Marathon – játékteszt
A 2022-es, 3,6 milliárd dolláros felvásárlás óta a Bungie és a Sony kapcsolata finoman szólva is hullámzó. A japán tech óriás nem titkolt módon azzal a céllal szerezte meg magának a Halo és a Destiny fejlesztőit, hogy a tapasztalatuk és technikai tudásuk révén segítséget nyújtsanak 10-12 live service játék elindításában, emellett pedig dolgozzanak a saját projektjükön is, a Marathonon.
Több csapat is párhuzamosan kapott lehetőséget, hogy élő szolgáltatású játékot fejlesszen, azonban a projektek nagy részét azóta lelőtték (The Last of Us online, vagy a Bluepoint stúdió készülőben lévő játékai). A legemlékezetesebb bukás ilyen szempontból a 2024-ben megjelent Concord, amit két héttel a megjelenés után kukázott a Sony, azok a játékosok, akik pedig megvásárolták, visszaigényelhették a pénzüket. Bár a Sony eredetileg teljes autonómiát ígért a Bungienak, az utóbbi években több ízben hangot adtak az elégedetlenségüknek a veterán stúdió munkatempójával és költséghatékonyságával kapcsolatban, így cikkünk alanya, a Marathon tekinthető a stúdió vizsgamunkájának. Amennyiben a játék nem teljesít jól, félő, hogy a Bungie teljesen betagozódik majd a PlayStation Game Studios alá és elveszíti az önállóságát.
Habár az újvonalas játékosok számára a Marathon egy frissen debütáló cím, a Bungie az első azonos című játékát 1994-ben adta ki. A klasszikus Marathon a csapat korai mesterműve, amely jóval megelőzte a korát és lefektette azokat az alapokat, amikből később a Halo és a Destiny is építkezett.
A történetmesélés nem átvezető videókkal történt, hanem a pályákon elszórt számítógépes terminálokon keresztül. A játékos ezekből olvashatott naplóbejegyzéseket, üzeneteket és a háttértörténetet, amely egy eddig ismeretlen, rejtélyes atmoszférát teremtett. A játék nem egy a kilencvenes évek trendjeihez idomuló klasszikus lövöldözés volt, hanem mély filozófiai kérdéseket feszegetett a mesterséges intelligencia öntudatra ébredéséről és az emberi természetről.
A klasszikus játék főhőse egy kiborg volt, az új játékban a játékosok úgynevezett „Runner” azaz Futó szerepben érkeznek a Tau Ceti IV bolygóra. Ők klónozott, kibernetikus testekkel rendelkező zsoldosok, akiknek halála esetén a tudatuk felkerül egy új testbe, ezzel újra fókuszba hozva a „gép vagy ember?” kérdéskört. Feladatuk a bolygó titkainak feltárása, relikviák és technológiák megszerzése és megbízások teljesítése különböző frakciók számára.
Minden kör előtt Shellt is választunk, vagyis karaktert — jelenleg 6+1 érhető el —, és mindegyik más-más szerepre specializálódott (lopakodás, gyógyítás, nyers erő stb.). Csapatban a képességek jól kombinálhatók; egyedül pedig fontos, hogy a saját játékstílusodhoz illő Shellt válassz, mert a siker gyakran a képességek megfelelő időzítésén múlik.
Ha kiválasztottuk a teljesítendő feladatokat, illetve karakterünket, meghatározhatjuk, hogy milyen felszerelést viszünk be magunkkal a pályára. Kezdő játékosként lesz egy alapvető loadoutunk amit be tudunk vinni, illetve a játék folyamatosan kínál ingyenes csomagokat, amikben gyengébb fegyverek és egy kevés életerő töltő található, arra az esetre, ha a korábbi runok alatt összeszedett felszerelésünk elvesztését nem akarjuk megkockáztatni.
