Oldal kiválasztása

Guild Wars 2: Heart of Thorns – Játékteszt

Guild Wars 2: Heart of Thorns – Játékteszt
8 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Pocket Raptors, Pocket Raptors everywhere! Megjelent a Guild Wars 2 első igazi kiegészítője, amivel új területek és további érdekes dolgok várnak a játékosokra!

Már három hosszú éve, hogy megjelent a Guild Wars 2 mmo, amit megjelenése előtt a „WoW gyilkosnak” tituláltak, majd hamar kiderült, hogy nem az, és nem is ez volt a céljuk. Ez egy teljesen más mmo.

Három év bizony hosszú idő, és a kezdeti hype által rengeteg játékossal indult létszám igen csak megcsappant. Hivatalos közleményt nem adott ki soha az ArenaNet, hogy mennyien is játszanak a játékukkal, de érezhető volt, hogy nincsenek tömegek.

Volt folyamatos story, ami vitte tovább a contentet persze, de semmi igazi változás nem történt. Nem kerültek be új helyek (oké Silverwastes, de ez csak egy kis terület), se új kaszt vagy faj, se lvl cap. Így már sokan várták a kiegészítőt, na meg azok is, akik már régóta nem is játszanak, mert szerettek volna visszatérni Tyriába, de csak úgy, hogy van új dolog benne.

Hát eljött az új, az első kiegészítő, a Hearth of Thorns. Mutatott mindent, amire várt a közösség: új területek, új kaszt, új sub-classok (elite class), „repülés”, guild hall, lvl cap növelése helyett mastery rendszer bevezetése. Első ránézésre igen csak sok dolog. Viszont, ami már fáj, az a játék ára, ami kb. 12 ezer forint. Igazából az a bosszantó ebben, hogy az új játékosok, akik nem vették meg korábban az alapjátékot, azoknak elég csak azt megvenni, mert tartalmazza az alap játékot és a kiegészítőt is. A kiegészítő megjelenése előtt az alapot f2p módra állították át, így már bárki tud regisztrálni egy accountot teljesen ingyen, noha bizonyos dolgok korlátozva vannak, de a 80-as (max) lvl-t is elérheti. A kiegészítőt viszont már meg kell vennie, hogy élvezhesse azt is.

A játék története ott folytatódik, amikor Scarlet felkeltette Mordremoth-ot, aki így az új fő gonosz lett, és elakarja pusztítani egész Tyriát. Ő egyike a hátralévő 5 ősi sárkánynak (az alap játékban ugye Zhaitan-t megöltük). Tyria haderejét légi úton küldik Mordermoth dzsungelébe, hogy megsemmisítsék, de alábecsülték és az egész légi haderő lezuhan. Itt csatlakozunk a történetbe, mert mi vagyunk a „Commander” és vezetnünk kell a túlélőket, akiket találunk, és meg kell szerveznünk az ellentámadást. Eközben Maguuma dzsungelben talált más fajokat a szövetségesünké kell tenni, hogy segítsenek a harcban. További spoilerek elkerülése miatt elég ennyi most a történetről.

Az új class a Revenant, heavy armor-t viselő badass karakter, aki múltbéli hősöktől nyeri az erejét: Assassin, Centaur, Törpe, Démon és Sárkány, az utolsó az ő elite-je. Mindegyik különböző bónuszokkal és képességekkel rendelkezik. Egyszerre kettő stance között tudunk váltogatni harc közben, egyébként bármikor átlehet állítani (ha ki lett nyitva a képességeknél). A kezdő stance a Törpe, amivel indul a kaszt.

Továbbá minden korábbi kaszt kapott Elite specializációt, mondhatni sub-classt, aminek segítségével újfajta fegyvert használhat, amit korábban nem tudott, és a karakter kasztját is másnak írja, ha aktiválva van. Például az én thiefemnek az elite spec-je a Daredevil, aminek köszönhetően használhatók staffot, és össze-vissza ugrálhatok. Ilyenkor a karakter választásnál nem thiefnek hanem daredevilnek írja a karakter kasztját.

A guildeknél visszahozták azt, ami már a Guild Wars-ban is meg volt, és senki nem is értette, hogy miért nincs benne a 2-ben, a Guild Hall. Ezeknek a megszerzése nem könnyű feladat, elegendő nyersanyagot kell gyűjteni majd Mordremoth egységeitől kell meghódítani. Ha sikerült, akkor lehet fejleszteni és egyedivé tenni. Lehet különböző guild fegyvereket és ruhákat vásárolni is idővel.

Nézzük, mi van a maximum szint emelése helyett. Mivel a 80-as szint továbbra is a max lvl más rendszer van, ami tovább viszi a dolgokat. A mastery. Az előrehaladás egy masszív XP grindhoz van kötve, de szerencsére a megszerzett masteryk accountra nézve növekednek, így minden karakternél feloldanak. Ezt jórészt az új területeken lévő dinamikus eventek folyamatos „farmolásával” kellene megszereznünk, de mint minden másra, erre is találtak okos megoldást a játékosok, és a nem kiegészítőhöz tartozó masteryket dungeonokon belül farmolják ész nélkül.

Bevezettek egy új szórakoztató funkciót is, a glidingot. Lényegében repüléshez hasonlító, de igazából csak lefelé siklás egy meghatározott ideig (ha nem siklunk épp, akkor hamar feltölt az időnk újra). Vannak felfelé áramló levegő oszlopok is, és ha ezekre sikerül rámennünk, akkor felrepít a szél. Több féle glider skint lehet megvásárolni gemért.

Hamarosan 10 fős raidek is lesznek, amik a játék legnehezebb kihívásait fogják jelenteni, és csak az igazán jól együttműködő csapatok fogják tudni teljesíteni. Legalábbis ezt ígérik a készítők…

Összefoglalva a Hearth of Thorns rengeteg újítást és új elemet hozott a játékba, felrázta a kedélyeket, és biztosan megelevenítette a játékos bázist. A kérdés, hogy a továbbiakban sikerül-e megtartania a játékosokat vagy megismétlődik a játék megjelenéskori malőr, hogy „kipukkadt a lufi” és eltűntek a játékosok. Az biztos, hogy a veterán játékosoknak must buy kategória a kiegészítő, még az új játékosoknak csak erősen ajánlott, mivel könnyedén tudtak csatlakozni a f2p-nek köszönhetően, de az igazi móka csak a kiegészítő megvásárlását követően jön.

Értékelés: 8/10

Translate »