Funk of Titans – Játékteszt
9 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).
A Funk of Titans az a játék, ahol Zeus fiaként legyőzheted Lady Gagát medúza formájában a Funk-Fu használatával. Állakat fel, lesz ez még így se.
Alapjában véve egy platformer játékról beszélünk, ahol Perseus-t, a Funk-Fu tudásának birtoklóját irányítva haladunk végig három zenei világon: Pop, Rap, Rock. Ez körülbelül negyven pályát tesz ki, és mindegyik stílus végén egy táncpárbaj található, ami egy könnyedebb DDR számra emlékeztethet bennünket.
A pályákon folyamatosan oldalra tartunk, megállásra nincs lehetőségünk. Gombjaink (szám szerint két darab) az ütésért és az ugrásért felelnek. Futás közben ellenfeleinket vagy leütjük, vagy ha nincs tüskés sapka a fejükön, akkor akár rájuk ugorva haladhatunk tovább. Mivel zenés játékról van szó, az ellenfeleink folyamatosan táncolnak. Én sem vagyok a táncparkett ördöge, de szegény katonákat sem a Szombat esti láz fogja porrá égetni, az biztos.
Amennyiben jól teljesítettünk a pályán, akkor három féle bónuszt kaphatunk:
- Összeszedünk minden bakelit lemezt
- Sérülés nélkül teljesítettük a pályát
- Felvettük a Pegasus power uppot.
Amennyiben megsérülünk, leesik a ruhánk és egy alsógatyában kell továbbhaladnunk a pályán. Még achievement is van rá, hogy csupaszon vigyünk végig X pályát. A Pegasus bónusz mellé jár egy külön bónusz pálya, ahol egy sugármeghajtású falovon lovagolva Flappy Bird szerűen szedünk össze még több bakelit lemezt.
Ezek a dolgok még mind megemészthetőek lennének, de a pályák végtelenül repetitívek. Nagyon gyorsan rá tud unni az ember, holott az egyes világok koncepciója nagyon jónak tűnik első ránézésre. Különösen azok a pályák nagyon hangulatosak, ahol igazából csak a sziluettünket látjuk a napfényben.
Egy zene alapú játék esetében azt várná az ember, hogy sokszínű háttérzenével találkozik majd. Ezzel szemben még a világok közt sincs szinte semmi különbség. Bár logikus lenne, de a Pop, Rap és Rock világokban nem a stílusra hasonlító zene szól. A Titánokkal való "harc" alatt a Funk és a világnak megfelelő boss zenéje szól, de ha nincs kiírva, akkor nem jövünk rá milyen stílust hallottunk éppen. Az még elfogadható, hogy az előadókból csak az elsőt tudtam felismerni, de hogy a Rock világ végén egy zebra mintás gitározó kentaur nagyon béna, rockra szinte egyáltalán nem hasonlító zenét játsszon az már kicsit sokk hatású volt számomra.
Ugyan tetszetős a stílusa a játéknak, de a repetitív játékmenet rányomja a bélyegét a programra. Az pedig, hogy az ending teljes mértékben lemásolta az egyik Street Fighter karakter endingjét, az utolsó csepp volt a pohárban. A trailer alapján nagyobb potenciált láttam a játékban, de még így is jobb a „futós” játékok nagyrészénél. A credits alapján nagyon kevesen dolgoztak a játékon, amiért viszont dícséretet érdemelnek.
Értékelés: 6/10