A teljesítendő feladatok egy része konkrét területekhez kötődik, más küldetéseket viszont bármelyik pályán teljesíthetünk. Jelenleg három különböző térkép érhető el, mindegyik eltérő fenyegetettségi szinttel és nehézséggel, ám a Bungie visszajelzései alapján a hamarosan érkező Season 1 frissítéssel ez a kínálat már bővülni fog.
Ahogy korábban is említettem, a Marathon messze nem lesz mindenki játéka. Már az első néhány kör során komoly fejtörést okozhatnak a pályákon található lootok, hiszen vizuálisan rendkívül hasonlóak, a tárgyak leírása pedig alig segít eldönteni, mi értékes és mi az, amit gond nélkül ott hagyhatunk. Néhány esetben ugyan jelzi a játék, hogy egy adott tárgy sikeres kijutás után automatikusan kreditté alakul, így ezeket többnyire magammal vittem, de összességében nagyon kevés kapaszkodót kapunk.
A fegyvereknél némi támpontot ad a színkódolás, amely a tulajdonságaikra utal, és bizonyos tárgyaknál is találkozhatunk hasonló jelölésekkel. Ugyanakkor rengeteg olyan kiegészítőt is felszedhetünk, amelyek az öltözetünk egy-egy statját javítják, mégsem egyértelmű, hogy ezek pontosan mennyit számítanak. A UI és a menürendszer sem könnyíti meg a dolgunkat: az alapvető mechanikák megértéséhez alapos olvasgatásra és már az első indítástól kezdve fokozott odafigyelésre van szükség.
Egy ilyen jellegű játéknál különösen fontosnak tartom, hogy a legalapvetőbb rendszerek már az első pillanattól világosak legyenek, a bonyolultabb elemeket pedig a játék fokozatosan, a megfelelő pillanatokban tanítsa meg a gameplayen keresztül. A Marathon esetében ez sajnos nem mindig történik meg: sokszor magunkra maradunk a felfedezéssel. Bár bizonyos funkciók megnyílásakor kapunk egy rövid, írásos útmutatót, ez számomra egyáltalán nem volt immerzív, és nem pótolta a játékbeli, organikus tanulási folyamatot.
Ugyan a cím azonos, a műfaj nem. Az eredeti Marathon egy egyszemélyes, történetorientált játék volt, míg a frissen megjelent darab egy a mostanában felkapott extraction shooterek közül, azaz többedmagunkkal belépünk egy adott pályára, megpróbálunk minél több felszerelést, erőforrást szerezni, majd élve elhagyni a pályát. Amennyiben nem sikerül, minden, amit magunkkal vittünk vagy meccs közben találtunk odavész. A megjelenés előtt azt gondoltam, hogy a Marathon már a műfajából adódóan sem fog széles közönséget megszólítani, és néhány órányi játék után ezt a korlátot még hangsúlyosabban érzékeltem, de erről kicsit később.
Az első indítás alkalmával egy tutorialba dob minket a játék, ahol megtanulhatjuk a mozgást, az alapvető gameplay mechanikákat és kapunk egy kis ízelítőt abból, hogy milyen jellegű feladatokat kell majd elvégeznünk 1-1 kör alkalmával.
A tutorialt követően rögtön szembesülünk a játék egyik nagy kihívásával: a rendkívül komplex menürendszerrel. A jutalmak megszerzésével párhuzamosan a menüt narráló MI fokozatosan ismerteti a funkciókat, és ezekre a magyarázatokra érdemes is figyelni, különben könnyen el lehet veszni a menü mélységeiben.
A Marathont játszhatjuk többedmagunkkal vagy teljesen egyedül. Egyedül indulva a lobby alapértelmezésben a csapattárskeresővel töltődik, de van lehetőség arra is, hogy teljesen solo vágjunk neki egy runnak. Minden meccs előtt választanunk kell egy úgynevezett contractot, amely egy vagy több, különböző nehézségű feladatot tartalmaz. A sztori feladatok teljesítésével halad előre a történet, ezeket külön színnel jelöli nekünk a játék az általános küldetésekhez képest; az első órákban tipikus feladatok például egy antenna megjavítása vagy ellenséges robotok eltakarítása egy bizonyos területen. A sikeres küldetésekért tapasztalati pontokat és tárgyi jutalmakat — például fegyvereket és erőforrásokat — kapunk, amelyek előre viszik a karakterünk fejlődését. Fontos megjegyezni, hogy amennyiben nem sikerül élve kijutnunk a pályáról az adott körben, de a küldetésünket már teljesítettük, az azért járó jutalmak és tapasztalati pontok ugyanúgy hozzánk kerülnek, ami hatalmas pozitívum lehet a kezdő játékosok számára.
