Oldal kiválasztása

PlayIT 2014 tavasz – élménybeszámoló videókkal

PlayIT 2014 tavasz – élménybeszámoló videókkal
10 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Még nagyobb helyszín, színesebb programok, még több színpad és rengeteg nyeremény. A PlayIT ismét magasabb szintre lépett, egyszerre több fronton is.

Kicsit megkésve ugyan, de végre elolvashatjátok az idei PlayIT-en szerzett tapasztalatainkat. A késlekedés oka elsődlegesen az volt, hogy most lett készen a WiLD-dal közös készítésű videónk (köszönjük a Budavári Schönherz Stúdió közreműködését!), és ezt mindenképpen szerettük volna megvárni az élménybeszámoló publikálásával. Köszönjük a türelmet! 🙂

A helyszín

Idén sem maradtunk tavaszi PlayIT nélkül, aminek szervezése során jó pár ígéretet betartottak, amik közül az egyik és legfontosabb a nagyobb helyszín volt. Maradt a rendezvény a Symában, viszont most nem csak az „A” hanem a „B” csarnok is a látogatók rendelkezésére állt. A tömeg ezáltal jobban eloszlott, sokkal kényelmesebben lehetett mozogni, és nem akart az ember azonnal megfulladni, amint belépett a kiállítói térbe. 


Kattints a képre a teljes galéria megtekintéséhez!

PlayIT Warm Up

A decemberi rendezvényhez hűen a gamestarosok most is megrendezték Warm Up élő adásukat. Ide ismertebb játékosokat, videósokat és újságírókat hívtak meg, hogy egy-egy játékról beszélgessenek. Mi is részt vettünk ebben az adásban, mégpedig a Plants vs Zombies – Garden Warfare-t prezentáltuk egy kis nyereményjátékkal egybekötve. (Ha szeretnéd megnézni ezt a részt, kattints ide: https://www.youtube.com/watch?v=K2v6lo3yX5I&feature=share&t=3h58m17s)

„A” Csarnok

Az „A” csarnokot tekinthetjük a PlayIT szívének, hiszen a legtöbb esemény és műsor itt volt megtekinthető, hála a nagyszínpadnak, ahol a műsorvezetők, Szirmai Gergő és Kiss Imi, azaz a Gameday Irodás srácok voltak. Fergeteges hangulatot csináltak, folyton tömeg volt a színpad előtt, ami még betudható volt a további változatos produkcióknak is. Az egyik különleges show a PlayIT Gamer Championship volt, ahol ismertebb videósok küzdöttek meg egymás ellen a főnyereményért, egy Xbox One konzolért és a mellé járó Titanfallért. Az egyik videós, név szerint Ryan (aki talán ismerős lehet pár olvasónak – főként DayZ-videókat készít, de foglalkozik más játékokkal is, és blogokat készít, élő adásokat sugároz) készített egy külön videót, ahol beszámol a PlayIT-es élményeiről, amit itt meg is tekinthettek, és vele együtt bejárhatjátok helyszínt. Vágatlan anyag, szóval csak óvatosan! 🙂

Természetesen a Sony és a Microsoft sem maradhatott ki. Főként a Microsoft termékeibe lehetett belebotlani: Xbox 360, Xbox One, a windowsos telefonok, tabletek is helyett kaptak, amiket természetesen ki lehetett próbálni, az illetékesekkel beszélgetni, kérdéseket feltenni, amire, ha tudtak, válaszoltak is. A Sonynak kisebb hely jutott, de így is volt PS3, PS4, és itt kipróbálható volt az Infamous: Second Son és a Child of Light is, no meg persze a PS Vita. A PC sem maradhatott ki, folyékony nitrogénnel megoldott hűtést nézhettünk, és mellette más gépeknél is láthattunk igazán szépen kivitelezett vízhűtést.

Természetesen cosplay verseny is volt, ahol igazi különlegességekkel is találkoztunk. A legnépszerűbb ilyen téren a LoL-os kosztümök voltak, de a Dragon Age sem maradt ki a szórásból, és Alice sem, akihez az egyik legkülönlegesebb, öltözék fűződik. 


Kattints a képre a teljes galéria megtekintéséhez!

A retro rész is könnyebben fellelhető volt, ami rögtön a GS színpadja mögött terült el, ahol aztán minden megtalálható volt, amire csak egy vérbeli gamernek kedve szottyanhat. Igazi különlegességekkel idézhettük fel a gyerekkorunkat, ráadsul még flipperasztalok is voltak, amik körül folyamatos volt a nyüzsgés. A GS most kapott egy külön kis színpadot, ahol egész nap folyamatos nyereményjátékok zajlottak, majd az este egy Late Night Live Arénával zárták a programokat, és onnantól a Rock Band gondoskodott a zenéről zárásig.

Természetesen a PlayIT Shop is volt, folyamatos tömeg kísérte a nyitástól kezdve, így aki vásárolni akart, vagy kivárta, hogy sorra kerüljön, vagy késő délután ment oda, amikor már csillapodtak a kedélyek, remélve, hogy még kaphat a kiszemelt áruból.

„B” Csarnok

A „B” csarnok volt az e-sport kedvelők igazi szentélye. Itt volt megtalálható a League of Legends és a DOTA 2 színpad, ahol a meccseket folyamatosan figyelemmel kísérhették a rajongók. Talán a LoL-t többen követték, viszont a DOTA-nak sem kell szégyenkeznie, mert szép számmal gyűltek oda a szurkolók, hogy szorítsanak kedvenc csapatukért. Sikerült megnyernünk pár sor erejéig az egyik legismertebb DOTA 2-kommentátort, így most következzen az ő véleménye a rendezvényről.

