Oldal kiválasztása

Monster Hunter (Szörnybirodalom) – Filmkritika

Monster Hunter (Szörnybirodalom) – Filmkritika50% XP50% XP

A Monster Hunter eredetileg egy 2004-ben PlayStation 2-re napvilágot látott játék volt, amelyben – nem fogjátok kitalálni! – szörnyeket kellett levadászni. Összességében egész jó fogadtatásban részesült, Japánban pedig különösen népszerű volt. Több folytatása is készült, most pedig itt az egész estés mozifilm!

2020 végén látott napvilágot a Monster Hunter – Szörnybirodalom című film, melyben egy amerikai katonai csapat a korábban a terepre kiküldött, de elveszett társaik megkeresésére indul, amikor is egy furcsa vihar közepette végül egy teljesen másik világba csöppennek. Ebben a világban aztán vannak mindenféle lények: óriási sárkányok, a Dűne homokszörnyeihez hasonló „diablók”, dinoszauruszokhoz hasonlatos páncélos növényevők és kifejezetten agresszív pókok. A legtöbbjük pedig nem túl barátságos.

A Milla Jovovich által megtestesített Natalie Artemis a csapatával ebbe a környezetbe csöppen, mit sem sejtve a rájuk leselkedő veszélyekről. Aztán persze arcul csapja őket a realitás, a csapatának tagjai szépen sorban elhullanak, és innentől a harcedzett és mindent túlélő katona és a világban már többé-kevésbé berendezkedett Vadász megpróbáltatásait követhetjük nyomon.

Önmagában a lefestett világ igencsak lenyűgöző, és a szörnyek is elég jól mutatnak a vásznon, azonban itt gyakorlatilag a végére is értünk a pozitívumoknak. A sztori ugyanis eléggé össze lett csapva, a karakterek kifejezetten távol-keletire sikeredtek, ami egy videojátékban kifejezetten előnyös is lehet a stílus kedvelőinek, de egy élőszereplős filmben a testmagasságukkal megegyező méretű kardokat hurcibáló szereplők már-már komikusan hatnak, és az sem viszi túlságosan előre a cselekmény kibontakozását, hogy megismerkedésüket követően a két főhős hosszú ideig csak egymást gyepálja, majd utána a szörnyekkel szállnak szembe, viszont teszik mindezt úgy, hogy egy kukkot sem értenek a másik nyelvén.

A film első fele arachnofóbiában szenvedőknek nem ajánlott!

De a koronát az egészre Ron Perlman újbóli megjelenése teszi fel, hiszen míg Jovovichnak és az amúgy a harcművészeteket aktívan űző Tony Jaanak még csak-csak elhisszük, hogy túl tudnak élni egy ilyen terepen, a nyitó képsorokban is megmutatkozó, gumiarcú Ron Perlman annyira kilóg a közegből, hogy csak na! Nem tudom, ki válogatta össze a szereplőgárdát, de amennyire össeszedettnek tűnt főhősnőnk katonai csapata, a Vadászt leszámítva a többi szereplő annyira nem illik az egész sztoriba.

Persze, a különös világ lényeiről gyakorlatilag semmi konkrétumot nem tudunk meg a nevüket és a gyenge pontjukat leszámítva, de őszintén szólva a látványorgia mellett erre nincs is különösebben szükség. A készítők koncepciója ugyanis egy olyan videojátékos vizuális világ megteremtéséből állt, amely kifejezetten a számítógépes grafikára helyezi a hangsúlyt. Így aztán nem is kell nagyon meglepődni azon, hogy az akciójeleneteket leszámítva az élő szereplők nem nagyon tudnak mit kezdeni magukkal, hiszen a film jelentős részét zöld háttér előtt forgatták. Annál pedig kevés illuziórombolóbb dolog van, mint ha díszlet nélkül, egy üres teremben kell eljátszanod a teljes cselekményt.

Sajnos a zöld hátteres technológia nem minden esetben működött tökéletesen, például a végső boss fight során olyan szinten kontúrosak az élő szereplők, hogy az már szúrja a szemet, de másutt is élesen különválik az animált világ a színészekétől. A távol-keleti stílust hitelesebben kellett volna ábrázolni, nem egy az egyben követni a videojátékokban megszokott, túlzó arányokat (lásd: Devil May Cry és társai), és a nyelvi akadályok, valamint a szörnyek részletesebb bemutatásának hiánya is mind fekete pontot érdemel. A látványvilág legalább annyira túlsúlyba került, mint A Nagy Fal esetén, és ez már annak idején sem tett jót egy filmes alkotásnak. Az animált macskáról pedig inkább ne is ejtsünk szót…

Hazai mozipremier: 2021. május 13.

Értékelés

50%

Összefoglaló A videojátékok rajongóinak egyszer nézhető filmes alkotás, amely elsődlegesen a harcművészetekre és a számítógépes animációra, azaz a látványra helyezi a hangsúlyt. A kurta befejezése folytatásért kiált, ám számos hiányossága miatt nem biztos, hogy a nézők is megszavaznák. Kevesebb nyelvi akadállyal, kicsit jobban válogatott mellékszereplőkkel és a valódi díszletek és a számítógépes animáció közötti jobb egyensúllyal, no meg a szörnyekről egy kicsit több háttérinfóval felvértezve sokkal jobbat is ki lehetett volna hozni belőle.

Monster Hunter – Szörnybirodalom
50%
Translate »