A játék egy meglehetősen komplex fejlődési rendszert is kínál, amelynek segítségével teljesen testre szabhatjuk a karaktereinket a saját játékstílusunkhoz. Ugyanakkor időbe telik megérteni, hogy egy-egy fejlesztés pontosan mire jó, így az új játékosoknak azt javaslom, ne kapkodják el az elején a választásaikat, mert hosszú távon sokat számítanak ezek a döntések.
A látványvilág egy minimalista, futurisztikus dizájnt követ, ami könnyen megoszthatja a játékosokat. Az egyedi vizuális stílus és a pályák felépítése összességében nagyon erős: a folyamatos eső, az épületek belső tereinek változatos megvilágítása, valamint a sivár környezetben magasodó hatalmas komplexumok együtt egy igazán karakteres, sajátos atmoszférát teremtenek. Hogy ez kinek mennyire jön be, teljesen szubjektív, de számomra rendkívül tetszetős volt.
A Marathon technikai oldalról nézve kifejezetten rendben van. Xbox Series X-en 4K felbontás mellett stabilan tartja a 60 FPS-t. Bár ez a framerate elsőre kevésnek tűnhet egy multiplayer címnél, a Marathon tempója nem túl gyors, így számomra teljesen elegendőnek bizonyult.
A gunplay a Bungie-tól megszokott módon most is rendkívül reszponzív. Minden fegyver másképp viselkedik, jól érezhetőek a különbségek, és egyszerűen jó érzés lövöldözni – pont úgy, ahogy azt a stúdió korábbi játékainál megszokhattuk, azonban aki gyors, pörgős akciójátékot vár, az könnyen csalódhat, mert a Marathonban a lopakodásnak kiemelt szerepe van. A pályákon más játékosokkal és gépi ellenfelekkel is találkozhatunk – utóbbiak meglepően szívósak –, így kétszer is meg kell gondolni, mikor használunk lőfegyvert. A kés sokszor jobb választás a csendesebb megoldásokhoz, mert ha a közelben lévő ellenfelek meghallják a lövéseket, könnyen elszabadulhat a pokol. Mivel az erőforrásaink végesek, minden döntést alaposan meg kell fontolni.
Sok negatív visszajelzést olvastam arról, hogy a Marathon nem működik olyan jól közösségi élményként, mint például az Arc Raiders vagy a The Division. A játékosok gyakran gondolkodás nélkül tüzelnek egymásra, hogy megszerezzék a másik nehezen összegyűjtött lootját. Lehet, hogy ez idővel változik, amikor kialakul egy stabilabb közösség, de jelenleg a kezdők számára elég könnyen elveheti a kedvet ez a kifejezetten hardcore élmény, amit a Marathon nyújt.
Értékelés
75%
Összefoglaló A Marathon egy érdekes, ambiciózus, de sok szempontból megosztó játék. A Bungie technikai tudása és gunplay terén szerzett tapasztalata egyértelműen jelen van, de a komplex rendszerek, a meredek tanulási görbe és a hardcore extraction shooter műfaj korlátai miatt kérdéses, hogy hosszú távon mennyire tudja majd fenntartani a játékosok figyelmét. A közösség jelenleg még formálódik, a tartalom pedig egyelőre korlátozott — így a következő hónapok döntik el, hogy a Marathon stabil élő szolgáltatássá válik-e, vagy a Sony korábbi live service próbálkozásaihoz hasonlóan gyorsan eltűnik a süllyesztőben.