Üdvözlök mindenkit, Debreceni „TZeus” Péter vagyok. Engem kértek fel, hogy kommentáljam a PlayIT rendezvény Dota 2-es mérkőzéseit, amit örömmel el is fogadtam. Kicsit fáradtan vágtam neki a szombati napnak, de legalább az utazás része nem volt problémás, hiszen ahogy felértem Pestre, rögtön el tudtam jutni a csarnokhoz pár perc alatt. Mielőtt elértem volna a helyszínt már összetalálkoztam néhány haverral, akik szintén résztvevői voltak az eseménynek. Egész gyorsan sikerült bejutni az esportmillás srácok segítségével, akiknek egyébként ezúton szeretném megköszönni azt a hatalmas energiát, amit a szervezésbe fektettek, mert nagyon jó munkát végeztek! Az elején volt egy kis késés a csapatok előkerítése meg a konfigolás miatt (amit a lehető legrövidebb idő alatt sikerült megoldani), de ez talán minden rendezvényen érzékelhető. Emiatt vált sűrítetté egy picit a menetrend, hiszen 1-2 hosszabb szünetet leszámítva folyamatosan castoltam. Külön köszönet, hogy tényleg csak a közvetítésre kellett figyelnem, így pedig hihetetlen könnyű és élvezetes volt "dolgozni". Az első összecsapás után pörgős jó meccseket lehetett látni, emiatt is szakított rá sok ember időt, hogy ha nem is a teljes versenyt, de 1-2 órára leüljön, és élvezze a Dota 2 nyújtotta szórakozást. Nagyon tetszett az egész, sokan voltak kíváncsiak a Dota 2-re, de egyébként is rengeteg ember volt a helyszínen. A mérkőzések és a díjátadások után néhányan még maradtunk (Fricsi, Dzsem, Hiéna, Rain) illetve egy sör mellett megbeszéltük a stadionok buszállomásnál csövezve, hogy milyen is volt a PlayIT (leginkább kielemeztük a mérkőzéseket). E9|Rain többünknek szállást adott, így nem kellett az utolsó buszhoz sietnem, szóval még jó pár sör legurulhatott, neki is ezúton szeretném megköszönni ezt a szívességet. A legnagyobb kár, hogy jó néhány olyan emberke, akivel szerettem volna újra találkozni, sajnos nem tudott jelen lenni, remélem a következő alkalommal már ez sem lesz probléma. Bizakodó vagyok, hogy lesz majd az őszi PlayIT-en is Dota 2, és hogy még többen látogatnak majd el a színpadunkhoz. Találkozunk a következő rendezvényen!

A tömeg ezen a részen sem volt elviselhetetlen, kényelmesen lehetett azért mozogni. Sok érdekesség is volt itt megtalálható az e-sport színpadokon kívül. Itt kapott helyet a kvízszínpad, ahol folyamatos pörgés volt igazán változatos kérdésekkel, és a kvízmesterek szerepében Gyu és BZ tetszelgett. Jól válaszolva kisebb ajándékokkal gazdagodhattunk. De leülhettünk Magic the Gatheringgel játszani, vagy akár társasjátékokat is kipróbálhattunk. A Minecraft sem maradt ki, amit a témához illően egy hatalmas Creeper jelzett a csarnok közepén.

Boltok tekintetében itt volt a Szoftveráruház, ahol az aktuális játékokat szerezhettük be, és természetesen hatalmas tömeget kellet kivárnunk, vagy ha türelmesek voltunk, akkor délután visszanézve, sorban állás nélkül is tudtunk vásárolni. A HoldfényTeam is kilátogatott sok-sok gamerkiegészítővel és egyéb apróságokkal, valamint a Fumaxot is kint találtuk, ahol eddig be nem szerzett könyvekre tehettünk szert. 


Kattints a képre a teljes galéria megtekintéséhez!

Negatívumok

Az elődhöz képest jóval kevesebb negatív véleménye lehet a kilátogatóknak. A tömegre számítani kell egy ilyen eseményen, így vagy nagyon korán kell odaérkezni, hogy időben bejussunk, vagy inkább délután, amikorra a tömeg nagyja már levonul. Tájékoztatás terén semmi panasz nem lehet, a kihelyezett pontoknál lehetett kapni térképet, információkat szerezni. Viszont ami tényleg negatívum, az a kipróbálható játékok terén volt keresendő, ugyanis a legtöbb kint lévő cím már az előző évben is kipróbálható volt, semmi exkluzív játékkal nem találkozhattunk, ami egy ilyen nagy kaliberű játékshown egy kicsit furcsa. 

Összegzés

Összességében elmondható, hogy a PlayIT egy újabb szintre lépett, még az előzőhöz képest is. Még nagyobb helyszín fogadta a kilátogatókat, ami jót tett a rendezvénynek, és nem volt akkora tömeg, ráadásul egyszerre több embert lehetett beengedni. Igazán változatos programokban volt részünk, ahol még a közönséget is bevonták. Egyre jobb irányba halad a rendezvény, ami reméljük még jobb lesz, és a karácsony előtti szezonban nagyobb eséllyel találkozhatunk először itt kipróbálható címekkel. Mellékesen érdemes megjegyezni, hogy ismét rekordot döntöttünk, hiszen összesen 13 ezer ember látogatott ki idén tavasszal. Várjuk a következőt – mi ott leszünk, és Ti?

Translate »