeket hallgatni, de egy jó pár óra után szinte retteg az ember, ha újra beszélgetésre kerül a sor, hogy „nehogy újra halljam a hangját”. Arról nem is beszélve, hogy ha elbuktunk valamit, ismét elmondja a kolléga a szöveget, ha véletlenül elfelejtettük volna…

A zene nagyon jól el lett találva, és hozza a klasszikus játékok stílusát. Legalább olyan figyelmességgel lett összeállítva az OST, mint a főhőseink animációi, amik szintén prémium minőségűek.

A játék a retro 3D platformerek jó és rossz érzését egyaránt visszaadják. Megkapjuk a hatalmas bejárható tereket, amikre ha ránézünk, elgondolkozhatunk, hogy „ha innen leugrok, akkor egy új területre érhetek, vagy még fel kell oldanom valamit a tovább haladás érdekében?”. Ezen a gondolatmeneten kicsit könnyítettek a készítők, mert már nem olyan túlságosan szekciókra bontott, mint az elődök, de folyamatosan lezárásokba ütközünk majd. Ilyen például a már fentebb említett pályabővítés, vagy a különböző feladatok végrehajtásához szükséges képességek megszerzése.

A pályákat a „pagies”-nek nevezett lapocskákból bővíthetjük, amiket a világban szétszórva találunk. A főbosshoz például 100 darabra lesz szükségünk, amiről szerintem nyugodt szívvel mondható, hogy a kevésbé elszánt játékos szimplán ránéz és annyit mond „F*CK IT!”. Talán ilyen téren haladni kellett volna a korral és legalább egy „könnyített” módot betenni vagy szimplán egy reálisabb követelményt állítani a játékos elé. Maguk a bossfightok számomra abszolút nem jöttek be, elég csalódásnak éreztem az odáig vezető gyűjtögetés okozta „jutalmat”.

A mini játékelemek most is jelen vannak, mint például egy 2D pályán mozgó csillében ékkőgyűjtögetés, vagy Rextro, a retro T-rex, akivel különböző arcade játékokat játszhatunk érmékért cserébe. (Sajnos) Megtalálható a játékban a kvíz elem is, Quack-Fire Quiz néven. Szerintem nyugodtan spóroljuk meg az idegeskedést, és használjuk az internetet, ahol a kiadás idejében már biztos, hogy fent lesznek a helyes megoldások minden kérdésre sorban kigyűjtve…

A rengeteg negatívum ellenére, amit eddig felsoroltam érződik, hogy legbelül egy nagyon precízen összerakott játék bújik meg, de a kivitelezés mégsem tökéletes (mint ahogy azt a fejlesztők hírneve miatt elvárná az ember). Sajnos az első benyomások nagyon eláshatják egy játék hírnevét, ami meg kell mondani nem túl rózsás.

Sajnos az értékelésem sem érhet el túlságosan magas pontszámot, de ha egy leárazáson belefut az ember, vagy patchek érkeznek a játékhoz, mindeképp ajánlom a retro játékok kedvelőinek, mert a szíve mélyén a Yooka-Laylee igazából az a Banjo-Kazooie 3, amire mindenki várt (éljünk a tudatban, hogy a Nuts & Bolts nem történt meg).

Oszd meg velünk és olvasóinkkal a saját véleményedet egy hozzászólásban!

hozzászólás