Trident’s Tale – bemutató
A 3DClouds legújabb játéka, a Trident’s Tale a sötét és durva kalóz történet helyett egy színpompás, napfényes kalóz kalandot kapunk. A játék alapjaiban nagyon hasonlít az Oceanhorn 2-re, azonban az egy kicsit talán komplexebb a játékmechanikák felsorakoztatását tekintve.
Ebben a kedves, rajzfilmes világban Ocean kapitány szerepébe csöppenünk, aki egy legendás szigony darabjait próbálja összegyűjteni, hogy megmentse a nagyapját. Egyszerű, de pont megfelelő alaptörtént, ami illik is a meseszerű világhoz és érzethez, amit a játék kialakítani szeretne. A narratíva barátságos, könnyed, sőt olykor megható, pont annyira, hogy bármely korosztály élvezhesse.
A játékmenet két részre osztott: a tengeren hajózásra és a szárazföldön zajló kalandokra. A hajózás egyszerű, de élvezetes – a vitorla alatt morajló tengeren más hajókkal kell majd harcolnunk, a vészjósló szigetek közt haladva pedig a ránk támadó csontváz-kalózokkal, vadállatokkal, sőt, néha a természettel is. A hajó fejlesztése, az időjárási események és a felfedezhető szigetek szépen ritmizálják a tengeri szakaszokat.
Szárazföldre lépve a játékmenet egy egyszerű akció-kaland játék alapjaira építkezik: Ocean pengével, pisztollyal és néhány varázslattal veszi fel a harcot az ellenségeivel. A harcrendszer nem kínál nagy nehézségeket, nem igényel mély taktikai tudást, viszont a különleges effektek és környezet felhasználhatósága valamennyi színt visz az összecsapásokba – legalábbis egy ideig.
A kisebb ellenfelek elleni harcok hamar monotonná válnak az opcióink limitáltsága miatt, a kihívás, mint említettem nem túl magas, és néhány küldetés erősen érezhető, hogy csak a játékidő hosszabbítására szolgál.
Azonban ami igazán megmenti a szárazföldi szakaszokat, az az, ahogy a felfedezés működik: Ocean mozgása reszponzív és folyékony, a helyszínek vizuálisan változatosak és érdekesek. Ezek mindig rejtenek valami apróságot, amit érdemes megnézni, kipróbálni vagy felfedezni. A világot kézzel tervezett pályák alkotják. A vizualitás élénk, kifejező – különösen a tenger kiemelkedően szép –, és a napszakváltakozás is hozzáad egy csipet hangulati mélységet az amúgy derűs díszlethez.
A játék igazi erőssége azonban a csapatában rejlik. Az útközben csatlakozó karakterek – mint például egy hegedűs, egy robot vagy egy élőhalott – nemcsak stílusosak és szórakoztatóak, de funkcionálisan is bővítik a lehetőségeinket.
Technikailag a Trident’s Tale nem tökéletes: a szinkron hullámzó, a jelenetek animációi kissé darabosak, és a harcrendszer egyszerűsége hosszabb távon elveszti az izgalmát. De mindezt kompenzálják az játék pozitív részei. Ez a játék nem akar több lenni annál, ami: egy aranyos, nyugodt kaland, ami a maga 15 óra játékidejével két-három délutánnyi kikapcsolódást szolgáltat.
