Oldal kiválasztása

A Bourne ultimátum – Filmkritika

A Bourne ultimátum – Filmkritika
16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Még mindig keresem a szavakat. Az akciófilmek nimbuszát és vele a reményt hozta vissza Jason Bourne története, amely záró részéhez ért. A Bourne ultimátum egyben akciódús kemény mozi és szórakoztató alkotás.

A harmadik rész ott folytatja, ahol a Bourne csapdát befejezték a készítők. A megsebesült Bourne Moszkva fagyos, téli estéjén egy lőtt sebbel a lábán próbál menekülni a rendőrök elől. Még mindig nem tudja, hogy kik és miért akarják őt hullazsákban lenni, de már számos kép kezd neki összeállni.

A Bourne ultimátum az első perctől egy akciódús, adrenalinpumpáló zseniális alkotás. Újfent Paul Greengrass ült a rendezői székbe, aki jó szokását megtartva a legutolsó részben is a kézikamerás felvételekkel próbált operálni. És egyszerűen zseniálisan. A közelharcok jelenetei során végig azt érezzük, hogy az egyes ütések, rúgások minket érnek vagy épp elkerülik arccsontunkat. Teljesen bele tudjuk magunkat élni a harcba, szinte együttélünk Bournnel. Érezzük a fájdalmát, a szenvedését. Ugyanez a helyzet az üldözéses jeleneteknél. Hatalmas dícséret illeti Greengrasst és operatőrét ezért a fantasztikus látványvilágért. Teljesen élethű hatást tudtak kelteni egy percig nem érezni a cukormázas CGI rásegítéseket. Elveszett emlékeinek felszínre hozása és egyetlen szeretett nőjének megbosszúlása lebeg a szeme előtt.

Szerencsére nem csak a látványvilág tökéletesítése, a bunyók valamint az autós- és motorosüldözések fantasztikus megkomponálása az egyetlen újítás a végős felvonásban. A rendező a rossz fiú szerepére azt a David Strathairn ültette, aki a Good Night and Good Luck című fergeteges történelmi témájú drámában már bizonyította, hogy zseniális színész. Kitűnően öltötte magára a Noah Vosen szerepét.

A Bourne-sorozat magával ragadó zsenialítása és szépsége abban rejlik, hogy nem akar eszetlen, már-már képtelennek tűnő jeleneteket bemutatni. Jason Bourne egy teljesen átlagos srác, aki szakmáját tekintve ugyan bérgyilkos, de életszerű  történetével és érzéseivel azonnal a szívünkbe lopja magát.

A harmadik rész állítólag az utolsó volt, Matt Damon nem óhajt negyedik alkalommal is a Treadstone volt ügynökének bőrébe bújni, ami nagy kár, mert a kihaló félben lévő akciófilmes szegmens új reményt kapott a Bourne-sorozattól. Ez, az a film, amire tényleg érdemes beülni!!

Hivatalos oldal: http://www.thebourneultimatum.com/
Játékidő: 112 perc

Rendezte:
Paul Greengrass
Forgatókönyv:
Robert Ludlum regénye alapján: Tony Gilroy, Tom Stoppard, Scott Burns, Paul Attanasio
Operatőr:
Oliver Wood
Vágó:
Christopher Rouse
Zene:
John Powell
Szereplők:
Matt Damon, Julia Stiles, Joan Allen, David Strathairn, Paddy Considine, Chris Cooper, Brian Cox, Daniel Brühl

Translate »