Oldal kiválasztása

Cossacks 3 – Játékteszt

Cossacks 3 – Játékteszt
4 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

2001-ben a Cossacks című RTS kisebb hódítóútra indult, később több kiegészítőt és hatalmas rajongói bázist tudhatott magának. Rengetegen várták a mielőbbi folytatást, ami elég gyatrán szerepelt mind a játékosok, mind a kritikusok között.

    Sokan meg voltak győződve, hogy örökre eltemethetjük a címet, azonban két éve mégis felröppent a hír, hogy nemsokára újra a régi idők csatamezőin élhetjük ki tábornoki ambícióinkat. A GSC Game World ráadásul csavart is egyet a játékkal kapcsolatos eddigi tendencián, és a harmadik rész személyében a nagy elődhöz tértek vissza, önálló folytatás helyett azonban egy áttupírozott, mindenben "több", ugyanakkor az első részhez hű remake-et készítettek.

    Így tehát egy, a nyersanyaggyűjtés-fejlesztés-küzdelem hármasa körül forgó stratégiai játékot köszönthetünk a Cossacks 3-ban. Tizenkét nemzet várja, hogy fiait irányítva diadalt arassunk, jól hasznosítva egyedi jellegzetességeiket. Az egységek közti eltéréseken kívül több tucatnyi fejlesztés és több mint száz 17. és 18. századbeli épület áll rendelkezésünkre, hogy a számunkra legmegfelelőbben készülhessünk fel az ütközetekre. Az utánpótlásról való gondoskodás, a megfelelő építkezés, a vegyesen feltöltött hadsereg mind-mind fontos komponensei annak, hogy ütőképes egységet kovácsoljunk a rendelkezésünkre álló és előteremtett eszközökből, a játék pedig meg is követeli, és durván odacsapva bünteti az amatőr bohóckodást.
    Amikor pedig elérkezünk a játék fénypontjához, vagyis a harcokhoz, ugyancsak észnél kell lenni. Nem csak azért, mert akár 10 000 főt számláló ütközetben is találhatjuk magunkat, hanem mert a sok lúd disznót győz hozzáállásnál többre lesz szükségünk.

A specifikus képességek nem csupán mutatóban szerepelnek az embereinknél, például lehet neked 4000 nehézpáncélos lovasod, egyik sem fogja neked ledönteni az ellenség épületeit, valamint az ágyúk sem vonhatók egy kalap alá: míg az egyik az épületek, a másik a hús-vér célpontok ellen hatásos… Csapatainkat továbbá különböző alakzatokba is rendezhetjük, mint ahogy az egy korabeli ütközetnél szokás volt.
Ráadásul nem egyszer kell komoly döntéseket hoznunk, amik számos alkalommal üdítően humoros, érdekes kis üzenetek képében jelennek meg képernyőnkön. Kikkel leszünk szövetségesek, mihez kezdünk az oltalomért könyörgő parasztokkal, hogy viszonyulunk a szolgálatukat felajánló idegenekhez, ezek pedig nem egyszer komoly kihatással vannak az adott pálya teljesítésére – sajnos csak arra, hosszú távon a kampányban nincs jelentőségük.
Viszont újfent hangsúlyoznám, hogy mindig oda kell figyelni a játék minden részletére, amikor harcolunk, akkor sem szabad megfeledkezni a gazdaságról, és fordítva.

Roppant kínosan hat, amikor épp sortüzet adnál le katonáiddal, akik aztán az első lövések után bambán állnak, mert nincs elég nyersanyag a lövedékekhez, ugyanakkor a védtelenül hagyott város például roppant csábító és könnyű célpont az ellenségnek.
    Remake-ről lévén szó, el kell mondanom, hogy a fentieket már az alapjátékban is megtalálhattuk, s tartalmilag nem sok újat kapunk – bár mennyiségileg igencsak impozáns a játék –, leszámítva néhány új lehetőséget és némi kiegészítést, mint amilyenek például a jobb ágyúfizika vagy a domborzat jelentősége a küzdelmek során.
    A körítést illetően kellemes összkép állt össze. A zene fülbemászó, tökéletesen illik a különböző helyzetekhez, legyen az véres csata, vagy nyugodalmas aratás a földeken. Természetesen a külcsínen a 15 évvel ezelőtti szinthez képest sokat csinosítottak – végre vannak fűszálak, juhé! –, az egységek kellemesebb, részletgazdagabb animációt kaptak, a játék 3D-ben parádézik, és bár a grafika meg se közelíti egy mostani csúcskategóriás játék kinézetét, a retro jegyében – milyen ravaszul kihasználhatóak a szó adta lehetőségek, nemde? – nem panaszkodik a játékos, inkább örül, hogy ez is jobb lett. Mert a játék jobb lett, ugye? Vagy legalábbis tökéletesítették azt, ami volt, igaz? Nos, a válaszom az, hogy nem igazán.

