Supergirl – Filmkritika

Madár? Repülő? Egy depresszív party girl nonkonformista viselkedéssel?

Avagy mivé lesz egy hős, ha épp nincs otthona és életcélja.

James Gunn alapos takarítást végzett a DC Universe háza táján. A tavaly debütált Superman film volt a hivatalos indulása az új időszámításnak, amely Gunn víziója alapján reformálja a DC karaktereket és fűzi össze őket egy új, egységes univerzumban. Jó ideje lehet már tudni, hogy a Warner részéről ez teljes szakítást igényelt a Zac Snyder által készített filmek alkotócsapatával és színészeivel, Gunn ugyanis mindent a nulláról kezdett. A Superman tavaly pozitív fogadtatásban részesült a kritikusok körében; méltatták a humorát és a sztori komolyságát, ugyanakkor bírálták az új irányelveket és a feszített tempóját. Ez valahol érthető, hiszen a filmben rengeteg minden történt szűk két órás játékidő alatt, például bemutatkozott Superman unokatestvére is, Kara Zor-El, aki a képregényekhez képest igencsak merész interpretációt kapott.

A Milly Alcock megformált karakter Gunn univerzumában egy alkoholista buli-bige lett, aki bár ugyanazon képességekkel rendelkezik, mint az Acélember, jobb szereti a galaxist járni és felelőtlenül lerészegedni olyan bolygókon, ahol az ereje nem működik. Az új háttérsztorija szerint így dolgozza fel a gyászt, amit a szülei és bolygója elvesztése okozott. Ő ugyanis Supermannel ellentétben kamaszkorában hagyta el a Kryptont, ahol már egy megszokott élete volt, így sokkal nehezebben fogadta el a bolygó pusztulását és a Földön való újrakezdést. Ez az ív egyértelműen több mélységet érint, mint a karakter bármely eddigi filmes változata, így kiváló frissességet ad a Supergirl erdettörténethez.

A karakter tehát egyfajta antihősként kapta meg a bemutatkozó filmjét, amihez a Warner egy kiváló rendezőt, Craig Gillespie-t szerződettet le. Gillespie neve a szakmában garancia a jó minőségű, karakterközpontú sztorik kivitelezésére, és a rendezői látásmódja Gunn elképzeléseivel kiváló párosítást alkotnak. Érezhetően több hangsúlyt fektettek Kara belső vívódásaira és átalakulására, mint egy komplex problémákkal teli történet felépítésére. A cselekmény ily módon kifejezetten bináris: adott a céltalan, bulizós Supergirl, akinek hedonista mindennapjai véget érnek, amikor egy intergalaktikus bűnözőszervezet megmérgezi szeretett kutyáját, Kryptót. Hogy megmentse őt, kénytelen segítőtársakat toborozni és átszelni az univerzum legveszélyesebb területeit. Amolyan John Wick-féle szuperhős film a csillagok között.

Nem kell sem túl nagy fordulatokra, sem kontinuitásos világbővítésre számítani, a film ezek nélkül is megállja a helyét pusztán a főszereplője személyes fejlődésével. A hovatartozás problémája, az identitáskeresés, az életcél meglelése örökzöld témák, és a film jól használja fel Karát, hogy ezeket modern módon érvényesítse, miközben autentikusan összeköti őt Supergirl képregénybeli attribútumaival. Ezáltal sokkal természetesebb módon jutunk el arra a pontra, ahol a szereplő az élvhajhászat helyett már vállalni akarja az erejével járó felelősséget, és azzá hősnővé szeretne válni, akinek lennie kell. 

A színészi játékokat illetően Alcock jól játssza a szerepét, hihetően adja elő Kara minden esendőségét és erényét. A galaktikus útitársát alakító Eve Ridley, akinek ez az első komolyabb filmszerepe, szintén fantasztikus színészi teljesítményt nyújt. Ő képviseli azt az elhivatottságot és tisztességet, amik Karában már eléggé megfakultak, de még nem tűntek el teljesen. Párosuk leginkább a Ragadozó Madarakban bemutatott Harley Quinn és Cassandra Cain dinamikáját idézi, és egy szoros barátság / mentor-tanítvány viszony kialakulását sejteti a későbbiekben. És hát természetesen nem maradhat szó nélkül az Auqamanből újracastingolt Jason Momoa sem, akit (talán szándékosan) igyekeztek a felismerhetetlenségig elmaszkírozni és egy új, formabontó szerepbe tenni a Snyder-féle filmekben szerzett ismeretsége után. A kísérlet, bármennyire is szemet szúró, de működött. Momoának jól állnak a kissé polgárpukkasztó mellékszerepek, amik épp csak annyira színesítik a történetet, hogy pár jó poén és nevetés garantálva legyen.