Oldal kiválasztása

Mad Max – A harag útja – Filmkritika

Mad Max – A harag útja – Filmkritika

Az utóbbi évek egyik legjobb és legpörgősebb akciófilmje, amely kötelezően moziban nézendő, lehetőleg eredeti hangsávval, feliratosan. Nagyon üt. De tényleg!

Azt hiszem, kevés olyan hihetetlen nagy elvárásokkal szemlélt filmnek van mostanában premierje, mint a holnaptól hazánk mozijaiban is vetített Mad Max: Fury Roadnak (magyarul a Mad Max: A harag útja néven fut). A külföldi premier egy hete már megvolt, és a külföldi sajtó az egekig magasztalta George Miller kétórás remekművét, de vajon mire számíthat az a néző, aki hazánkban tér be az egyik filmszínházba?

A sajtóvetítés 2D-s, feliratos élménye után most már bizton állíthatom, hogy 120 percnyi hihetetlen és lenyűgöző audiovizuális orgiára, folyamatos, csupán néhány lélegzetvételnyi kötelező szünetet biztosító hullámvasutazásra, feszengésre, brutális sérülésekre, lövésekre, robbanásokra és az utóbbi idők egyik legjobban magával ragadó filmvászonra megkreált kiábrándultságérzésére (lásd még: Furiosa „hazatérése”). A Mad Max pontosan az, amit várnak a rajongók és mindazok, akik egy látványos és pörgős akciófilmre váltanak jegyet. Mindezt pedig a legmagasabb szinten kapják a nézők a teljes játékidő alatt, egy részletesen felépített, szépen ívelő történet elmesélése közben.

Ja, hogy hihetetlen a történet? Olyan sérüléseket szenvednek szereplőink, amit nincs olyan ember, aki túlélne? Egy-két jelenet megmosolyogtatóan elrugaszkodik a fizika törvényeitől és a valóságtól? Mutassatok egy olyan vérbeli akciófilmet, ahol nem merülnek fel ugyanezek a fenntartások. A Mad Max viszont egy kerek egész formájában tálalja elénk a fordulatos történetet (Maxnek nem kilenc, hanem legalább kilencven élete van), a remekül megírt forgatókönyvet, a remekbe szabott színészi játékot, a zenét (amelynek hiánya legalább annyira hatásos egy-egy jelenetnél, mint amikor a látvánnyal összhangban izomból verik a dobokat és szól a megvadult elektromos gitár) és azt a látványvilágot, amely bekebelez, megcsócsál (főként a sérülések és egyéb „beavatkozások” váltanak majd ki feszengő érzést a nézőből), majd magunkból kifordítva dob vissza minket a film végén a székbe.

Igazi hullámvasutazás ez, amely megragad, magával ragad, és egészen a záró képsorokig nem is enged el. Majd pislogva feláll a néző a székéből, és elgondolkozik azon, hogy vajon miért kellett ennyit várni egy olyan akciófilmre, amely tényleg megfelel a 2015-ös elvárásoknak, amely minden valószínűség szerint nem fog akár a Mátrix vagy más hasonló kultfilm szintjére emelkedni, de tökéletesen megmutatja, miről kellene, hogy szóljanak az akciófilmek. Ahol nem csupán azon van a hangsúly, hogy a két szemben álló fél (gyk: a jók és gonoszak – már ha egyértelmű a határvonal a kettő között) püföli egymást, de az is lényeges, hogy mindezt hogyan teszik, miért teszik, milyen cél érdekében? És hogy van-e értelme a küzdelmüknek? És vajon megváltás vár bárkire is az út végén? És vajon jobb lesz a világ attól, amit cselekedtek? És egyáltalán: ki pusztította el a világot…? (Who killed the world?)

Csak reménykedni tudok, hogy sosem fogja az emberiség megtapasztalni a Mad Maxben látható őrületet, amely talán a kelleténél kicsit jobban is hihető, ám abban biztos vagyok, hogy minden mozilátogató előre beírja majd a naptárába a következő rész bemutatójának dátumát…

Értékelés: 10/10

Oszd meg velünk és olvasóinkkal a saját véleményedet egy hozzászólásban!

hozzászólás

Aktuális fórumtémák

Eseménynaptár

Translate »