    A játék halálosan komolyan veszi a klasszikus jelzőt, valamint az elődhöz való hűséget. Túlságosan is. Mint említettem, a katonáinkat szép alakzatokba rendezhetjük, felállíthatjuk akár a valaha látott legpompásabb hadsereget, tökéletes formációban, és azt gondolhatjuk, hogy a valaha volt egyik legfényesebb győzelmet fogjuk aratni azon dőre ellenfél ellen, aki az utunkba mer állni.
Aztán bumm! Az egész egy pillanat alatt dől össze. Olyan gyorsan bomlik fel az egész elrendezés, hogy még tisztességesen káromkodni sincs időnk, a játék ugyanis nem igazán foglalkozik azzal, amit mi szeretnénk, és a precíz tervezés hamar hamvába hull, a katonák nem úgy mennek, ahogy kellene  – az útvonalkeresés sajnos gyakran borzasztóan béna –, néhány érthetetlen módon lemarad, és bambán bámul maga elé, aztán szinte mindig kezdetét veszi egy kaotikus öldöklés.
    Apropó, mindennek a tetejébe sokszor érthetetlen módon dől el, melyik fél is nyeri a csatát, van, hogy úgy érzed, a rizikóban kidobtad életed legrosszabb sorozatát, és a könnyűnek tűnő csetepaté csúfos vereségbe hajlik, máskor röhögve nézed a másik szenvedését.
    A kiismerhetetlen mesterséges intelligencia sincs segítségünkre, hogy jól szórakozzunk. Valamikor hülye, és simán elcsalogatod az egységeit, fittyet hány a mellette guruló ágyúkra, amiket simán megszerezhetne. Nem érdekli, hogy bár rengeteg egysége van a közelben, te vígan lődözöd őket, vagy az épületeket, ellenben rendkívül megnehezítheti néhányszor a helyzeted, mert rosseb, hogy nem hagy neked egy szusszanásnyi időt sem a harcok között, vagy amikor már a tizedik „utolsó rohamot” indítod, mindig lesz elég katonája, hogy megszívasson.
    Külön kitérnék az ágyúkra, amiket állítólag realisztikussá tettek, viszont néha a lehető legirreálisabb mód csapódnak be a lövedékek, így pedig egy mezei őrtorony vagy egy falszakasz aprítása akár több percig is eltarthat, miközben az ember a haját tépné közben.

    Technikai téren pedig bár javulóban a helyzet, mert a GSC Game World meghallgatják a játékosok panaszait, és próbálnak mindent javítani, továbbra is előfordulnak hirtelen fagyások, bugok – például eltünedező vagy egymást blokkoló egységek a játékban –, így bajtársaink mellett az automatikus mentés válik legkedvesebb szövetségesünkké.
    Szép dolog a múltidézés, viszont sajnos nem úgy, ahogy a Cossacks 3 esetében tapasztalhatjuk. A kevesebb több lett volna. Hiába játszhatunk szebb környezetben, hatalmas csapatokkal, ha a játék leglényegesebb pontja, vagyis a harc, sokszor élvezhetetlen. Inkább irányítsunk kevesebb egységet, nemzetet, dolgozzunk fele ennyi épülettel…, de azokat bárminemű gond nélkül, elképzeléseinknek megfelelően, mintsem a sok töltelék élvezhetetlen, idegesítő legyen.
    Szomorú bár, de igaz, hogy így a pályán lévő egységek helyett a játék gyengeségei, hibái válnak igazi ellenfeleinkké.

    Nagyon bosszantó, hogy ilyen dolgokon bukik el egy jobb sorsra érdemes sorozat újabb része, mert remek lehetőség adatott a készítőknek, akik sokkal többet érhettek volna el egy ilyen alappal. A Cossacks 3 ugyan rendelkezik egy nagyon kellemes retro faktorral, és az újoncokat is képes ideig-óráig lekötni, ám hamar elvérzik, főleg ha összevetjük az olyan remek stratégiai játékokkal, mint például a Total War sorozat darabjai. A múlt visszhangja tehát a Cossacks 3, ami sajnos hamar elhal, és érdektelenné válik.

Értékelés: 5,5/10

 

Translate »