Vándorszínészek – Filmkritika
6 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).
A film forgatási munkálatai már 2015-ben elkezdődtek, és a tervezett bemutatója 2016 ősze lett volna, ám egyéb okok miatt csak idén, egészen pontosan március 6-án került sor a díszbemutatóra, melynek a Vígszínház adott otthont. A hazai mozik március 8-tól játsszák a filmet, mely Sándor Pál Kossuth-díjas rendező munkája, forgatókönyvét pedig Sándor Pál, Szekér András és Péterfy Gergely közösen jegyzi. Lássuk, miről is szól a film (a cím mondjuk sokat sejtet).
1842-ben játszódik a történet, amikor is az ifjú katona, Fekete (Mohai Tamás) épp 24 órás el-távját tölti. Betéved egy helyre, ahol épp vándorszínészek előadása zajlik. A helyi „egyszerű lelkek” nem fogadják kitűnő lelkesedéssel a darab végét, így elégedetlenségük hatalmas bunyóvá alakul, amibe a teljes társulat, de még a szőke hajú katona is jócskán belekeveredik. Három nappal később ébred csak az ütlegelés hatása miatt, így tudatosul benne, hogy elkésett. Ha rátalálnak, ki is végezhetik ezért, így nem marad más lehetősége, a vándorszínészekkel tart. Az ekhós szekeres társulat úti célja Pest, minden vágyuk, hogy az ottani kőszínházban játszhassanak.
A színtársulat kissé önkényes igazgatója, Kantó (Gáspár Sándor) gondoskodik arról, hogy az útba eső falvakban, vagy akár arisztokrata uraságok udvarában is felléphessenek, összekalapozva annyi garast, hogy ne legyen üres a gyomruk, és folytathassák több hónapos útjukat. Emma (Martinovics Dorina) a társulat fiatal színésznője felkelti az újdonsült társulati tag érdeklődését. Úgy tűnik, ő sem közömbös a fiú iránt, akiről már azt is megtudjuk, hogy „húsz, meg kettő, meg kettő” éves. Nem együgyű fiatalemberről van szó, inkább csak amolyan jólelkű, egyszerű, kedves katonáról, aki szemmel láthatóan nem szívleli a katonáskodást, és nagy benne a szabadságvágy. A csinos lány tanítja, formálja, hogy ne tűnjön fel előadásaik során a nézőknek – akik között gyakran katonák is előfordulnak –, hogy ő bizony nem egy közülük.
A társulatban van még a darabokat kívülről fújó fiatal fiú, Borostyán (Ifj. Vidnyánszy Attila) is, aki soha nem kap szerepet, neki csak a háttérmunka marad, némi villámláseffekt és zenei kíséret biztosítása kapcsán az előadások során. A Rudolf Péter és Nagy-Kálózy Eszter színészházaspár a filmben is egy párt alakít, nevezetesen Zengőt, és Zengőnét. Zengőnek gyakran akadnak szövegemlékezési problémái, amit állandó súgójuk segít áthidalni, akit nem más alakít, mint – aki megszólaltatta a Dallasban Cliff Barnest, vagy akit láthatunk nap, mint nap a Media Markt-reklámok maffiózóinak főnökeként – Végh Péter. A kalandos út során felbukkan egy régi ismerős, Kova (Hegedűs D. Géza) és annak lánya is, így az események nem várt fordulatokkal gazdagodnak.
Vajon teljesül az álmuk, és a világot jelentő, pesti deszkákon látjuk viszont őket? Netán vízbe fulladnak egytől egyig mind, egy szemtelen kompos férfi miatt? Vagy egész más befejezést képzeltek el a forgatókönyvírók? Kiderül, ha megnézed ezt a 102 perces romantikus vígjátékot.
Martinovics Dorina sokaknak ismerős lehet a Váló társak c. magyar sorozat utolsó évadából. Ebben a filmben csak úgy sugárzik belőle Emma színjátszás iránti szenvedélye. A tekintetéből szinte kiolvasható, hogy ez az élete, és bármit megtenne azért. Filmbéli húgával közös jelenete, miközben a színjátszás rejtelmeibe vezeti, nagyon szépre sikeredett. Nagy döntések jutnak neki útjuk során. Olyan természetes szépség ő, akit jó nézni, jó hallgatni, és mikor mosolyog, az magával ragad minket, nézőket. Sok-sok filmszerepet ennek a fiatal hölgynek, hogy ne csak a színházba járó közönség ismerje meg az arcát, nevét és tehetségét.
Gáspár Sándor nagyszerűen hozza a rafináltságot és az elhivatottságot Kantó, társulatigazgató szerepében. Önkényessége mögött rejtőznek azért érzelmek, melyek időnként felszínre kerülnek, így a maga módján ő is szerethetővé válik.
Rudolf Péter és Nagy-Kálózy Eszter kettőse a filmben pont annyit ad, amennyit kell, se többet, se kevesebbet. Egyikükhöz sem tudunk kötődni, mert nincs annyi színre lépésük, amely során erre lehetőségünk lenne, ám cserébe megkapjuk Rudolf Péter már-már szokásos kiszólásait, bambának tűnő arckifejezéseit mellyel – már oly’ sok év megannyi hasonló filmes szerepe után – a mai napig is képes belőlünk kiváltani a röhögőgörcsöt.
Mohai Tamás a kissé naiv, ám csöppet sem szemérmes fiatal katona szerepében hamar kivívja szimpátiánkat. Nem akar egyebet, csak szabadságot, boldogságot, és tartozni valahová, valakikhez. A színtársulat lesz az ő családja, ám a megpróbáltatások, kalandok után meg kell hoznia a döntését, velük maradjon, vagy nélkülük folytassa útját? A szívére, vagy az eszére hallgasson? A filmben nemcsak erre kapunk választ, de arra is, hogy hány ember fér abba a bizonyos dézsába…
Ifj. Vidnyánszky Attila az érzékeny lelkű Borostyán szerepében hozza a fiatal lendületet és tüzet, amit a hosszú időn keresztül elnyomott, színpadra nem állható énjének felszínre törése táplál. Jó volt látni itt egész más karakterben, mint amilyenben már megszoktuk pl. az Aranyélet című sorozatban.
Hegedűs D. Géza számomra egy óriási meglepetés volt a filmben. Az összes szereplő tüze eltörpül az övé mellett, mikor pl. szerep a szerepben épp Shakespeare Lear király monológjából hallunk tőle egy hihetetlenül erős részt azzal az egészen elképesztő tekintettel.
Értékelés
80%
Összefoglaló „ Ez a film 5-6 éves gondolkodás, munka, gyötrődés és imádat terméke.” (Sándor Pál) Játékosan, néha szomorúan, néha mulatságosan kapunk ízelítőt szerelemből, házastársi bosszúból, kalandvágyból, elhivatottságból, megbocsátásból, gyávaságból, bátorságból, kötődésből és kiapadhatatlan szenvedélyből. Kikapcsolódásnak tökéletes a film.
